JárványMonitor

JárványMonitor

Hogyan hat a napi fertőzöttek és halottak számára az oltás? Izrael, az Egyesült Királyság és Magyarország összehasonlítása

2021. április 16. - bensomo

Nem kérdés, hogy Magyarország a világ legjobban átoltott országai közé tartozik jelenleg. Jogosan merül fel viszont a kérdés, hogy mikor élvezhetjük már végre az átoltottság áldásos hatását? Hiszen az sem titok, hogy hazánk a harmadik hullám legtöbb halottját produkáló ország. A napi halottak számában pedig még mind a mai napig világelsők vagyunk.

Azt is látjuk, hogy az oltásszám csúcstartói, például Izrael és az Egyesült Királyság már hetek óta szinte nulla új fertőzöttet és majdnem nulla covid19  halottat regisztrálnak napi szinten. Mindezt úgy, hogy Izrael már márciusban nyitott, az UK pedig pár napja szintén nyithatott, igaz csak részlegesen. Mikor következik be nálunk is ez az áldásos állapot?

Ebben a becslésben segíthetnek ezek a grafikonok, amelyeken egybemásolva látható az oltottság, a napi új regisztrált fertőzött szám, és a napi halálozás szám alakulása:

Izrael:
compareisraelcurvesapr15.png

UK:

compareukcurvesapr15.png

Magyarország:

comparehungarycurvesapr15.png

 

Szín magyarázat:

  • Zöld színnel láthatjuk az adott napig összesen beoltott emberek számát. Egy ember már az első oltás után is növeli ezt az értéket.
  • Piros színnel láthatjuk a napi új regisztrált fertőzöttek számát. Ez az érték Magyarországon fals, szinte semmit sem árul el a valódi fertőzöttek számáról, mert nem csak a betegek kontaktjait nem tesztelik hazánkban, hanem sok esetben még a tipikus tüneteket produkáló betegeket sem (egészen addig, amíg életveszélyes állapotba nem kerül)
  • Kék színnel láthatók a naponta regisztrált COVID19 halálozások.

Konklúzió:

Izrael esetében az látható, hogy a napi fertőződések száma akkor kezdett hanyatlani, amikor a beoltott emberek száma megközelítette a 30%-ot (január második felében). A halottak számának csökkenése pedig kb. 2 hét késéssel követte a fertőzöttek számának csökkenő tendenciáját (a megbetegedés után átlagosan ennyi idő telik el a halálig).Igazán meredek csökkenés viszont csak a 40%-os beoltottságnál látható.

 Az Egyesült Királyság (UK) grafikonjából úgy tűnhet, mintha a napi új fertőzöttek számának csökkenése már kevesebb, mint 10%-os beoltottság hatására megtörtént volna, de ez félrevezető és helytelen következtetés. Teljesen nyilvánvaló, hogy az új fertőzöttek számának csökkenése (és az azt 2 héttel lekövető napi halottszám csökkenés) nem az oltásnak köszönhető, hanem inkább az ország nagyon szigorú lockdown-jának. Így tehát az UK grafikonján nem is igazán tetten érhető, hogy melyik volt az a pont, amikor az átoltottság átvette a védelem szerepét az egyéb terjedést korlátozó eszközöktől.

Magyarország a napokban érte el a 30%-os beoltottsági szintet. Az angol védekezés eredményességéről már régen lecsúsztunk, ez jól látható a két ország összehasonlításával. Meg abból is jól látható, hogy a halott szám alapján Magyarország a világ legrosszabbul védekező országa jelenleg, míg a fenti kettő a világ jól teljesítő országai közé tartozik, már ami a harmadik hullámot illeti. Ha Izrael példáját vesszük alapul, akkor a valós fertőzöttek száma mostanában tetőzhetett, bármit is sugall a  regisztrált fertőzöttek száma, amely (mint már említettem) hazánkban csupán annyit mutat, hogy mennyit tesztelnek (kétszer annyi teszt -> kétszer annyi regisztrált fertőzött). Minthogy Magyarországon a napi regisztrált fertőzöttek száma egy használhatatlan érték így meg kell várnunk a két hét késéssel bekövetkező halálozás szám csökkenést. Ez fogja minden kétséget kizáróan igazolni, hogy csakúgy, mint Izraelben, nálunk is kezd kialakulni az oltások által nyújtott védettség. Addig is a reményt a kórházi betegek számának csökkenése táplálja már most is. A kevesebb intenzívre kerülő beteg biztosan csökkenteni fogja a napi halott számot is néhány napon belül.

forrás:
https://ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer

A bejegyzés trackback címe:

https://jarvanymonitor.blog.hu/api/trackback/id/tr4216503346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.18. 20:32:45

@seahawks: "ugyanannyian halnak meg mint máskor" - akkor egy táblázat értelmezéséhez kevés vagy.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2021.04.18. 20:43:39

@Etniez: És ez mit jelent? Hogy egyes országokban az alapján lesz covid-elhunyt az illető, hogy covid-szerű tünetek között halt meg. Más országokban pedig esetleg tökmindegy, hogy megfulladt vagy ráesett a 16 tonnás súly, ha volt pozitív teszt, akkor covid-elhunyt.

Én elhiszem, hogy mindennap ugyanazt cáfolod - ha neked minden ugyanaz.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2021.04.18. 20:44:53

@Etniez: Szerintem is hagyd. Teljesen fölösleges valakinek egy oylan állítást tulajdonítani, amit nem mondott, majd vitára kelni a saját agyszüleményeddel.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2021.04.18. 20:45:28

@Etniez: "Szép mese, mennyi krumpli jár ezért?" Eddig olvastam. Komolyan. Viszlát!

Etniez 2021.04.18. 20:48:21

@Fermentátor: Nagy veszteség ért minket.

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 20:55:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: melyik mateknal????? Annál amit a cnn is használ??? Hahaha

viktorhu 2021.04.18. 21:06:35

@benderklon: De ez meg fura, hogy egyrészt úgy érzed, hogy túl könnyen minősítik a covidot mostanában a halál okának, a másik oldalon viszont lazán a teljes 2017 január-februári halálozást az influenza számlájára írod. Komolyan két hónapig senki nem halt meg balesetben, infarktusban, rákban, hanem automatikusan mindenki influenzában halt meg?

white999 2021.04.18. 21:21:19

@Etniez: Miután egy rakat tesztet nem csinálnak meg így nem csoda hogy az R 1 alatt van. Ha tesztelnének nem ott lenne. Mindig csodálkozom amikor a járványügyi szakemberek egy rossz inputból kiszámolnak valamit és bíznak benne, hogy az jó lesz. A szennyvízadatok nem azt mutatják, hogy az R számnak csökkenni kellett volna, mert gondolom ha kevesebb a fertőzött akkor annak is vissza kellene esni. De biztos megmagyarázza itt valaki, hogy ez hülyeség, mert ez egy speciális ország ahol a fertőzés szennyvízből mutatott stagnálása, enyhe növekedése ellenére minden egyéb mutató javul.
Amúgy a közvéleménykutatás alapján tényleg jól döntöttek a 2/3 nak még nagyságrendileg sincs fogalma, hogy hányan haltak meg, nem hogy ezt nemzetközi vonatkozásba is be tudná helyezni. Tehát minden rendben és csak a lakosság 12% vesztettel a munkáját legalább egy időre egy év alatt és az is szuper. Ez egyébként az ellenzék és semlegesekre is igaz. A hülyeség pártsemleges.

white999 2021.04.18. 21:25:08

@a nagy hohohorgász: Pfizerről beszélj bohóc. Vagy belinkeljem amit előadtál? Hagy nevessenek mások is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.18. 21:28:28

@a nagy hohohorgász: Matek egyféle van. A fertőzöttek számának legfrissebb adata 141 millió, a halottak száma három millió. El tudod osztani a hármat 141-el és meg tudod szorozni százzal? ja, nem, te ahhoz hülye vagy.

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 21:37:56

@white999: be tudod linkelni az eredeti szerződést? Hajrá:)

white999 2021.04.18. 21:43:09

@eßemfaßom meg áll: Akkor érthetőbben, biztos az én hibám, hogy nem voltam elég világos, vagy nem ugyanazt értjük egy kifejezésen.
Ha Magyarországon 70% túlsúlyos 50% pedig már kórosan 10% cukorbeteg, akkor mondhatjuk, jó eséllyel a kórházba kerülő betegek közül ha pusztán az egészségi állapottól függetlenül is kitesznek 70%-ot? Szerintem igen, mert ha nem akkor bármily furcsa túlsúlyos betegekre kevésbé van hatással lenne a kór. Ehhez vedd hozzá a normál testalkatú cukor szív és rákbetegeket és egyéb betegségeket. Szerencsétlen covidnak alig van esélye normális egészséges embert megtámadni, ehhez képest a 3. hullám 6-7% alapbetegség nélküli figyelemreméltó és pont azt mutatja, hogy ha a full egészségesek száma 6-7% körül van akkor semmivel nem kíméli jobban ezt a csoportot mint a betegeket. Az idősek meg már mindenbe belehalnak egy idő után. Ezt szokták végelgyengülésnek hívnia mikor más semmi nem működik igazán és elég egy apró lökés, hogy vége legyen, elég egy nátha is vagy csak úgy simán de ezt most covidnak hívják, mert ez az az apró lökés.

white999 2021.04.18. 21:45:04

@a nagy hohohorgász: NEM SZERZŐDÉST TE KRETÉN!!!! Hanem ami hőzöngést előadtál egy hete, hogy kevesebb pfeizert küldtek, közben ez az egyetlen cég ami többet küldött és most is tudna küldeni 1 milliót ha kérnék. Erre céloztam te szerencsétlen.

white999 2021.04.18. 21:53:29

@viktorhu: @benderklon: Holott az influenzát teszt hiányában úgy szokták számolni, hogy jellemzően járványidőszak alatti többlethalálozást értelemszerűen influenzának veszik. Tehát mintha a 2. hullám okt. nov. decemberi többlethalálozást ami volt vagy 50% automatikusan covidhoz számolták volna. Ez alapján már jóval 30.000 de inkább a 40.000 -hez járnánk közel. Amúgy más országok is így járnának tehát a helyezési számunk nem változna csak a "ez egy nátha nincs is ilyent lenne nehezebb kommunikálni".

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 21:57:52

@white999: szerintem te vagy a szerencsétlen, mégpedig azért mert: Az uniós főkanca tavaly bejelentette hogy megállapodtak az egyetlen igaz gyógyszergyártóval hogy leszállítja idén tavaszra az EU felnőtt lakosságának szükséges vakcinát. Na már most jól látjuk mennyit küldtek eddig.... Erre te fapofával belehazudod a képünkbe hogy időben szállít!!!! és mire alapozod??? arra hogy 50 millió vakcinát szállítanak az eunak????? azt már meg sem merem kérdezni hogy azt meg honnan veszed hogy ebből a magyarországnak jutó 1milliót Orbán!!!!! visszautasította????? te figyi már, inkább adjál abból a szerből amit szedsz nekem is. Kurva jó cucc lehet....

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 21:58:49

@white999: na szóval küldjed a linket :)

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 22:09:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te matekzseni, íme a feladvány: mennyi 1/3+1/3????

nincs1agy 2021.04.18. 22:32:24

@white999: " ehhez képest a 3. hullám 6-7% alapbetegség nélküli figyelemreméltó és pont azt mutatja, hogy ha a full egészségesek száma 6-7% körül van akkor semmivel nem kíméli jobban ezt a csoportot mint a betegeket. "

A túlsúlyosok a cukorbetegek és a szív érrendszeri betegek között igen nagy az átfedés. Igen valószínű. A cukorbetegeknek és a szívbetegeknek kis hányada nem túlsúlyos.

odamondó 2021.04.18. 23:00:16

@Etniez: viktor meglátta a valós gazdasági számokat.

white999 2021.04.18. 23:13:24

@nincs1agy: A túlsúlyosok a cukorbetegek és a szív érrendszeri betegek között igen nagy az átfedés. Igen valószínű. EZ IGAZ.
A cukorbetegeknek és a szívbetegeknek kis hányada nem túlsúlyos. Ez már csak annyiban igaz, hogy pl. Erős Antónia is cukorbeteg és nem mondanám túlsúlyosnak. Elég nagy tévjit a cukorbetegeket kövérnek gondolni.Ott nyilván valamivel több az átfedés de Magyarország lakosságának kis része nem túlsúlyos tehát nehéz a fennmaradók közt ilyet találni. Amúgy is egy bizonyos életkor felett már csak kizárólag az egészséges kaja és mozgás kombóval lehet a normál testsúlyt megtartani.Ez pedig nem az az ország, akiknek munka után a legnagyobb problémájuk, hogy lemenjenek a helyi tenisz klubba.

nincs1agy 2021.04.18. 23:16:41

@white999: A cukorbetegek és a szívbetegek jó része a túlsúlyosok illetve az elhízottak között keresendő, vagyis nem adható össze a súlyproblémákkal küzdők száma a szívbetegekkel és a cukorbetegekkel, mert ez tévútra vezet.

white999 2021.04.18. 23:17:54

@a nagy hohohorgász: Azt már mÚltkor is kitárgyaltuk, hogy olyan kretén vagy aki az ütemezés szót nem ismeri. Nézz után ha megvan jelentkezhetsz, addig 1-es alá jóindulattal pedagógia célzattal csak, hogy ne menjen el a kedved.

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 23:23:54

@white999: a szerződésben van egy vállalt ütemezés te szarfaszú, küldjed a linket ami bebizonyítja úgy szállítanak ahogyan azt a szerződésben vállalták!!!! hama-hama, addig csak üres böfögés amit csinálsz!!!

white999 2021.04.18. 23:24:41

@nincs1agy: 70%-hoz minek bármit hozzáadni, ha leveszed a gyerekeket akiket kevéssé érint a járvány alig marad alapbetegség nélküli felnőtt. Ha mégis akkor jön a reflux dongaláb foggyulladás, veseelégtelenség stb. 50 felett majdnem 0 % esély van rá, hogy ne mutassanak ki valamit amitől egyébként még vagy 30 évig lehetne élni.

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 23:26:34

@white999: te koma, a linked nem írja hogy orbán visszautasította volna????? és azt sem hogy a 2020as vállalást miért nem teljesítették?????? másik linket keress :))))

white999 2021.04.18. 23:27:26

@a nagy hohohorgász: Ezt rajtad kívül senki nem vitatja még a magyar állam se és az eu se. Te meg nem vagy színvonal csak egy diszlexiás keretén. Minek kellene neked szerződés amikor egy újságcikket se tudsz értelmezn,i nem jogi szövegeket.

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 23:30:15

@white999: na látod ebben igazad van, rajtam kívül senki nem vitatja hogy a pfizer miért nem szállította időben amiért én is fizettem előre busásan!!!! de szerintem nem én vagyok a hülye.....

a nagy hohohorgász 2021.04.18. 23:34:00

@white999: olyan vagy mint a kurt urfi meg a matyi meg a birca... az igazság ellen még o1gvel is összefogsz :))) tisztaszívű demokrata vagy :) gratulálok

nincs1agy 2021.04.18. 23:55:00

@white999: Ezek egyedi esetek. Ami a covid halálesetek között sok az a cukorbeteg a szívbeteg és a magas vérnyomásos. Ezen betegségcsoportok tartozók döntőtöbbsége pedig eleve túlsúlyos illetve kövér.

viktorhu 2021.04.19. 00:00:28

@jozsef_10: Ezt a tartalmas hozzászólást most tényleg nyolcszor be kellett küldened, és a fél világot végighivatkoznod? :(

birka menet 2021.04.19. 00:13:28

@a nagy hohohorgász:

Már megint iegész nap itt hazudozol összevisdze te VALÓSÁGTAGADÓ fidernyák? Ennyi jdő alatt jobban jártálvolna ha 18-szor besdatod magadnak orbán gazdád kinai vagy ruszki kamuvakcináját, talán akor már egész közel lennél hozzá, hogy az első immunsejted 2 év múlva megtermelődjön.

eßemfaßom meg áll 2021.04.19. 08:54:44

@white999: az életkorról megint elegánsan eltekintesz.

a 6-7% alapbetegség nélküli szerinted egyébként örökké élne?

nõ 91 nem ismert alapbetegség
nõ 95 nem ismert alapbetegség
férfi 82 nem ismert alapbetegség
nõ 83 nem ismert alapbetegség

eßemfaßom meg áll 2021.04.19. 08:58:53

@eßemfaßom meg áll: ezek az utolsó 100 6%-ból vannak a másik kettő is 6+os férfi, nem életerös30as

tomtyi 2021.04.19. 09:22:34

„a halott szám alapján Magyarország a világ legrosszabbul védekező országa jelenleg”
Nagy lófaszt! Szinte nincs két ország, amelyik egyformán számolná a koronavírussal összefüggő haláleseteket. A naponta elhangzó számoknál sokkal jobb közelítést ad az Euromomo oldal, ahol az elhalálozások számának több éves átlagtól való eltérését mutatják.
www.euromomo.eu/graphs-and-maps
A legpontosabb pedig majd évek múlva lesz, ha minden ország egyformán alkalmazza a WHO protokollt.

tomtyi 2021.04.19. 09:22:34

@bensomo:
„Magyarországon például sokkal kevesebb halottat írnak a covid19 számlájára, mint más országok, például Olaszország vagy az UK.”
A fenét! Éppen ellenkezőleg. Ez nagyon jól látszik az Euromomo oldalán.

tomtyi 2021.04.19. 09:22:34

@bensomo:
„Ez a poszt egyébként a trendfordulók időpontjának lekövetésével foglalkozik, ahol teljesen indifferens, hogy ki hogyan mér. Ennek megfelelően ebben a posztban a halottak számának összehasonlítása sem történik meg.”
Érdekes állítás. Ez a két mondatod ugyanis éppen a halottak számának összehasonlításáról szól:
„Meg abból is jól látható, hogy a halott szám alapján Magyarország a világ legrosszabbul védekező országa jelenleg, míg a fenti kettő a világ jól teljesítő országai közé tartozik, már ami a harmadik hullámot illeti.”
Itt nem csak, hogy puszta számokat hasonlítod össze, de még következtetést is levonsz ezekből a számokból, holott kommentben te is írod, hogy nem összehasonlítható, de még ezt is úgy, hogy nyilván a magyar adat hamis.

tomtyi 2021.04.19. 09:22:34

Ja, még egy: nálunk a koronavírus fertőzéssel kapcsolatba hozott halottak átlagéletkora most 74,16 év, miközben az olaszoknál 81, nálunk a 70 év alattiak aránya 31,9%, az olaszoknál 14%. Elég jelentős különbség. Az Egyesült Királyságban 82,4 év az átlagéletkor.

bensomo 2021.04.19. 09:30:27

@tomtyi: Firtatta ezt már valaki itt és válaszoltam is:
Maximumokat és minimumokat, valamint trendfordulókat vizsgálok, nem a konkrét értékeket. Konkrét értékeket nem hasonlítottam össze. Csak lehet, h félreérthetően fogalmaztam ebben a kommentben.

Azért fontos ez amúgy, mert a halálozás okainak mérési módszertanától függhet valamennyire, a sorrend és ezáltal még akár a leghalálosabb ország cím is átvándorolhat például Bulgáriához, de a poszt mondanivalójára, azazhogy a vizsgált országokban mikor fordult meg a halottszám és napi fertőzés görbe, ez elenyésző hatást gyakorolhat csak.

(A következő posztban a halottszám mérési módszertanát hasonlítom majd össze. Érdemes lesz azt is elolvasni, mert olyan grafikonokat generáltam, amelyeket sehol máshol nem találsz meg!)

white999 2021.04.19. 11:32:29

@eßemfaßom meg áll: Nem de ezt nem is állítottam, viszont könnyen belátható, hogy a többlethalálozást hacsak nem üti el az autó vagy nem nyúl bele a konnektorba akkor abban az évben nem változtatja meg.

telex.hu/koronavirus/2021/04/19/alapbetegseg-koronavirus-kapcsolata-elhizas-sulyosabb-allapot-adatok-infografika-25-ezer-aldozat

Túlsúly pont annyi majdnem kopra, mint az alapbetegség nélküliek. Ennyi t az elhízásról, egyébként az is benne van, hogy miért veszélyesebb egy elhízottra de annak minden veszélyesebb.

white999 2021.04.19. 11:32:37

@nincs1agy: telex.hu/koronavirus/2021/04/19/alapbetegseg-koronavirus-kapcsolata-elhizas-sulyosabb-allapot-adatok-infografika-25-ezer-aldozat

A túlsúlyos majdnem pont annyi, mint az alapbetegség nélküli. Akkor ez most hogy van? Még szerencse, hogy nem kevesebb, mert a akkor kiderülne, hogy az egészséges életmód és a normál testsúly veszélyesebb a covidnál, ezért mindenkinek zabálni kellene megelőzés céljából. Vicc volt, mielőtt bárki elkezd őrjöngeni, hogy lehet ilyet mondani.

white999 2021.04.19. 11:33:23

@tomtyi: Ezek szerint az euro momo megmutatja, hogy éves szinten a többlethalálozást és a covid fertőzötteket levonva akkor kb 40.000 emberrel többen élnének legalább egy kis ideig abban az évben. Vagyis a teljes magyar populációt beleértve 0.4% halt bele eddig ebbe és még nincs vége. Ez a bizonyítottan fertőzötteknek közel 5%-a.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 11:33:23

@Sir Gombóc:

"az, hogy volt alapbetegsége, nem jelenti azt, hogy abba halt bele. Ezt szeretnétek bemagyárazni, ez világos, de tényleg így van?"

Én biztos nem ezt magyarázom bele, ha te ezt gondolod, akkor próbáld értőn olvasni a kommentjeimet. Viszont teljesen a vírus számlájára sem írható, ha egy súlyos krónikus betegségben szenvedő covid-fertőzött meghal. Ezért javasoltam egy másik blogban, hogy figyelembe kellene venni az egyes években bármely okból elhunytak átlagéletkorát is - ez valamelyest megmutatná a vírus következtében csökkent átlagéletkort is, amely pedig jelezhetné, mennyivel csökkent a krónikus betegek várható élettartama a vírus miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 11:33:23

@bensomo:

Talán itt írtam, talán máshol, hogy egyetlen számmal nem lehet jellemezni a vírus következményeit. Sem a hivatalos covid-halottak száma, de még az éves többlethalálozás sem ad teljes képet.

Az éves többlethalálozás első pillantásra is jobb, mint a hivatalos covid-halálozás, ám egy dolgot nem szabad elfelejteni. Az éves halálozásokat tekintve az elmúlt 3-5 év átlagához viszonyítunk, ami abszolút jogos, hiszen a halálozások száma évente ingadozik, azaz egy bizonyos varianciát mutat. Igen ám, de ez a most vizsgált évekre (2020 és majd 2021) is vonatkozik, vagyis pl. a 2020-as éves halálozás covid nélkül is eltérne az elmúlt évek átlagától, ahogy az átlagolt egyes évek is eltértek. Tehát itt vizsgálni kellene a 2020-as ill. 2021-es évek (akár negyedévek) felmutatta variancia mértékét is, ez is hozzátartozik a teljes képhez.

Persze biztos vagyok abban, hogy a járványstatisztikusok a varianciát ill. annak változását és az eltérések irányát is figyelik, ám sajnos erről a médiában nem lehet olvasni.

konrada 2021.04.19. 11:33:23

@white999: "A Pfizer-BioNTech 50 millióval több adag vakcinát szállít az Európai Unióba az év második negyedévében – közölte Ursula von der Leyen szerdán a hvg.hu tudósítása szerint.

Az Európai Bizottság elnöke elmondta: így az EU április és június között összesen 250 millió adat Pfizer vakcinát kap, amit a tagországok között népességarányosan osztanak majd el. Az 50 milliós „többletet” az utolsó negyedévben szállították volna az eredeti szerződés szerint, ám úgy alakult, hogy a gyártási kapacitások átalakítása miatt a folyamatok felgyorsulhattak.

Ursula von der Leyen ezt követően arról is beszélt, hogy jelenleg is tárgyalnak egy új szerződésről, amelynek értelmében 1,8 milliárd adag vakcinát biztosítana a Pfizer-BionTech az EU-nak 2022-23-ban. Ezeket az oltásokat egyébként a tervek szerint már az unió területén gyártják majd."

És te azt olvastad ebben, hogy Magyarország nem kért belőle....

...s utána mások értelmezési képességét vitatod. Nem semmi!;))))

konrada 2021.04.19. 11:33:23

...egyébként van egy olyan érzésem, hogy ehhez a világrekorder halottszámhoz tartozik egy olyan adat is, mely szerint már április végére eléri a regisztráltak számát az oltottaké.

...szóval kell a presszionálás, hogy május végéig be lehessen adni annyi addig beérkezett oltást, amivel a nyájimmunitás elérhető. (Ott meg, ahol még a regisztráltaknak sem lesz elég oltás októberig, nem érdemes túllihegni a halálozási rátát, mert akkor abból lesz balhé...)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 11:33:23

@bensomo:

Ami a neked írt előző kommentem lényege, az az, hogy a tényleges covid-halottak száma az egyes évek vagy félévek, negyedévek többlethalálozásánál lehet több is, de lehet kevesebb is. Valójában persze biztos, hogy több, de nem annyival, amennyi a többlet.

vackor1 2021.04.19. 13:06:10

Valami feltette azt a témához szorosan kapcsolódó, végtelenül szellemes kérdést, hogy
mennyi az 1/3 + 1/3, és mivel ezt roppant konstruktívnak ÉS érdekfeszítőnek gondoltam, így gyorsan segítséget kértem a fudan matek tenszékétől , szinte rögtön jött is a válasz, miszerint ha mindent IS bevetnek , akkor szerintük < 50% a megoldás ( remélik a kérdezőnek is ez jött ki) .
Persze lehet, hogy tévednek :)))))

Emmett Brown 2021.04.19. 13:06:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ez megint fingfűrészelés. A covid miatti lezárásoknak nyilvánvalóan van pozitív hatása is a halálozásra, ezek közül van ami kiválóan követhető, ilyen például a közúti halálos balesetek száma. Ez nemzetközi szinten is összemérhető.
A műtétek elmaradása is javítja a halalozást (legalábbis átmenetileg!), de hogy ezt pontosan meg lehessen mondani, ahhoz kellene egy olyan statisztika, ami az évente elvégzett műtétek számát, és a műtétek alatti halálokat mutatja.

tomtyi 2021.04.19. 13:15:33

@bensomo:
„a halálozás okainak mérési módszertanától függhet valamennyire”
Nagyon függhet. Tavaly a baloldalról sokáig Szlovákiával példálóztak, hogy ott milyen kevesen haltak meg, pedig már talán márciusban megjelent egy írás, amiben egy ottani orvos magyarázta meg a miérteket. Akkor csak azokat számították a halottak közé, akik a vírus okozta tüdőgyulladásban haltak meg. Az első fertőzést február 15-én jelentették, az első halott csak másfél hónappal később volt, 11 halott április 15-én lett. Nálunk ugyanakkor indult, az első halottat pont egy hónappal, a tizediket március 28-án jelentették, április 15-én nálunk már 134-et tartottak nyilván. Pedig Szlovákiában semmi nem jobb, sem az egészségügy, sem az emberek egészségügyi állapota. Amikor a baloldal az itthoni cigány zárványok veszélyeztetettsége miatt nyafogott, a szlovákiai sokkal nagyobb cigány közösségekben sem haltak meg emberek a fertőzésben. Mármint a statisztika szerint.
Aztán valamikor változtattak és hirtelen a magyar összes halott fele, létszámarányosan közel azonos lett a szlovák halottak száma. És mindez már akkor, amikor a „több teszt, több beteg” jelszó jegyében folyt az országos tesztelés. Aminek persze egyáltalán nem a járvány csökkenése lett az eredménye.
A többletről: az Euromomo oldalán nemcsak a harmadik hullám „brutális” számai látszanak alig, de pl. a kórházi ágyak (értsd: öregotthon helyett zsebpénzzel olcsósított elfekvő) kiürítésének baloldali hisztije delirálta genocídiuma nem látszott, sőt, valójában csökkent az elhalálozások száma. A harmadik hullám az Euromomo oldalán látható országok közül csak hét országban volt kisebb, mint nálunk.

konrada 2021.04.19. 13:45:31

@Emmett Brown:
Persze. Hívni lehetett volna a modenát, de ettől még nem nagyon érkezett volna még meg, mert a lekötött 1 700 ezerből is csak alig 216 ezer jött be.

Azt meg azért te sem hiszed el, hogy először a többletet szállítják le, azután csak a lekötöttet! (Ha csak nem te vagy Gyurcsányné!;))

(Fel kéne fogni: nem azért nem jön a nyugati oltóanyag nagyobb mennyiségben, mert a zorbán keleti löttyökre van ráizgulva, hanem mert ekkora kapacitással szállítanak az EU-ba. Magyarán: nem a zorbán miatt a fele a beoltottak száma az EU átlagban, hanem azért mert a többiek sem kapnak elegendő pfizert, modenát.)

tomtyi 2021.04.19. 13:52:23

@white999:
Meglehet. Akárhogy is, nem állítható, hogy bármivel is rosszabbak lennénk Európa nagy részénél.

Etniez 2021.04.19. 14:30:16

@tomtyi: De, pontosan állítható, hiába mantrázzátok a számokat cáfoló, hasból kapott "érveiteket".

Etniez 2021.04.19. 14:33:01

@tomtyi: www.portfolio.hu/gazdasag/20210419/a-nap-amikor-tomegek-kerdojeleztek-meg-a-kormany-jarvanystrategiajat-479280?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Itt szépen le van írva a magyarországi 3 hullám története:

"A vírus elleni harcban mégis a harmadik hullám elején, a brit mutánssal szemben szenvedtünk el nagy vereséget. A megkésett intézkedések miatt Magyarországon akkora járványhullám alakult ki, amire a világ kevés országában volt példa. Ennek eredményeképpen a népességarányos halálozási listák élére kerültünk, a kórházak túlterhelődtek, és sokan elkezdtek szigorúbb korlátozásokat követni, mint amiket a kormány előírt – hogy ne fertőződjenek meg. Ez volt az első pillanata a járványnak, amikor már nemcsak azok húzták be jobban a féket, akik egyébként is végig nagyon óvatosak voltak, hanem a vírusrealisták egy része is így tett."

Ahogy mentünk előre az időbe, úgy szarta le Orbán a járványt.

Most is kinyitja az iskolákat, holott rosszabbak a számok, mint amikor bezárta. Leszarja hányan halnak meg.

nincs1agy 2021.04.19. 14:39:03

@white999: Ha mondjuk 50% túlsúlyos és kövér, 50% meg nem az, akkor a cukrosok, szívbetegek, magas vérnyomásúak háromnegyede az első csoportba tartozik.

white999 2021.04.19. 15:21:28

@konrada: Én nem ezt olvastam ki belőle, hanem ha figyelmesen meghallgattad Orbán beszédjét akkor Ő mondta a kicsi szájával, hogy e helyett kell Kínából intézni vakcinát. Azon lehet rugózni, hogy ezt hogyan értette vagy mire gondolt amikor ezt mondta a szerző. A tény az hogy e helyett Kínait kell nézni és ez nem az én értelmezésem hanem személyesen a fő kipcsaké. Ott kell reklamálni.

Szó szerint ezt mondta amikor tudható volt hogy jhonson leáll a szállítással de tudható volt, hogy ez a mennyiség pótolható pfizerrel még májusban. Ezen mi olyan kurva bonyolult értelmezni???????????????????

KIEMELEM NEKED. AZÉRT DOLGOZUNK HOGY A KIESŐ VAKCINÁT PÓTOLJUK MÁSHONNAN A KÍNAIAKKAL ELSŐSORBAN. Még mindig nem érthető?????????????????????????????????

Sz szerint ez hangzott el a szájából!!!!!!!

„A következő napokban azért dolgozik a külügyminiszter, aztán majd a végén személyesen magam is, itt a kínaikkal elsősorban, hogy pótoljuk a máshonnan kieső vakcinákat. Erre jó esélyünk van. Legalábbis most így látom” - közölte Orbán Viktor pénteken. Miután a miniszterelnök általában akkor állítja magát ennyire a középpontba, amikor már nem kétesélyes a végkimenetel, szinte biztosak lehetünk abban, hogy lesz újabb kínai megállapodás.

ÉS LETT IS KÍNAI MEGÁLLAPODÁS, TESZEM HOZZÁ A TÉNYEK ISMERETÉBEN.

white999 2021.04.19. 15:23:48

@konrada: Talán jogos vannak kétségeim az értelmezési képességeiről egyeseknek.

white999 2021.04.19. 15:33:20

@konrada: telex.hu/koronavirus/2021/03/26/eu-unio-brusszel-vakcinak-beszerzes-szallitas-mennyiseg-masodik-negyedev

Sajnos ez sem jött össze de ha sokat próbálkozol egyszer majd csak sikerül valami részigazságot kiszenvedni.

white999 2021.04.19. 15:40:13

@nincs1agy: Ha figyelted, jóval több eset van mint halott szám. Tehát a cukros túlsúlyos szívbeteget mindenhova betették. Ezek szerint annyi túlsúlyost találtak mint alapbetegség nélkülit. Azt nem tudjuk, hogy a túlsúlyt honnan számítják. A kövért is beleveszik vagy csak aki már szétfolyik. Ez még okozhat bizonytalanságot de ez mindenre igaz, akit nem lát orvos annak nem lehet fél éve megállapított alapbetegsége de egy haverom is életmódváltással elhagyta magas vérnyomásos gyógyszereket. A listában ennek ellenére lehet alapbetegként szerepel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 16:11:58

@Emmett Brown:

"ez megint fingfűrészelés."

Lenyűgöző a stílusod.

"A covid miatti lezárásoknak nyilvánvalóan van pozitív hatása is a halálozásra, ezek közül van ami kiválóan követhető, ilyen például a közúti halálos balesetek száma. Ez nemzetközi szinten is összemérhető.

Az utolsó "békeévben", 2019-ben 530 halálos kimenetű közlekedési baleset történt, 2020-ban 423. Ez a balesetek száma, nem a halottaké. Utóbbiról nem keresek adatokat, de mivel a balesetek száma 107-tel csökkent, a halottaké talán 150-160-nal csökkenhetett. Ez elhanyagolható a 9 ezres többelhalálozáshoz képest.

www.ksh.hu/stadat_files/sza/hu/sza0076.html

"A műtétek elmaradása is javítja a halalozást (legalábbis átmenetileg!)"

Ez még kevesebb lehet, mivel létfontosságú műtéteket nem halasztottak.

Most akkor ki is a fingfűrészelő? :D

A korlátozások miatt - főleg maszkviselés - biztos sokkal nagyobb mértékben csökkent a sima influenzában elhunytak száma, amit én is többször említettem - bocsáss meg, hogy nem ismétlem ezt meg minden kommentben. Persze ez a csökkenés, bár mértéke ismeretlen, is óvatosan kezelendő, mert lehet átfedés az influenzában és covidban elhunytak között.

white999 2021.04.19. 17:00:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Van benne logika amit állítasz. Akkor már csak egyet nem értek. Hogy miért van a kórházakban és a temetőkben plusz hűtőkonténer a halottaknak? Van ahol már kettő is. Mi végből, ha a többlethalálozás nem jelentős? Halkan kérdezem, nem lehet, hogy ezek mégiscsak annak köszönhetőek hogy a járványcsúcson lényegesen többen halnak meg? Amitől persze egy februárban megfertőződött idős beteg még meghalhatott volna novemberben és az éves adatot nem változtatta volna meg. Ettől még a covid miatt halt meg gondolom én. Például az 56 éves Igaly Diana pedig még egész nyugodtan elélhetett volna 20-30 évet is. Igazából az történik, hogy a mostani 7% alapbetegség nélkül középkorúak akik egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a covid áldozatai. Ők a többlet halálozást sem nyomnák béke időben. Ez még itt a járvány csúcson is mindössze 300-400 ember egy hónap alatt ami elhanyagolható a nemzet egésze szempontjából. Szerintem egy felelős kormányzatnak dolga lenne ezt minimalizálni, arról nem beszélve, hogy ez egész évet tekintve több ezer felesleges többlet halálozás a "CSAK" covidban hamarabb de egyéb problémákkal küszködők mellett, akik az alapbetegségük miatt még szintén jó pár évet élhettek volna.
Lányom barátjának az apját szombaton vitték be coviddal. 3 hete kapta a szputnyik első adagját, most jött volna a második. Ennyit az első oltásról, hogy mennyire véd amikor ugye beszéljük, hogy már mehetnének a tanárok 3 nap után, tehát kb 2 hetes beoltottsákor kata el ami éppen az az időszak lenne amikor már elvileg ad valami védettséget a vakcina. Ő pl. parkinsonos már az évek óta. Reméljük, hogy nem lesz semmi baj de akkor ő is csak egy adat lenne a krónikus betegsége okán, miközben még éveket elélhetett valaki ezzel a betegséggel és a 3. hullámig és az első oltásig elég jól kibekkelte. Nem lehet, hogy a kormányzatnak nem kellett volna ilyen fertőzési adatokig elengedni a járványt?

white999 2021.04.19. 17:31:16

@a nagy hohohorgász:@konrada:

Kormányközeli index cikk hogy ne legyetek finnyásak. Talán ezek alapján sikerül tájékozódni ha már a 888 vagy origo mást is ír.

Kérdés akkor most ki nem szállít kinek és időben. Remélem fog menni.

Albert Bourla, a Pfizer ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a cég teljesítette az EU felé vállalt ellátási kötelezettségét, ami 2021 második negyedévében 250 millió dózisnyi oltóanyag beszállítását jelentette.

Sean Marett, a BioNTech ügyvezető igazgatója pedig közölte, hogy az a 600 millió dózis, amit 2021-ben szolgáltatnak, az EU lakosságának kétharmadának lesz elég, írja a Politico.eu.

tomtyi 2021.04.19. 18:49:14

@white999:
Szépek ezek a grafikonok, nyilván az eddigiekről szóló szerződésekben lévő számokból még szebbeket is lehet csinálni. A valóság viszont ez:
ourworldindata.org/grapher/covid-vaccination-doses-per-capita?country=FRA~DEU~HUN~SRB~GBR~USA~European+Union
Az Egyesült Államokban egy héttel kezdték előbb az oltást, mint az EU-ban, de másfél hónappal ezelőtt tartottak ott, ahol most az EU átlag van. Ehhez képest Magyarország alig két hetes lemaradásban van csak, már Szerbiát is megelőztük, pedig ők aztán egy napig sem hagyatkoztak az EU-s beszerzésre és elég szépen el is léptek az elején. Majd’ két hónapnyi baszakodás alatt mi együtt mozogtunk az EU-val, azóta viszont az EU-s átlag duplájánál tartunk. Szerinted kit érdekel, hogy az amúgy minden pozíciójában csak ostobaságokat és káoszt keletkeztető vdL milyen grafikonokat mutogat?

„Albert Bourla, a Pfizer ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a cég teljesítette az EU felé vállalt ellátási kötelezettségét, ami 2021 második negyedévében 250 millió dózisnyi oltóanyag beszállítását jelentette.”
A matek hogy jön össze: előbb vdL grafikonjából és a körítésből december vége–március vége időszakaszban 66 millió Pfizer jött. A második negyedév még csak most kezdődött, aligha érkezett 184 millió adag. Hogy a búsba TELJESÍTETTE április közepén a MÁSODIK negyedévi kötelezettségét? Te el is olvasod, amit bemásolsz?
És Orbán éppen azért nem kért már ebből a 600 milliós Pfizer-ígéretből, mert mire megérkezne, már rég be van oltva az egész ország. A bolgár banya visongására is ugyanez a válasz: ezért nem kell az év végére ígért vakcina.

nincs1agy 2021.04.19. 19:17:36

@white999: A túlsúlyos tartomány a normál testsúly felső határa és a kövér alsó határa között helyezkedik el. Vagyis az extrém túlsúlyos ember a kövér.
A covid halottak között jóval nagyobb arányban vannak cukrosok, szívbetegek, magas vérnyomásosok , mint a covid fertőzést túlélők között.. A cukrosok, szívbetegek, magas vérnyomásosok pedig igen nagy arányban túlsúlyosak.

white999 2021.04.19. 20:18:37

@tomtyi: koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-9

Kormányzati oldalnak már csak hiszel. Eddig messze pfizerből jött a legtöbb. Az ütemezési tervet kicsit meghaladóan. Akkor neked is mert már van két úriember aki ezt nem értette. Mivel adott egy gyártási idő nem varázspálcával megy, ezért a kapacitások függvényében szállítják ki a lekötött mennyiségeket ütemezés szerint. Ezt eddig is tudta mindenki a védekezést ehhez kellett volna igazítani. Ezt teljesítette, sőt túlteljesített a pfizer az első negyedévben és túl fogja a második negyedévben minden jel szerint, mert a kapacitás és az akarat is megvan nem úgy mint az AZ-nál Sajnos a mióta kormány átvette az indexet vannak pongyolaságok de erről nem tehetnek a telex újságírói. Tetszettek volna békén hagyni és akkor menne a múlt jelen és jövő idő, mert abban igazad van hogy annak így nincs sok értelme, viszont én nem hamisítom a híreket csak beírom szó szerint.

Tény és ez ebből is látszik, hogy a pfizer szállította szállítja és fogja szállítani a legtöbb vakcinát Európának és vélhetőleg az ütemezési terv felett. Tehát egy igen kellemes üzleti partner. A második negyedévben 4 mill azaz 2 millió ember beoltására való cucc jön amiből tokkal vonóval bőven a regisztráltak felett van a vakcina szám. Kb. júliusra már oltásbajnokok sem leszünk,mert a többi ország ott lesz mint mi. Marad a kétes dicsőség a halálozási számokban amiről itt megy a vita. Bár a számok azért elég egzakt dolgok szerintem.

white999 2021.04.19. 20:24:03

@nincs1agy: Így van hiszen erről beszélünk már hetek óta hogy Magyarországon több a nem egészséges ember mint az egészséges tehát semmi csoda nincs benne, hogy elve felül reprezentáltak bármilyen betegségben még a köröm gombában is statisztikailag. Az meg csak hab a tortán, hogy ha valaki beteg vagy idős az jobb eséllyel lesz beteg vagy hal meg mint egy fiatal egészséges. nagyon meglepődnék ha bármilyen betegségben a köszvénytől az idegzsábáig nem ezek lennének az aktuális mutatók.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 20:41:14

@white999:

"Marad a kétes dicsőség a halálozási számokban amiről itt megy a vita."

"Magyarországon több a nem egészséges ember mint az egészséges tehát semmi csoda nincs benne, hogy elve felül reprezentáltak bármilyen betegségben"

Nem lehet, hogy épp ezért vagyunk az elsők (között) halálozásban, nem pedig a kormány állítólagos járványkezelési hibái miatt?

white999 2021.04.19. 20:57:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem. Mert az angolok legalább ennyire kövérek, elhízottak. Ott megoldották amikor megjelent a brit variáns. Ha rád hegesztik az ajtót, akkor lehetsz 300 kilós is akkor se kapod el. Angolok most lazítottak fél év után nem úgy mint egy későn bevezetett félszívű zárás után egy nyitással. Meg lehet nézni a két ország statisztikáját a 3. hullám alatt. A tesztelés kultúráról meg ne beszéljünk ami biztos, hogy a világ felénél rosszabb, pedig ha már zárás nincs, az még segíthetett volna valamit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 21:03:55

@white999:

"Akkor már csak egyet nem értek. Hogy miért van a kórházakban és a temetőkben plusz hűtőkonténer a halottaknak? "

Te még nem hallottál arról, hogy egy járvány kellős közepén vagyunk?

"Mi végből, ha a többlethalálozás nem jelentős?"

Ki írta, hogy nem jelentős? Olvasd már el, amire válaszolsz!

"Szerintem egy felelős kormányzatnak dolga lenne ezt minimalizálni"

Pont ezt teszi a kormány, pl. az oltási programmal.

"egy februárban megfertőződött idős beteg még meghalhatott volna novemberben és az éves adatot nem változtatta volna meg. Ettől még a covid miatt halt meg gondolom én."

Gondolod te. A valóságban egy súlyos krónikus beteg haláláért csak részben felelős a covid. Nem 100%-ban a covid miatt hal meg, az "csak" előrébb hozza a halálát, ezért nem tekinthető teljesen covid-halottnak, noha a statisztikák akként könyvelik el. (Járvány nélkül sem ritka, hogy egy ember halálában több tényező játszik szerepet.) Azt se feledd, hogy ha a beteg a covid nélkül csak a következő évben halt volna meg, akkor a covid gyakorlatilag _javítja_ a következő év halálozási statisztikáját, bármennyire cinikusan hangzik is ez. Épp ezért írtam fentebb valahol, hogy érdemes lenne figyelni az egyes években bármilyen okból (tehát nem csak a covid miatt) elhunytak átlagéletkorát is, és ezt összehasonlítani a járványmentes évek adataival. Ezzel láthatóvá lehetne tenni a - mondjuk így - töredékhalálozásokat is, tehát amikor nem kizárólag a covid okozta a halált.

Téged ismerve tudom, hogy ezt is a kormány megvédésének tekinted, holott csak egy nem gyakran említett szempontot neveztem meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.19. 21:22:56

@white999:

A magyar ember kevésbé fegyelmezett, a szabályok megszegését sokan vagány tettnek tekintik.

A minap elvittem egy barátnőmet az innen második falu kisboltjába. Én azonnal ki is jöttem, mert a boltos maszk nélkül szolgálta ki a szintén maszk nélküli két másik vevőt, akikkel jó hosszasan el is beszélgetett. A barátnőm benn maradt vásárolni. Miután kijött, elmondta, hogy udvariasan megkérdezte a boltost és a vevőket, miért nem tartják be a kötelező maszkviselést előíró szabályt. Azt kapta válaszul, hogy semmi köze hozzá, és természetesen ezután sem vették fel a maszkot.

"Ha rád hegesztik az ajtót, akkor lehetsz 300 kilós is akkor se kapod el. Angolok most lazítottak fél év után"

A briteknél fél évig zárva voltak az élelmiszerboltok?

white999 2021.04.19. 22:09:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miért itt zárva voltak az élelmiszer boltok? A brit szabályozásnak utána tudsz nézni. Sokkal szigorúbb volt mint amit nálunk márc 8 után bevezettek. Mivel nem élek ott ezért nem tudom mennyire tartották be de itt a vicc kategória volt az biztos.
Boris egyébként nem vakcinákban látta sikert pedig ők jobban állnak mint mi, hanem a korlátozó intézkedésekben, amit egyébként az összes magyarországi szakember is oszt, hogy hatásosabb mint a vakcina. Pusztán az idő faktor miatt.

magyarnarancs.hu/katasztrofa/rengeteg-ember-halt-meg-akinek-nem-kellett-volna-meghalnia-237354

konrada 2021.04.20. 08:57:38

@white999: Tényleg jogos. Beteszel egy linket bizonyítékként, aztán amikor kiderül, hogy egyetlen szó sem szerepel benne arról, amit te kiolvastál belőle, jössz szalmabáb érveléssel, hogy zorbán saját szájával azt mondta: ". AZÉRT DOLGOZUNK HOGY A KIESŐ VAKCINÁT PÓTOLJUK "

Amit te úgy értelmezed, hogy tulajdonképpen a valami meg nem érkező pótlása = a meg nem érkezőn felüli mennyiség lekötésének elmaradása.

Tényleg gondok vannak!;)))

Az meg külön vicces, hogy azon kardoskodsz, azért nem kellene más oltóanyag, mert a pfizer július 31-ig leszállít még 2 millió ember oltására elegendő oltást a 750 ezren felül! (Lásd a linkedet, amit nem igazán tudsz értelmezni!;))

white999 2021.04.20. 10:12:46

@konrada: Tényleg kretén vagy! Meg diszlexiás is. Meg tájékozatlan. A plusz 1 millió az még májusban megjön te szerencsétlen, nem június végén. Vagy tényleg ennyire kretén vagy vagy tetteted. Szerintem előbb de mindkét esetben felesleges győzködni, az egyik akarat a másik képességek hiányában felesleges. Csak nem minden infó van egy cikkben hogy a szellemi fogyatékosok is megértsék. Igaz a szellemi képességeid alapján lehet, egy egész folyamot kellene az első hírtől az utolsóig betenni a egy power pointba segéd ábrákkal, hogy értelmezni tudjad. Keress rá de hagyjál engem békén. Majd kíváncsi leszek hogy a made in chine hogyan megy, mert jövő héttől már bárki vihet csak menjen oltani. Most jön majd a könyörgés meg a fenyegetőzés, hogy vigyék. Kérlek ne válaszolj,mert nem fogom olvasni és válaszolni se. Van az a mélység ahova nem akarok leereszkedni.

tomtyi 2021.04.20. 20:03:31

@white999:
„Eddig messze pfizerből jött a legtöbb. Az ütemezési tervet kicsit meghaladóan.”
A legtöbb. Hát ez csodás! Vagy inkább: hová sz@rjak? Nyilván nem nézted meg az Our world in data linket, mert ott látszik, hogy az Egyesült Államokba az első két hónapban (ameddig el nem kezdtük használni az orosz és a kínai vakcinákat), a Pfizer éppen háromszor annyi vakcinát szállított, mint az EU-ba. Nem gyártási nehézségek voltak, hanem szállítási preferenciák. Ez pedig nagy eséllyel az EB elkésett és elb@szott szerződéskötése miatt. A fenét se érdekel, ki mit állít, mennyit hoz majd valamikor később. Mert késni többször késtek.

„Egyre nagyobb nyomás nehezedik az AstraZeneca-ra és a Pfizerre, amiért nem tudják teljesíteni a megígért oltóanyag-mennyiségek szállítását. ”
www.msn.com/hu-hu/hirek/k%C3%BClf%C3%B6ld/bekem%C3%A9ny%C3%ADt-az-eu-a-vakcinasz%C3%A1ll%C3%ADtm%C3%A1nyok-cs%C3%BAsz%C3%A1sa-miatt/ar-BB1d75cE

„Sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva Stefan De Keersmaecker elmondta: az uniós bizottság "pontosítást fog kérni" a vállalattól a vakcinaszállítmányok e heti késedelmét követő újabb bejelentett késésével kapcsolatban.”
hvg.hu/gazdasag/20210122_Mar_az_EU_is_haborog_a_Pfizerszallitmanyok_csuszasa_miatt

„vélhetőleg az ütemezési terv felett”
A felett biztos nem. Az a 1,5% „extra” negyed év alatt elég gyengusz.

Lehiheted, magasról teszek arra, az EB vagy a gyártók b@szták el, Orbánék megoldották, ezért az EU-ban elsők vagyunk, ha belehülyültök, akkor is.

„Marad a kétes dicsőség a halálozási számokban amiről itt megy a vita. Bár a számok azért elég egzakt dolgok szerintem.”
Mármint úgy érted, nektek marad a kétes dicsőség a fogalmatok nincs, mihez hasonlítható halálozási számokon való csámcsogással, ugye?

„Sajnos a mióta kormány átvette az indexet vannak pongyolaságok de erről nem tehetnek a telex újságírói.”
Hát, hülyeségeket tudsz írni, úgy látom.

tomtyi 2021.04.20. 20:08:43

@white999:
Nem tudom, mennyi idős vagy, de a hadseregben 1989 előtt azt mondták, az a szabadság biztos, amiről már visszajöttél. A Janssent egy-két nappal azután mondták le, hogy bejelentették, jön.

white999 2021.04.20. 20:48:29

@tomtyi: „Eddig messze pfizerből jött a legtöbb. Az ütemezési tervet kicsit meghaladóan.”

Csodás vagy nem csodás ez tény. Pont.

„vélhetőleg az ütemezési terv felett”
A felett biztos nem. Az a 1,5% „extra” negyed év alatt elég gyengusz.

Gyengusz vagy nem gyengusz ezt a feladatot sem az AZ nek sem a Szputnyiknak nem sikerült megoldani. 0-tól az 1.5% több a tudomány mai állása szerint és a cikk és én is ezt állítottam .Ez tény pont.

Magyarország 1 főre vetített halálozása a világon a 3. legrosszabb ha törpeállam Gibraltárt is idevesszük. Ez tény pont.

Semmi kedvem olyan kreténekkel társalogni akik még ott tartanak, hogy a föld lapos a nap körülötte kering. Nem kezdek el társalogni egy olyannal aki szerint az 1.5% nem is több mint a 0 bizonyos szemszögből., meg más országba sokkal többen hallnak meg csak más szemszögből. Oltasd magad kínaival és remélem ez boldogságot fog okozni. Pont leszarom, hogy kínait szereted. Na pá kretén részemről ennyi volt.

white999 2021.04.20. 20:53:07

@tomtyi: Utóirat csak, hogy mekkora kretén vagy a Janssen megérkezett.

index.hu/kulfold/2021/04/13/janssen-johnson-johnson-oltas-vakcina-egyesult-allamok-magyarorszag-koronavirus/

És akkor kezdjed magyarázni, hogy úgy érkezett meg, hogy nem érkezett meg bizonyos szemszögből.
Kretén.

white999 2021.04.20. 21:58:35

telex.hu/koronavirus/2021/04/20/oltas-haziorvos-budapest-koronavirus-sinopharm-vakcina

Ahogy reggel írtam. Most jön a könyörgés fázis a nyájimmunitás meg a fasorban sem de már a nyitás belengetve. Alakul a 4. hullám, mert a kretén nem hátrál meg.

vackor1 2021.04.20. 22:40:00

@white999:

Már vártam vmi ilyesmit - azt elképzelni sem akartam, hogy rendeletileg írja elő a fényességes-, mert ugye március körül még sokan elfogadták ezeket a ki-tudja -mi van bennük szereket , MERT :
- főleg az időseknek adták, akik között ugye - pláne kisebb falvakban - nem feltétlenül tájékozott az a korosztály - ami lassan a fidesz bázisa -,pláne ha az ezer éve ismert doktor bármit mond, az jó úgy...,
- akkor még nagy volt a pánik, sokan - és a propaganda miatt ismét csak főleg az idősebbek - bármit is elfogadtak volna, csak ne haljanak bele a fertőzésbe. Ok.
Viszont mostanra azért sok minden változott, val több az infó mindenről és most már a jobban tájékozott, máshogyan gondolkozó fiatalabbak várnak oltásra.

Itt egy összesítés arról az időszakról a vakcinák tekintetében, ami azt mutatja, hogy akkor SEM kellett volna feltétlenül annyira erőltetni - nem tagadva, hogy valamennyi azért szükséges volt, ahogy sikerült felgyorsítani az emberek beoltását ( mi lett volna itt, ha a soha nem hazudó és nem is tévedő által mondott egy hétvége alatt az összes embert be kellett volna oltani :))))) ) - , de aztán egyre több nyugati jött , számszerűen mindig és egyre több volt itt , mint keleti. Megint más kérdés, hogy amikor jött 100 darab kínai/orosz , akkor kivonult a díszelgők hada is,talán még a Gripenek is mentek egy kört :)) , százszor annyi Pfizer érkezését meg meg se említették ( ja, de , bocs : minden lehetséges alkalommal elmondták, hogy késve érkeznek az EU-s beszerzésűek ) , pedig igazából ők kötötték meg a szerződést az ütemezésről - azaz tudták mikor érkeznek - és a Pfizer pl. egyszer sem késett - sőt tudomásom szerint többet is küldött a vállaltnál - szemben mondjuk a szputnyikkal ( amit viszont nem emlegetnek nagyszerűék ) . :)

Március 11-én volt az országban 1 008 915 Pfizer , 80 400 Moderna és 405 100 AZ vakcina ,
ami összesen 1 494 415 darab nyugati , és volt még 1 000 000 kínai meg 425 600 orosz , ami összesen
1 425 600 keleti.
( mellékszál ugyan , de ekkor még csak kb. 70 000 darab volt a különbség, a következő dátumra, amit majd írok majd' 700 000 - azaz ennek a tízszerese - lesz a különbség )

koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-4

Ugyanezen napig beoltottak itthon 1 149 557 embert.
Valahol van erről is kormányzati, de most nem keresgetem, ebben is benne van ugyanaz a grafikon.

telex.hu/belfold/2021/04/19/fidesz-kbnp-telefonos-kampany-baloldal-oltasellenes

Április 13-án volt a nyugatiakból 1 960 125 Pfizer , 216 000 Moderna és 695 500 AZ, összesen 2 871 625 adag , azaz mire a második dózis kellhet, addigra itt van az is, tegnap érkezett 68 400 Moderna-vakcina , ma 72 ezer adag AstraZeneca-vakcina és szintén ma 248 040 Pfizer-vakcina érkezett, az egydózisú JJ érdemben nem befolyásolja, plusz még vizsgálat alatt van, azaz egyelőre - jeleleg ma még - nem is felhasználható.
Közben hozzák a keletieket is, kíváncsi leszek , hogy a 16 000 levegőztető masina mellé elfér-e majd ezeknek a nem kis része is, mert ha van vmi lejárati idejük, akkor tuti rájuk fog rohadni egy jó nagy zsákkal ( vagy majd elajándékozzuk a baráti türkméneknek/azerieknek , azért is megy majd egy kis apró a magánszámlákra.. ügyes, na, háromszoros haszon egy dolgon.. ).. De legalább nem volt olcsó ez sem , majd jól elbeszélgetnek egymással , hogy : na, téged, Sino testvér, mennyi %-al drágábban számláztak le strómanusék ? .. :))

tomtyi 2021.04.21. 06:18:31

@white999:
Suttyókám, kreténezd apádat és anyádat, mert összefeküdtek, hogy megalkossanak téged!

tomtyi 2021.04.21. 07:17:53

@white999:
Annyira ostoba vagy. Az ütemezési terv nem azt a tetszőlegesen kiválasztott időszakot jelenti, amiben éppen neked tetsző számok hozhatók ki. Ez jelen esetben 3 hónap, amely időszak első felében ELMARADÁS volt, azaz magasról tettek az ütemezési tervre. Ha lenne eszed, akkor az ütemezési tervet nem kevernéd a szerződésben rögzített leszállítandó mennyiséggel.
„Megérkezett A Janssen”
Télleg. Az „egész” EU-ba 177600 adag érkezett, ebből 28800 adag, az arányosan (persze, ez nem biztos, de) elvileg hozzánk érkező kb. 1 millióból. Viszont ennek a légypiszok mennyiségnek a beadását is azonnal felfüggesztették és vérrögképződés gyanúja miatt vizsgálódni kezdtek. Érted? Egy olyan vakcina esetében, amit az EU gyógyszerhatósága engedélyezett. Jó, mi?
De (lefordítsam neked?):
www.euroweeklynews.com/2021/04/13/janssen-delays-the-launch-of-vaccine-europe/
www.msn.com/en-us/health/medical/eu-regulator-finds-possible-link-between-johnson-26-johnson-vaccine-and-blood-clots-but-says-benefits-outweigh-risks/ar-BB1fRc3i

A hozzád hasonló, mindig valami külső erősebbhez önként igazodni akaró ostobák véleménye:
„A miniszterelnök szerint a vérrögvizsgálatok miatt kiesik a magyar oltási tervből 580 ezer Janssen vakcina
Nem is vár a vizsgálatok eredményére, inkább Kínában veti be magát
Miközben a felpörgetett Pfizer szállítmányok pótolják a blokkolt Janssent
A kormánynak nem újabb vakcinákat kellene venni, csak elérni azt, hogy szállítsák le hamarabb a szerződésben lévő 3,9 millió darabot”
Az egész EU-nak a maga politikai és gazdasági súlyával nem sikerült elérni, a szerződés szerinti időben leszállítsák a szerződött mennyiségét, nemhogy még gyorsították volna, de ki, hülye komcsik, még a kormányon kérnétek számon, hogy az egyik elb@szott termék miatt kiesett adag pótlását egy másik cégre való nyomásgyakorlással érje el. Beteg az agyatok, arra kéne valami oltás.
Felpörgött Pfizer. :D Beteg. Mert majd valamikor a második negyedévben talán hoznak többet.
444.hu/2021/04/16/orbanek-ujra-kina-fele-fordulnak-vakcinaert

Talán kimaradt a KSH alelnök Windisch László írása arról, még az EU tagállamok között is milyen nagy az eltérés a halottak statisztikai besorolásában. Igaz, az előzmények alapján felesleges elvárom, hogy megértsd.
index.hu/velemeny/2021/04/15/a-jarvany-miatt-elhunytak-szama-valoban-alkalmas-nemzetkozi-rangsorolasra-/

tomtyi 2021.04.21. 07:54:29

@vackor1:
Azt nem értem, a bolsiknak miért jó azt a vidéki tömeget tájékozatlan suttyónak nemhogy gondolni, de így is beszélni róluk. Hogy a faszba akarnak így választást nyerni? De is benyalod ezt a bolsi faszságot, miközben csak egyszer kéne megnézni a statisztikát, amiből kiderül, hogy a lakások 90+%-ában van tévé előfizetés, a maradék jelentős részében pedig az ingyen elérhető sugárzásokat nézik. A MindigTV-n elérhető a retekklub és az Euronews, ha függetlenolbjektív tájékoztatásra van ingered.

Azt azért megindokolhatnád, miért másfél hónappal ezelőtti adatokat hozol a hozzánk érkezett vakcinák mennyiségéről! Figyi csak! Vannak újabb adatok:
Pfizer-BioNtech 20%
Moderna 17%
AstraZeneca 12%
Janssen 1%
CureVac 0%

Szputynik 66%
Sinopharm 22%

koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-11

Ezek persze még érdekesebbek akkor, ha az időtávot is hozzáveszed. Az EU lezsírozta vakcinák alacsony aránya úgy még rosszabbul mutat, hiszen kétszer annyi idő alatt produkáltak sokkal alacsonyabb arányokat. De gyúrd csak a szart továbbra is, hátha finom sütit tudsz belőle készíteni. Magatoknak.

vackor1 2021.04.21. 10:29:52

@tomtyi:

Tudod te egyáltalán mit jelent a bolsi ? :)) Szerinted hol vannak olyanok ? :))))

Figyi, ne velem vitatkozz, ilyen "stílusban " meg végképp ne, mert ezzel magadat minősíted, én meg az ismert mondás szellemében nem vívok fegyvertelennel párbajt. Szellemit sem. Talán érted.

Majd most - ahogy írtam -, miután lecsengett az első ijedtség , ezzel együtt az idős és tájékozatlanabb tömeg - hiába kapálázól ezen, ez így van minden felmérés , de a józan ész szerint is - már beadatta magának a nagyszerűd kínaiját , és már van - mint mutattam mindig is volt - normális vakcina , meglátjuk, hogy mennyire fog a "kiciócccccó " fogyni, nyilván véletlenül kínálnak pénzt a dokiknak, hogy azzal oltsanak. Persze szerinted tuti más oka van, arra tippelek, hogy szerintetek azért, mert az a legjobb az embereknek és így akarják jutalmazni a dokikat, hogy segítenek a legjobbat tenni a tudatlan néppel. Vagy vmi hasonló ökörség, de megint lesz majd " magyarázat".

És ha már szokásotok szerint beleveszed a késést: a Pfizer mindig időben szállította az orbánékkal aláírt ! - azaz a nagyszerűek által tudott időpontokat, mennyiségeket - a vakcinákat, sőt, még kicsit többet is , ami annyira nem mondható el az oroszról, de ezt te is valahogyan "elfelejtetted" a nagy objektivitásodban közölni, mekkora szerencse, hogy az EU-s vakcinák szállításából pöpec vagy.

Lehet nem tudod,de hidd el, hogy a 100-nak a 66%-a is csak 66 , a 10 000-nek a 17 %-a meg 1 700 , és a másik ultimate "érved", miszerint milyen százalékban van valamilyen tv előfizetés és az RTL klubot előfizu nélkül is lehet fogni ,az megint aduász, hiszen te nyilván azt is tudod, hogy ki mit néz, nézi-e egyáltalán . Gondolom kesmáról meg nem is hallottál, elképzelni sem lehet miért fizettek érte pár fityinget, hogy az övék legyen ? Van ám olyan úri huncutság is, hogy az értelmes ember összefüggéseiben néz dolgokat, abból következtet meg ilyen marhaságok. Én néztem a választási eredményeket városok és vidéki kistelepülések viszonylatában is. Szerencsétek van, hogy van vidék is .. :)))

Tényleg mennyiszer 10 milliárdért vették meg ezeket a lapokat és adták oda ingyen a pártnak a filantrópok ?
Kérlek, feltétlenül százalékban írd a választ. Vagy tudod, mit ? Inkább ne is válaszolj, felesleges, tekintsd költőinek a kérdést, amúgy sem értem miért írtál nekem, a hozzászólásom lényegét nem igazán értetted meg, azzal kapcsolatban gondolom még nincs meg az egységes magyarázat.

Ja, hogy ki ne maradjon : azért a márciusi adatokat írtam, mert akkor kezdődött rendesen az oltás és akkor volt "pánik", ami azért mostanra jelentősen csökkent, ahogy egyre több információ elérhető.
És akár a mai adatokat is nézhetem, még mindig azt látom, hogy DARABRA - tudod , azt lehet beadni, nem százalékot- egyedül a Pfizerből több érkezett , mint a kínai meg oroszból összesen.
Köszi a linket, én ugyanezt tettem be az én hsz-embe és ha a címsorban a 11-et átírod 10-re, akkor az előző hetit mutatja és így tovább visszafelé, azaz hidd el, hogy ismertem az adatokat , de itt egy másik is, elvileg ugyannak kell benne szerepelnie, mindben az van, hogy több a nyugati.Persze csak darabra, de hát tudjuk, hogy az semmit nem jelent, a % a lényeg... :)))
telex.hu/koronavirus/2021/04/20/tiznapos-oltokampanyt-hirdetett-a-kormany van benne egy grafikon, szívesen.
Ennyit a százalékokról.

tomtyi 2021.04.21. 13:03:37

@vackor1:
Te tudod, mit jelent? Én nagyon is tudom.

„ezzel együtt az idős és tájékozatlanabb tömeg - hiába kapálázól ezen, ez így van minden felmérés , de a józan ész szerint is - már beadatta magának a nagyszerűd kínaiját ”
Szellemi csata, veled? Sajnos sokkal ostobább vagy, mint az elsőnek tűntél, ez elég jól látszik a fenti idézetből. Négyszeresen is, mert bár nem linkelted, de nyilvánvalóan függetlenobjektív felmérésekre hivatkozol (tekintélyre hivatkozással elkövetett érvelési hiba); „kissé” beképzelten a józan észre hivatkozol, mintha csak annak lenne, aki azt vallja, amit te; ismét csak tájékozatlan tömeget emlegetsz, mintha a keleti vakcinák beadatása a tájékozottsággal lenne bármilyen összefüggésben is, nem pedig azzal, valaki hallgat-e a szaházi, sötét balosok uszítására; negyedszer pedig természetesen önmagában a keleti vakcina ellenességed. És mindezt egy mondat részletébe sikerült begyömöszölnöd. Úgyhogy ne nagyon hivatkozz semmilyen, delirált szellemi fölényedre, inkább keress más, talán kevésbé elcsépelt „bölcsességet” abból a szellemi mocsárból, amiben fetrengsz! Pont nem érdekel az érzékenységed, sem az, milyen magasra képzeled magad a posztkomcsi libbols és „szocdem” elvtársaidhoz hasonlóan.

tomtyi 2021.04.21. 13:05:07

@vackor1:
Persze, a Pfizer Orbánnak pontosan szállított, az EU-ban mindenki másnak pedig késlekedett. Tök hihető. :D

vackor1 2021.04.21. 14:26:00

@tomtyi: :))))))))))))
Fehérnek igaza volt, kár a tintáért. :)

white999 2021.04.21. 17:06:47

@vackor1: Mondom hogy pamutgombolyag van az agya helyén. Szerintem egy kisegítő iskolában a jobb képességűek megértenék, hogy miről van szó.

white999 2021.04.21. 17:16:41

@tomtyi: Aki kretén az kretén Nem bókolhatok azzal, hogy csak a felfogásod nehéz ha tényleg teljesen tök hülye vagy.
Csak hogy alázzalak itt van egy cikk de nincs kétségem afelől, hogy ezt se fogod megérteni de itt legalább egy szakembert hülyézhetsz ezután. Felhívnám a többlethalálozás grafikonra. ha nem értenéd, ami fent a vonal és emelkedik az a rossz, mielőtt kihoznád belőle, hogy jók vagyunk.

index.hu/velemeny/2021/04/21/ezek-a-problemak-a-covid-halalozasi-statisztikaival/

Esszem faszom megáll. Te tényleg egy igazi kretén vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.22. 12:55:36

@white999:

Ferenci Tamás cikkét szinte a megjelenése után azonnal olvastam, és egy nagyon korrekt írás - ahogy az elvárható egy politikamentes szakembertől. Nem magamat fényezem, csak megjegyzem, hogy olyasmit is ír, amit én is írtam már korábbi kommentjeimben:

Te (2021.04.19. 17:00:09):

""egy februárban megfertőződött idős beteg még meghalhatott volna novemberben és az éves adatot nem változtatta volna meg. Ettől még a covid miatt halt meg gondolom én.""

Erre javasoltam én a bármilyen okból ehunytak átlagéletkorának figyelését (2021.04.19. 21:03:55)::

"Gondolod te. A valóságban egy súlyos krónikus beteg haláláért csak részben felelős a covid. Nem 100%-ban a covid miatt hal meg, az "csak" előrébb hozza a halálát, ezért nem tekinthető teljesen covid-halottnak, noha a statisztikák akként könyvelik el. (Járvány nélkül sem ritka, hogy egy ember halálában több tényező játszik szerepet.) Azt se feledd, hogy ha a beteg a covid nélkül csak a következő évben halt volna meg, akkor a covid gyakorlatilag _javítja_ a következő év halálozási statisztikáját, bármennyire cinikusan hangzik is ez. Épp ezért írtam fentebb valahol, hogy érdemes lenne figyelni az egyes években bármilyen okból (tehát nem csak a covid miatt) elhunytak átlagéletkorát is, és ezt összehasonlítani a járványmentes évek adataival. Ezzel láthatóvá lehetne tenni a - mondjuk így - töredékhalálozásokat is, tehát amikor nem kizárólag a covid okozta a halált. "

Megjegyzem, a kommentem Ferenci írása ELŐTT 2 nappal jelent meg. :)

Ferenci (2021.04.21. 10:15):

"ELVESZÍTÜNK EGY TUMOROS, CUKORBETEG KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTET; Ő AKKOR MOST MIBE HALT BELE?
A rákba? A cukorbetegségbe? A fertőzésbe? Nem arról van szó, hogy ez bonyolult probléma, hanem arról, hogy ez megoldhatatlan probléma. Valamennyi ok hozzájárult a halálához, tehát, ha szigorúan vesszük, valami olyasmit kellene mondani, hogy 48 százalékban a tumorba halt bele, 33 százalékban a cukorbetegségbe és 19 százalékban a fertőzésbe. Hiába is lenne elvileg ez a helyes, az orvosi realitásnak megfelelő kép, ilyet nem csinálunk (annyiban érthető módon is, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a százalékokat megmondja): mindenkit egy halálokkal számolunk el. Csakhogy innentől ezt nem lehet jól megtenni, illetve erős definíciós bizonytalanság lesz abban, hogy hogyan tesszük meg."

Szóval örülök, hogy saját magad hivatkoztál arra a szakember által írt cikkre, amely a te állításodat cáfolja. :DD Ezt hívják öngólnak. :)

white999 2021.04.22. 17:21:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért ez az őngóltól sokkal messzebb van mint a góltól.
Egyrészt ez

""egy februárban megfertőződött idős beteg még meghalhatott volna novemberben és az éves adatot nem változtatta volna meg. Ettől még a covid miatt halt meg gondolom én.""

semmiben nem mond ellent Ferenci megállapításaival ami a többlethalálozást illeti és ezt most is tartom . Itt négy vélemény különbözik.

1, Hardcore kormánypárti kommentelők csak a többlethalálozást nézzük az is jól elnyújtva amiből az derül ki hogy nincs is járvány és kevesebben halnak meg mint amúgy, ez a világ legjobb kormánya és védekezése. Ezek a full kretének, ezzel nem is kellene vitatkozni olyan hülyeség maga az állítás nem kevésbé rosszabbak a lapos föld hívőktől.
2, Középtől a kormány felé de a káoszba rendet keresők akik próbálnak észérveket felhozni és vannak igazságaik is. Úgy gondolom te ebbe a kategóriába tartozol.
3, Középtől a kormánytól messzebb ami nagyjából igaz a 2 pontra. Én ide tartozónak gondolom magam de néha elkap a gépszíj főleg az 1 csoportba tartozókkal történő vita során.
4. Hardcore kormány ellenesek ahol minden szar még az a kevés számú is amit jól csinálnak. Bár az tényleg nem sok van de van.

Akkor a kategorizálás után következzék a kérdéses pont értékelése.

"valami olyasmit kellene mondani, hogy 48 százalékban a tumorba halt bele, 33 százalékban a cukorbetegségbe és 19 százalékban a fertőzésbe"

Ezt sosem vitattam. Viszont hiába a 19% a legkisebb ha az az utolsó esemény. Kb. olyan mint a dominó a sorban. Ha meglököm akkor elindul és fél órán keresztül megy a sportcsarnokban. Ha nem lököm akkor várni kell a következő eseményre ami elindítja a dominó sort. Ez lehet hogy majd befúj a szél, felrúgja valaki véletlenül a dominót. Egy eldobott papírrepülő rászáll stb.
Az általad leírt és Ferenciével semmi baj sőt helyes de nem üti az én véleményemet. Az egyetlen különbség, hogy ti hangsúlyosabbnak vélitek számoljátok az alapbetegséget a halál oknál, mint az utolsó dominót a sorban és pedig magára az utolsó kiváltó eseményre fókuszálok.
Ha nem dominózunk( bár elég jó példa), hanem veszünk egy rákos cukorbeteg covid beteget elüt az autó akkor halál oka az autóbaleset, habár habár rövid időn belül mind a háromban előző betegségbe belehalhatott volna előtte. Hogy cizelláljam a statisztikába a baleset fog belehalni pedig olyan hogy elütnek halál nincs. Mert az elütéssel össze nem egyeztethető sérülések okozzák a halálát és akkor azt kellene írni a hogy a vérveszteség miatt leállt a keringése. Tehát mondjuk szív nem pumpált elég vért a szervekbe. Szigorúan véve covidban sem halnak meg hanem a covid által kiváltott dolgokba. Ferenci ezt taglalja és ennek sosem mondtam ellent.

"Hiába is lenne elvileg ez a helyes, az orvosi realitásnak megfelelő kép, ilyet nem csinálunk (annyiban érthető módon is, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a százalékokat megmondja): mindenkit egy halálokkal számolunk el. Csakhogy innentől ezt nem lehet jól megtenni, illetve erős definíciós bizonytalanság lesz abban, hogy hogyan tesszük meg."

Ha csak és kizárólag az a a végső halálokra akarunk leszűkíteni mindent akkor pár halál oknál a végén nem marad több de akkor senkit nem szúrnak le, nem ég meg tűzben, nem üti el az autó mégis a köznyelv alatt azt értjük, hogy belehalt az égési sérülésbe, elvérzett a szúrástól és leszakadt a feje az autó balesetben.

Édesapám parkisnons volt és a szívével is voltak problémák de az 20 éves kora óta.. Nyilván az öregség és a koordináltlan mozgás miatt elesett. Eltörte csípőjét. Kórházba került mivel nehezen értett meg magát (hallókészüléket kivették a füléből és protézist is. Így mire műtőképes állapotba került már gyenge volt gondolom még kapott egy fertőzést is. Két hét alatt elvitte a betegség.
Mibe halt meg ? PARKINSON? Éveket élhetett volna.
Csipőtörés? A műtét jól sikerült, a törés nem egy halálos betegség.
"Gondos ápolás"? Ha Ő Magyarország miniszterelnöke ezt túlélte volna mert úgy ápolják ebben biztos lehetsz.
Fertőzés? Ilyet sose fognak beírni egy zárójelentésbe csak akkor mitől volt lázas az utolsó napjaiban.
Végül beírtak valamit de a láncolatot a csípőtörés indította el (az volt a covid) az összes többi már csak egy út a lejtőn lefelé ami megállítható egy rendkívül gazdag vagy befolyásos ember esetében de nem egy átlag állampolgárnak. Ahogy covidnál egy 20-50 éves ezt is túléli,mert nem veszik a protézisét tud ordítani ha éhes vagy megkér valakit, hogy etesse meg és lehet még a kórházi fertőzést is túléli, mert van annyi tartalék a szervezetében.
Remélem így már érthető az álláspontom. Ha félreérthető volt akkor ez a jelenlegi de kb. egy éve ezt képviselem, tehát nehezen tudom elképzelni, hogy bármikor mást írtam volna.
.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.22. 20:34:26

@white999:

"Azért ez az őngóltól sokkal messzebb van mint a góltól.
Egyrészt ez"

Igazad van, az ögól is gól - a másik oldalról nézve. :P

white999 2021.04.22. 20:48:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem biztos, hogy ez volt a lényeg de ha neked ez jön le akkor nem kell erőltetni a komoly diskurust. Max. csúszol hátrább a 4-es listán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.23. 09:39:21

@white999:

A személyeskedéstől még nem lesz igazad. :)

"Akkor ezt hova kell számolni?"

Kérdezz szakembert: Ferencit vagy bármely virológust. Megtisztelő, hogy azáltal, hogy engem kérdezel, engem is a szakemberek közé sorolsz, de nem vagyok az.

white999 2021.04.23. 11:04:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Csak gondoltam erre is van javaslat ami megelőzi Ferencit két nappal A személyeskedést te kezdted és ettől tényleg senkinek nem lesz igaza.
süti beállítások módosítása