JárványMonitor

JárványMonitor

A Magyar Orvosi Kamara által közzétett "oltottság az intenzíveken" adatok gyors értelmezése

2021. december 03. - bensomo

A Magyar Orvosi Kamara a mai napon közzétett egy nem reprezentatív adatközlést arról, hogy bizonyos szempontok szerint kiválogatott  intenzív osztályokon lévő betegeken körében milyen az átoltottság megoszlása.

Íme:

May be an image of text that says '125, KEZELT INTENZÍV OSZTÁLYON BETEG KÃZÜL 87 FŐ OLTATLAN R ነግ4 SOTON 31 FŐ NÉGY HÓNAPNÁL RÉGEBBEN OLTOTT , 7F NÉGY HÓNAPON BELÜL OLTOTT 2FŐ 3XOLTOTT'

Természetesen tudjuk, hogy Magyarországon az intenzíven lévő covid19 betegek száma nem 125, hanem ennek a sokszorosa. Csak lélegeztetőgépen több, mint 700 ember van a mai napon és ebből 566-an invazív lélegeztetést kapnak.

Sajnos ez az adat nem reprezentatív, tehát simán lehet, hogy a legjobb arányokkal rendelkező intenzív osztályokat válogatták ki, hogy így reklámozzák az oltások hatékonyságát. Ezt nem tudjuk, de az legalább korrekt, hogy nem hazudták azt, hogy a felmérés reprezentatív.

Vizsgáljuk meg ezeket a számokat mégis úgy, mintha a felmérés reprezentatív volna!

Csak hogy lássuk, hogyan is kell értelmezni egy ilyen jellegű adatközlést, amikor majd hajlandóak lesznek végre reprezentatív (azaz a valóságnak megfelelő) adatokat is közölni.

Első ránézésre az az érzésünk támad, hogy tök jó, hogy csak ilyen kevés háromszor oltott ember kerül intenzívre, hurrá! Akkor gondolkodjunk el ezen egy kicsit jobban! Nagyon fontos, hogy hány ember közül kerültek intenzívre ezek a betegek. Tegyük fel például, hogy a lakosságnak csak 1%-a lenne 3 dózissal oltva. Minden száz emberből egy. Ha ez lenne a helyzet, akkor is örömre adna okot, hogy az intenzíven pedig 125 emberből kettő beteg is háromszor oltott?  Nem igazán.

Jelenleg a teljes lakosság 60%-a oltott (2 dózissal), és a teljes lakosság 27%-a oltott 3 dózissal.

Nézzük meg ehhez képest az intenzíven lévő százalékokat (úgy, mintha ez egy reprezentatív felmérés lenne):

38 / 125 = 30% -nyi oltott van az intenzíven, ami azt jelenti, hogy ez kétszeresen jobb arány, mintha a két dózisos oltottság teljesen hatástalan lenne. Hatástalanság esetén ugye a 125-nek a 60%-a, azaz 76 beoltott ember lenne az intenzíven.  Itt azonban azt látjuk, hogy a teljes lakosság 30%-a, és a kétszer oltottak 50%-ka (tehát a fele) megmenekül az intenzívtől azáltal, hogy be van oltva. - UPDATE [2021-12-06] Ennél több menekül meg, lásd a következő posztban! -  Ehhez az eredményhez jócskán hozzájárul a harmadik oltás is, mert a háromszor oltottak halmaza részhalmaza a minimum kétszer oltottak halmazának és elég komoly a számossága már a három dózisos oltottaknak, tehát nagy a hatásuk erre az arányra is már.

2 / 125 = 1,6% , ami elég impozáns ahhoz képest, hogy itt pedig láttuk, hogy a teljes lakosságon belül 27%-a háromszor oltott (sokan vannak már). Ez azt jelenti, hogy a háromszor oltottak 94%-a ( 1 - 1,6 / 27 ) megmenekül az intenzívtől azáltal, hogy harmadszor is oltott (túlnyomórészt mRNS vakcinával)

Mondjuk azt megértem,

hogy még ennek a nem reprezentatív "mérési eredmények" a publikálásával is megvárták, hogy a háromszor oltottak is belekerüljenek a kimutatásba, ugyanis bár az 50%-os megmenekülés nem rossz, gyanítom, hogy a harmadik dózisos "oltáshullám" megkezdése előtt ez az arány sokkal rosszabb lehetett, ami viszont nem festett volna valami fényesen.

A most megismert adatokból úgy tűnik, hogy az első két dózis Magyarországon valószínűleg szégyenletes védettségi eredményt hozott a negyedik hullámban és ezért titkolták a statisztikákat eddig. A harmadik oltás viszont úgy tűnik, végre beváltja a hozzá fűzött reményeket, ami jó hír és arra számítok, hogy a következő hetekben akár még reprezentatív mérési eredményekkel is találkozhatunk majd.

UPDATE [2021-12-06]: Az oltások hatásosságára nem az 50%-os arány vonatkozik, mert ez csupán az oltatlanok számához képest mutat valamit. Az oltások ennél jobbak! Hogy miként, az kiderül a következő posztból! Klikk ide!

UPDATE [2021-12-04]: A módszer egyik hátránya, hogy az intenzíven lévők nem aznap kerültek oda be, amikor a számokat alkalmazom, hanem talán hetekkel korábban. Ez a tényező pedig szinte zárójelbe teheti a harmadik oltásosok számolását, hiszen az utóbbi hetekben robbanásszerűen nőtt a számuk a teljes lakosságon belül. Például november közepén szinte csak feleannyian voltak, mint ma. Egyszerűen fogalmazva, a három dózissal oltott betegeknek még nem is volt túl sok idejük arra, hogy az intenzívig eljussanak. Ez is hozzájárulhat ehhez a rendkívül jó ereményhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarvanymonitor.blog.hu/api/trackback/id/tr9316772984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 10:48:02

@Etniez:

Engem nem zavarnak az ilyen szitokszavak, mint a pogány, eretnek és oltástagadó sem ... az emberiség ilyen ... ellenségképet gyárt magának.

Az sem zavar, ha ennek a viszontválasza meg az oltástálib ....

Mindkettő ökörség az én érték és logika ítéletemben és más normális és gondolkozni tudó emberében is.

Azért ezt a kimutatást meg kellene magyaráznod, hogy miért is lenne UK -ban minden rendben????? Nem úgy látszik:

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

Boldeone2 2021.12.06. 11:01:28

@TanNé: Pont az látszik az UK statisztikákon, hogy az oltások működnek !

A 2020 tavaszi első nagy hullámban egyszerre napi majdnem ezren meghaltak , ès tízezreket voltak kórházban , majd jött a 2020 tèli " angol variáns " új hulláma , ami januárban ,tehát mèg a tömeges oltások előtt tetőzött , amikor is ha lehet mèg több embert ápoltak kórházban ès halt meg , mint a tavaszi hullámban , azaz : nem jött lètre semmilyen " nyájimmunitás "

Most azt látjuk , hogy itt van delta ami a legjobban terjed ès veszèlyes is, de a kórházban ápoltak száma kb 1\5 - e mint az eddigi hullámokban ès a napi halálozás is 1\5 - re csökkent durván. Vagyis : a vírus terjed, de sokkal kevesebb ember betegszik meg súlyosan !

Etniez 2021.12.06. 11:02:10

@Etniez: Sőt, hogy tovább mondjam a magamát.
Én pontosan olyan ember vagyok, aki valószínűleg teljesen feleslegesen vette fel az oltást.
Miért? Feleségem covidos volt még az elsők között a világon 2020/02. Akkor jöttek az első hírek arról, hogy Európában van a vírus, tesztelés még nem is volt. Feleségem 1 hónapig köhögött, 2 hónapig gyenge volt. Akkor még nem sejtettük, hogy covid. Én ápoltam otthon, semmiféle elkülönítés nem volt.
Utána bekerült a covid a mi osztályunkra, lezárták az egészet, mert mind a 24 betegünk elkapta. Őket ápoltuk és közben folyamatosan covid osztály voltunk, hozták hozzánk máshonnan a covidosokat.
Én így dolgoztam 6 hónapot és nem kaptam el. A kollégáim 84%-a elkapta.
Én folyamatosan érintkeztem a coviddal, mégsem fertőződtem meg a mai napig. Minden fél évben veszünk vért, még mindig negatív vagyok, pedig betegeket ápolok.

Miért vettem fel mégis az oltást? Mert sajnos szüleim nincsenek jól, és nem szeretném őket megölni egy látogatás során átadott vírussal.
Meg azért, mert az első hullámban tanúja voltam, amikor az orvosunk halálra ítélte az egyik beteget, mert elfogyott a palackos oxigén, két betegnek kellett volna, egynek jutott. Ki kellett választani, hogy melyik kapja. A másik 6 óra múlva örökre elaludt, palliatív ellátást kapott, tartottam a füléhez a telefont, hátha még eljut az agyába a testvérének a hangja.
Kemény idők voltak azok, barátom.

Ellenben ott a feleségem, mai napig iszonyatosan magasak a számai, ezért ő nincs oltva. De rajta kívül mindenki az egész családban unokatestvérekig bezárólag. Sok ápoló és orvos van a családban...

Azt nem értem, hogy az oltástagadók mitől rettegnek? Mellékhatása nincs az oltásnak, esélye a lottó ötössel hasonló, előnye pedig rengeteg. Viszont a covidot mindenki elfogja kapni élete során és senki nem tudja megmondani, hogyan fog rá reagálni a tested. Halnak meg egészséges fiatalok is, sokkal gyakrabban, mint az oltás miatt. Tehát választhatsz, hogy oltottan vagy oltatlanul fogod elkapni a covidot, de oltatlanul nagyobb veszélyben vagy, mint oltottan.

Ennyi a filozófiai kérdés... Te a veszélyesebb játékot választod, ez nem baj, a baj az, hogy meg akarod magyarázni. Nem lehet. Ne erőlködj,

Etniez 2021.12.06. 11:03:32

@TanNé: Mit kell azokon megmagyarázni? Oltás előtt kórházba kerültek az emberek és meghaltak, oltás után pedig nem. Minden grafikon téged cáfol, neked kellene megmagyarázni, miért nem kerülnek emberek kórházba vagy halnak meg a harmadik hullámban ott, ahol szinte mindenki oltott és miért vannak megint tele a kórházak Magyarországon, ahol nincsenek beoltva az emberek.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 11:08:39

@Etniez:

A hivatalos kimutatás szerint annyi csak a különbség a UK előző és mostani "hulláma közt", hogy a korábbi rövidebb volt és egy ponton intenzívebb. Az meg hosszabb és elnyújtottabb.

Nem látszik és valótlan is, hogy összességében kevesebb lesz majd a beteg és áldozat a két hullámot összevetve.

Boldeone2 2021.12.06. 11:10:31

@Etniez: Pont az UK adatok a legjobb bizonyítèk, hogy az oltások a súlyos betegsègtől ès a haláltól jól vèdenek mèg ezen mutálódott variánssal szemben is. A tavaly tèli nagy járványhullám , " angol variáns " azt mutatta meg, hogy oltások nèlkül nagyon vèdtelen volt a társadalom. A megelőző , 2020 tavaszi hullámban nem immunizalódott a társadalom , így 2020 télen mèg több volt az áldozat ès a kórházban ápolt is
A legtöbb embernek nem opció az a kísèrletezès , hogy oltás nèlkül "nekimegy " a betegsègnek . Az egy valódi oroszulett : lehet hogy tünetmentesen megússza , de az is lehet , hogy meghal ..
Mi 40- es , alapbetegsèg nèlküli embert is ismerünk , aki meghalt . Nem jó ezzel játszani , így èn is felvettem a három oltást

Boldeone2 2021.12.06. 11:14:18

@TanNé: Nem látszik és valótlan is, hogy összességében kevesebb lesz majd a beteg és áldozat a két hullámot összevetve."

Akkor nyisd ki a szemed! Ott van az ábra, amely igazolja: ebben a hullámban kevesebb a kórházban ápolt beteg ès a napi halálozások száma is!

www.google.com/search?q=uk+covid&oq=uk+&aqs=chrome.0.69i59j69i57j69i59l2j69i65l2.3784j0j7&client=tablet-unknown&sourceid=chrome-mobile&ie=UTF-8

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 11:17:40

@Boldeone2:

Ahogyan hazánkban is nagyon minimális az a javulás, amit az emberek valóságnak éreznek, nincs az másként UK-ban sem. Mivel az X-edik hullám még sem nálunk, sem ott nem csengett le, korai bármit kijelenteni.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=160063372&t=9243273

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 11:22:48

@Boldeone2:

Ez is lehet érvelési hiba!!!! Miért kellene ezt a minimális és még lezáratlan, csak egy helyen jelentkező javulást, tehát halálozás csökkenését egy dologra fogni??? Ennek számtalan más oka is lehet. Pölö kezdenek elfogyni azok, akik potenciálisan belehalhatnak. Mert már sokan belehaltak eddig is.

Boldeone2 2021.12.06. 11:26:51

@TanNé: Azt látni az UK- ban , hogy adott egy új variáns, amely rendkívüli sebessègel terjed , gyorsabban mint az eddigi varánsok. Jelentős rèszben mèg a tünetmentes szakaszban fertőznek az emberek , így kivèdeni sem nagyon lehet . 2 helyen mutálódott a tüskefèrje, de a kórházban ápoltak száma ès a napi halálozás is jóval alacsonyabb , mint a korábbi hullámoknál az UK- ban .

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 11:31:24

@Boldeone2:

Neked minden jel szerint fogalmad sincs mi az a tudományos módszertan és a kettős vakpróba, meg az ön mások becsapásának a kivédése. Nem ártana elmerülnöd némileg benne. Mert rossz érzés lesz egyszer bevallani magadnak, hogy nem csak magadat, de másokat is becsaptál.

Boldeone2 2021.12.06. 11:34:24

@TanNé: Miért kellene ezt a minimális és még lezáratlan, csak egy helyen jelentkező javulást, tehát halálozás csökkenését egy dologra fogni??"

A javulás két helyen jelentkezik :egyrèszt az egyszerre kórházban ápoltak száma , és napi halálozások száma is drasztikuan csökkent
A kezdenek elfogyni a "halálozásra esèlyes" emberek egy flas erv:
- a több tízmilliós idős populáció túlnyomó többsége mèg " megmaradt "
- ha csökken a halálesèlyes populáció lètszáma , akkor az egy linerális folyamat a járványban ès nem eredmènyez hirtelen nagyságrendi csökkenèst!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 11:41:04

@Boldeone2:

Unalmas és unom, hogy azzal kelljen folyamatosan foglalkoznom, hogy a csalárd (ál-logikus és áltudományos) érveléseidet kimutassam. Ezt is az., amit legutóbb írtál... És nem csak egy más ok lehetséges, hanem sokkal több, amit szintén írtam és nem kezdem el felsorolni.

Tehát nem teszek mást ... VÁROK ... ameddig rázizzensz !!!!

Van más dolgom, fontosabb ennél.

Boldeone2 2021.12.06. 11:53:44

@TanNé: Unalmas és unom, hogy azzal kelljen folyamatosan foglalkoznom, hogy a csalárd (ál-logikus és áltudományos) érveléseidet kimutassam."

Hagyjuk már ezt a fellengzős dumát! A fentebbi hozzászólásaidból az derült ki, hogy felszínes biológia tudással rendelkezel, ezèrt tèzisalkotás helyett , megpróbálod folyamatosan terelni a tèmát. Csak a tèveszmèidet hangoztatod, tudományt tagadsz. Pont az ilyen önhitt , pökhendi embereket szelektálja ki az evolúció! Felőlem ne vedd fel az oltást , a te magánügyed . Mindenki a saját èletèről dönt, felelősen vagy felelőtlenül...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 12:00:38

@Boldeone2:
Képzelgéseidet beszéld meg valamelyik állat-pszichilógussal azt javaslom.
Fogalmad sincs arról sem, hogy nálam mi a helyzet, de tévesen találgatsz.
Téveszméid neked vannak és tudománytagadásod is!!!

Boldeone2 2021.12.06. 12:05:45

@TanNé: Képzelgéseidet beszéld meg valamelyik állat-pszichilógussal azt javaslom."

Előrejelzést / prognózist tettem a BigBangra is, ami már félig teljesült is"

- írta fentebb TanNè....Akkor most kinek is van nagy szüksège pszichiátriai kezelèsre????

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 12:08:45

@TanNé: "saját felelősségi nyilatkozatot irattatnak alá" Kivel, mikor?

Boldeone2 2021.12.06. 12:12:30

Amikor indult a dolog akkor volt talán 2-3 hónak, amikor győzködtem a politikusokat, meg a kormányszóvívőket, hogy a Vírus nem ellenség és nem is legyőzhető ..."

- Írta fentebb TanNè ...Milyen kormányszővivőket győzködtèl te ember ?:)
Akkor , most megint felmerül a kèrdès, hogy ki a normális ...
Várjuk a bemutatkozásod, hogy ki vagy ! Hatalmas ember lehetsz , ha kormányszővivőket győzködsz , mellèkállásban !:)

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 12:16:07

@Boldeone2: "Ha az orvos felír egy gyógyszert valamely betegsègre " egy nem receptkötelesnél is ilyenek vannak a mellékhatáslistán: "akut veseelégtelenség, gyomor-bélrendszeri vérzések, a vese szövet közti gyulladása" mégis beveszik az emberek az Algopyrint :)

Örömhernyó 2021.12.06. 12:16:44

@Etniez: Az oltás a maga 4-5 hónapos hatásával semmiféle nyájimmunitást nem fog létrehozni. Majd most, ha engedik a kormányok és a gyógyszercégek, akkor az omikron variáns hozhat létre nyájimmunitást. Ehhez rá kellene ereszteni a lakosságra, aminek most jó része oltott, más része már átesett a fertőzésen. Az omikron variáns eddig a legenyhébb lefolyású betegséget okozza, leggyorsabban terjed. Ez az a mutáns, amire kezdetektől várt az orvostudomány, higy majd jön és enyhe influenzaszerű tünetekkel végigmegy mindenkin. És mit csinálnak most a kormányok és a gyógyszercégek? Lezárnak mindent és elkezdtek egy új (jó pénzért eladható) vakcinát fejleszteni egy az előzőeknél jelentősen veszélytelenebb variáns ellen. Nehogymá' természetes úton, ingyé' immunitást nyerjen a paraszt!

Örömhernyó 2021.12.06. 12:21:38

@Boldeone2: Nyilván van 40-es, alapbetegség nélküli halott is, de az arányokra kellene figyelni. Száz halottból mindjuk 5 ilyen. A többi meg rákbeteg, elaggott, 75+ éves, aki a végét járja. Őket egy szezonális influenza is el szokta vinni vagy egy sima tüdőgyula.
Fiatal gyerekekre az oltás veszélyesebb, mint a Covid! Ez tény! Teljesen egészséges fiataloknál okozott vérrögképződést, szívizomgyulladást az oltás. Ha elkapják a Covid-ot, akkor azt tudják kezelni, a vérrögökkel semmit se tudnak csinálni.

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 12:31:01

@Örömhernyó: "Fiatal gyerekekre az oltás veszélyesebb, mint a Covid! Ez tény! " Ezt alá tudnád valami forrással támasztani?

belekotty 2021.12.06. 12:40:48

@Örömhernyó: "Fiatal gyerekekre az oltás veszélyesebb, mint a Covid!"

Forrás?

belekotty 2021.12.06. 12:43:20

@TanNé: "Amikor indult a dolog akkor volt talán 2-3 hónak, amikor győzködtem a politikusokat, meg a kormányszóvívőket" - aha... persze. Mégis konkrétan kiket?

Boldeone2 2021.12.06. 13:00:37

@Örömhernyó: Nem tudok olyan vizsgálatról , ami azt bizonyítaná, hogy a fiatal gyerekekre sokkal veszèlyesebb lenne az oltás, egyèbkènt mièrt hagynák jóvá egyre fiatalabb gyerekeknek az oltási programokat? Senki nem akarja veszèlybe sodorni azokat, akiket a legjobban szeret . Az egyèbkènt politikai- erkölcsi öngyilkosság lenne, ha gyermekek halnának meg az oltásról ...Senki nem vállal ilyet .

Izraelben, a Pfizer esetèben volt pár tucat miocarditises eset , 5 millióra vetítve, főkèpp fiatalok esetèben , leginkább enyhe tünetekkel , de ez mèg nem indokolja , hogy ne oltsák a gyerekeket a megfelő oltóanyaggal
Itt jegyzem meg: a DEKK gyermek infektológián jó nèhány gyerek intenzíven van most is ...
Más kerdès az AstraZeneca oltás. Ott kb 50 millió oltás utáni 75 embóliás halál köthető. Azonban ott sem lehet semmit biztosan mondani , annyira alacsony szám. Lehet az is , hogy már eleve magasabb trombózis hajlama lehetett az áldozatoknak , vagy már èppen egy trombózisos folyamatban voltak , ahol egyfajta szerencsètlen " trigger " volt az oltás. Egyèkènt , sok gyógyszer esetèbeh is törtènhet ilyen szerencsètlen , de extrèm ritka " rossz konstelláció"

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 13:37:34

Az egész számítgatás vakvágány .... számtalan ok miatt amelyeket már részben felsoroltam.
+ még egy ok:

Sőt arról is megfeledkezik a netes naplóíró, hogy közben lettek a vírus ellen hatásos gyógyszerek is, amelyeket már a háziorvosok felírnak kezelésként. Tehát eleve a vírus elleni gyógyszerek hatása is kimarad.

Etniez 2021.12.06. 13:39:26

@Örömhernyó: Igen, amennyiben tényleg ilyen az omicron verzió, akkor áldás lesz. Én bízom benne.

Etniez 2021.12.06. 13:40:20

@Örömhernyó: az egészséges negyvenesekre veszélyesebb a covid, mint az oltás a számok alapján.

daveke 2021.12.06. 14:27:53

@Etniez: kollégáid 84%-a elkapta? Miféle megközelítés akart ez lenni egy elme-covid osztályon? Nem 83,78% volt? Vagy csak nagyot akartál mondani? Tökkelütött. Az ilyen féleszű észosztók miatt van az a sok konteós, mert téged ha meghallgat valaki, az egyből leveszi, hogy nem vagy valami penge. Nincs mellékhatása? Oszt mégis honnan az anyádból tudod milyen következményei lesznek mRNS vakcinálásnak majd a gyerekednél, unokádnál vagy akár nálad 10-20 év múlva? Ja, hogy az téged nem érdekel? Féleszű vagy

Boldeone2 2021.12.06. 14:45:46

@TanNé: Ha lennènek igazán hatásos antivirális gyógyszerek, akkor már a tavaly tèli járványhullámban megmutatkozott volna hatásuk. Akkor , sőt már előtte is, alkalmazták nyugaton a faviriapirt , ès más antivirális szereket , de sem a halálozási adatokon , sem a kórházban ápolt betegek számán nem látszott semmi, mèg többen lettek , mint az előző hullámokban. A covid - specifikus gyógyszereket mèg csak most fejlesztette ki a Merck ès a Pfizer

daveke 2021.12.06. 14:51:14

@Boldeone2: Hogy miért hagynák jóvá? :) Pénzért ember, ne légy már ennyire naív. Korábban mar írtam, ez a Pfizernek 4 havonta 30 milliárd dollár bevétel, amiből 29 mrd nettó, ha leoltják a gyerekeket is, lesz belőle 40 mrd vagy 50. A 60-as, 70-es években volt egy necces terhesvitamin, 10 évig forgalomban volt, mire betiltották, addig több tízezer gyerek született végtaghiánnyal Dél Amerikában. Az rendben van, hogy te beoltattad magad, mert jogod van hozzá, én a kötelezősséggel nem értek egyet, na meg a rábeszéléssel. Kinek képzeled te magad, hogy emberek sorsáról dönts? Mint mondtam korábban is, maga a Karikó sem tudja biztosan állítani, hogy lesz e és milyen hosszútávú mellékhatása az mRNS vakcináknak. Szlávik doktor is elmondta ezt a tévében, pedig hidd el, ő sokkal pengébb nálunk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 15:18:38

@daveke: Kiöblögetted már a tüdőd forró teával? Ne felejts el bukfencet is hányni közben hogy a tüdőd minden részét leforrázza!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 15:20:37

@daveke: Mi van? Este nem rendezett le téged az ötcombú asszony hogy ilyen frusztrált vagy? Te mindenkit lehülyézel? A hülye te vagy kispofám!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 15:21:55

@TanNé: " Amikor indult a dolog akkor volt talán 2-3 hónak, amikor győzködtem a politikusokat, meg a kormányszóvívőket, hogy a Vírus nem ellenség és nem is legyőzhető .... teljesen másként kell hozzáállni " - jaj, ugyan már! Mégis kit győzködtél te?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 15:23:44

@TanNé: "Ha mindenkit beoltanak mint már írtam, akkor nem lesz kontrollcsoport sem.... " - gyermekbénulás ellen se oltsunk? Aki a kontrollcsoportba esik és vastüdőn végzi, az megszívta? Te teljesen hülye vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 15:26:29

@daveke: " A 60-as, 70-es években volt egy necces terhesvitamin, 10 évig forgalomban volt, mire betiltották, addig több tízezer gyerek született végtaghiánnyal Dél Amerikában." - látszik hogy fingod nincs róla. :-)) Elkapsz félszavakat, de ismereted az nincs róla. Mikor szívsz fel forró teát a tüdődbe? Akkor megszabadulunk tőled.

Etniez 2021.12.06. 16:02:12

@eßemfaßom meg áll: ismert oltástagadók halálából talán tanulnak néhányan. Amúgy nyugodjon békében.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 17:02:42

@Etniez: Nem biztos hogy oltástagadó, csak úgy gondolta hogy ő megússza, kisebb a kockázata hogy megfertőződik, mint az oltásé. Nem jött be. Nyugodjon békében!

gázóra ellenőr 2021.12.06. 17:07:21

@daveke: Contergan ügy. Semmi köze Dél-Amerikához. Te aztán nagyon képben vagy!

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 17:25:30

@gázóra ellenőr: az egyik kollega szerint a covid gyógyszere a forró tea mert az megöli a vírust.

gázóra ellenőr 2021.12.06. 17:28:30

@eßemfaßom meg áll: És azt hogy? Átöblögeti magát forró teával? Ezek elmebetegek! Ezzel az erővel egy mikrosütőbe is befeküdhet, már ha befér.

Etniez 2021.12.06. 17:28:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ja, 75 évesen a legkockázatosabb kategóriába tartozott. Ő az, akinek eohannia kellett volna az oltasért.

Most már mindegy.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 17:41:14

Észre sem veszik itt egyesek, hogy közben a POSZT ami alá írogatnak, össze vissza lett húzogatva, meg javítgatva, hogy ez sem jó, meg az sem ... meg a következő poszt lesz a tuti ... Nos az sem lett az. Még ennél is áltudományosabb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 17:44:40

@TanNé: Mi van azokkal a politikusokkal akiket győzködtél Háry Jánoskám?

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 17:46:07

@Etniez: A faszbukon már az megy a tagadók között, hogy nem is volt covidos.

Bkkzol 2021.12.06. 17:46:50

Sajnálatos, hogy a magukat az értelmiség krémjének képzelő pedagógusok is ilyen szellemi mélységben vannak, hogy nem oltatják magukat. Ezek jobb is, hogy ha nem kerülnek az ifjúság közelébe. Nem kell a műsoruk! Nem akarják az oltást akkor huzzanak el a saját érdekcsoporjukhoz.
Le kellene egyszerűsíteni az ellátást is. Akinek nem felel meg az ingyenes vakcina annak az ingyenes Covid orvosi ellátás se járjon .

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 17:52:52

@eßemfaßom meg áll: Majd a Háry Jánosunk mindjárt kitalálja hogy csak rock vírusba halt meg. Mememtikailag.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 17:54:14

@Bkkzol: Egyetértünk. Aki a társadalmat veszélyezteti, az ne várjon segítséget a társadalomtól!

Boldeone2 2021.12.06. 17:56:16

@daveke: Hogy miért hagynák jóvá? :) Pénzért ember, ne légy már ennyire naív. Korábban mar írtam, ez a Pfizernek 4 havonta 30 milliárd dollár bevétel, amiből 29 mrd nettó, ha leoltják a gyerekeket is, lesz belőle 40 mrd vagy 50"

- Ne viccelj már ember ! A pènz nem minden , a vègső szót mindig a politikusok hozzák meg , mit fogadnak el ès mit nem oltóanyagnak
Egytelen politikus sem olyan őrült , hogy a saját teljes politikai karrierjèt , erkölcsèt, családja egèszsègèt kockáztassa , ha bizonytalanok veszèlyesek lennènek az oltóanyagok, akkor nem oltanák vele a társadalmakat - senki nem vállalna olyan kockázatot

Mindennèl beszèdesebb hogy beoltatta magát Trump , Biden , Putyin , Merkel - jóformán mindenki . Mèg Netanjahu is , pedig ha valahol tudják a tuti infót , akkor az Izrael ...Akkor most a világ vezetői , az összes tudományos tanácsadó testület bohócot játszott, csak hogy jó legyen a Pfizernek, vagy a többi oltóanyag gyártónak ?? Ekkora butaságot hogy lehet gondolni!

Kinek képzeled te magad, hogy emberek sorsáról dönts?"

- Majd eldöntik a kormányok , egyre több helyen lesz dejure kötelező oltás , máshol meg defacto ..
Az oltatlanokat brutálisan fogja korlátozni az állam!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 17:59:39

@Boldeone2: Ez a pasas hülye. Járvány esetén a társadalom érdeke előrébb van mint az egyéné. Még mindig nem tudom átöblítette-e már a tüdejét forró teával. Arról kussol. :-))

Boldeone2 2021.12.06. 17:59:45

Várhatóan Nèmetotszágban kötelező oltás lesz :
www.portfolio.hu/gazdasag/20211130/hivatalos-kotelezo-oltast-vezethetnek-be-nemetorszagban-513696
Ausztria is ezen az úton jár:

Boldeone2 2021.12.06. 18:03:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ezeknek mindegy , tojnak arra , hogy mi lenne a társadalom èrdeke- csőlátók ...Nagyjából ez a nihilista , nemtörődöm álláspont látszik a magyar halálozási adatokon, meg Kelet- Európában ès a Balkánon...Ez is megèrne egy külön posztot: az okok feltárása...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 18:05:07

Érdemes elolvasni ezt és fura, hogy a HVG és a Telex is leközölte az index meg mintha nem, vagy csak nem vettem észre.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=160066459&t=9243273

Néhány gondolat mert itt már miket nem csinál a vírus "szabadon éldegél" és"garázdálkodik is":

A "Vírus" nem képes önállóan semmire sem. Csak egy információs biológiai csomag. ADAT lényegében. A GAZDASZERVEZET ami lehet növény, állat, ember ami a mutációt okozza a HIBÁS KLÓNOZÁSSAL.

Tehát a vírus mutációját az emberek okozzák. ... és aztán lehet vizsgálni, hogy az adott ember szervezete miért is teszi.

Beteges és áltudományos dolog, amikor valaki egy biológia információs adathalmazt, ami nem is élő dolog, képtelen enni, inni, kakilni, szaporodni, gondolkodni, beszélni, támadni , ölni, szeretni, tájékozódni..... MEGSZEMÉLYESÍT !!!!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 18:05:19

@Boldeone2: Ez az egész világon így van, nem csak itt. Csak itt jobban látjuk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 18:09:19

@TanNé: Te se értesz a szerveskémiához, mi? Na mi van az általad győzködött politikusokkal Háry Jánoskám?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 18:20:20

@TanNé: Az gond, te önhitt barom, hogy alapfogalmakkal nem vagy tisztában, csak ontod az agymenéseidet.

hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADrus

Boldeone2 2021.12.06. 18:26:08

@TanNé: Tehát a vírus mutációját az emberek okozzák. ... és aztán lehet vizsgálni, hogy az adott ember szervezete miért is teszi."

Pontosabban : az emberben mehet vègbe a mutáció, de mi ebben a meglepő? A lènyegen semmit nem változtat : az emberisèg, a többsèg mindent megpróbál , hogy visszaszoruljon a járvány , vagyis :
- teszt , karantèn, maszk, nyomonkövetès, távolságtartás
- oltóanyagot fejleszt , gyógyszert fejleszt, orvosi technológiát fejleszt

Ezzel szemben mi tötènne , ha semmit nem tenne az emberisèg : a vírus mèg több fogèkony embert betegítene meg, vagyis mèg több lehetősége lenne a vírusnak a mutációra.
Akkor nem tud a vírus mutalódni, ha minèl több embernek van magas immunitása, sok antigèn - specifikus antitest a szervezetben , amelyek azonnal "lerohanják " a szervezetbe jutó antigènt, azaz : idő sincs mutalódni a vírusnak

Az omikron pl úgy jöhetett lètre, hogy egy immun - szupresszált, AIDS- es beteg szervezetèben hosszú ideig "variálódhatott"

Etniez 2021.12.06. 18:31:53

@eßemfaßom meg áll: persze, valamivel meg kell magyarázni, hogy miért is hülyék. Kognitív disszonancia. Mindegy, később már Jánosról is az életműve fog eszünkbe jutni, nem az, hogy milyen hülyén halt meg.

Motorogre 2021.12.06. 18:58:03

@Örömhernyó: Köszönöm. Egyetértünk - ez az adatközlés elég hiányos (de így is üdvözlöm: végre!!) ez alapján csak nagyon gyenge becslést lehet adni. Az viszont erősen "kiérzik" minden érettségizettnek, hogy nagyon célszerű az oltás - főleg az idősebb illetve krónikus korcsoportban.
és magam ismétlem: aki elkerüli a súlyos betegséget az oltás által (vagy Isteni szerencse, genetikai nyerőszelvény... ) révén - az másnak is segít: eü. dolgozónak, ellátáshoz jutó covid-betegnek, bármilyen műtétre váróknak.

white999 2021.12.06. 20:23:39

@Etniez: Egy oltástagadó Csollányra is fog kifogást találni. Eddig se a józan eszükről és racionális gondolkodásról voltak híresek. Kóbornál is egy kettő már megtalálta a megfejtést.
1, Nemi is volt civodos.
2, Azért hallgattatták el mert oltás ellenes volt.
Amikor tort ül a józan ész.
Amúgy nem tom ki mire számított de én az omikron miatt a megindulást úgy Karácsony környékére tettem. Szuper lesz, hogy a simának még nincs is vége de elkezd tombolni a másik. Abban lehet reménykedni, hogy nagyon fertőző lesz de kevesebb súlyos esettel. Ha nem, akkor elég nagy baj lesz a soha be nem záró kormánynál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 20:44:16

@daveke: Mi van azzal a forró teával? Nagyon eltűntél. Kipróbáltad? Azóta leforrázott tüdővel lélegeztetőgépen vagy? Gépelni ott is lehet.

eßemfaßom meg áll 2021.12.06. 20:47:18

és ezek tök komolyan irják:

Lukácsné Podina Márta
Példát akarnak statuálni! Hagyják az oltatlanokat meghalni! Persze azt nem közlik, hogy hány oltott hal meg.
· Válasz · 10 p.

Edit Csurka
Lukácsné Podina Márta pontosan!!!!!
Igy igaz!
· Válasz · 3 p.

Anita Kovács
..... Hány oltott bízott az oltakozásában? És most halott. Úgyhogy ezt hagyjuk....
· Válasz · 1 ó.

.
.
.
.

daveke 2021.12.06. 20:52:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: anyukádnál voltam, de nem említetted, hogy tripperes, mindegy, most alul öblögetem forró kamilla teával ;)

Etniez 2021.12.06. 21:00:46

@eßemfaßom meg áll: Aranyosi Péter is covidos lett, lemondta az összes fellépését, stb. Bekommentelte oda valsmelyik valóságtagadó, hogy nem is clvifos, csak influenzás, mit játssza magát.

:D

Nincs rés a pajzson, egy feketeöves antivaxxert nem lehet meggyőzni.

1. Covid kamu
2. Ha mégis igaz, akkor csak nátha
3. Ha nem is nátha, de egészséges emberre nem veszélyes.
4. Ha igen, akkor az kamu vagy direkt ölték meg.

Nem tudsz közéjük férkőzni, már veszed le róla a szenzorokat és rakod a zsákba, még akkor is Tamáskodik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.06. 21:06:32

@daveke: Mi van parasztka? Ezt tanultad a lelencházban? Ha felmossák veled a padlót, elkezdesz anyázni? Ennyi? Szippantgasd a forró teát és hányjál bukfencet! :-))

forró tea 2021.12.06. 21:09:02

@daveke: Szippants fel, te köcsög!

birkamenet 2021.12.06. 21:12:58

@Örömhernyó: " AstraZeneca vakcina csimpánz adenovírust használ, nem a Covid vírusát. "

Látom még hülyébb lettél tagnap óta, túl nagy tehertétel neked olyanról vitatkoznod, amiről még azt se érted, hogy micsoda, meg hogy más mit mond. Lövésed sincs arról, hogy miféle vakcina tipusok vannak (csak googlizol sebesen összevissza), miféle módszerrel hatnak. Arról nincs lövésed, hogy mivel a szervezet védekező mechanizmusa többlépcsős, és önmagában egy bizonyos mértékü ellenanyagszint még semmit nem mond arról, hogy a paciensnek milyen esélyei vannak a túlélésre, így csak hadoválásaid vannak, hogy miért történnek események igy vagy úgy.

Szóval induljunk ki onnan, hogy te azt hirdeted, hogy az oltás az veszélyes, mert számodra az egy méregkeveréshez hasonló, mert lövésed sincs, hogy mivel dolgozik egy vakcina. Erre kaptad a választ, hogy magával a covid virussal. Úgyhogy nem ciánt ad át egy vakcina a paciensnek, hanem magát a covid virust vagy annak a genetikai információjat. Ezek után tovabbra is hiányzik a nagyivü magyarazatod, hogy hogyan lenne lehetségs az, hogy egy covid vakcina betegséget vagy halált okoz, bezzeg a valódi covid vírus nem! Itt van a csodálatos beirásod még egyszer, ahoona elindultál:

A Moderna (és Pfizer) esetén a szívizom- és szívburokgyulladás pont azoknál a teljesen egészséges fiataloknál jellemző, akiket a koronavírus ágynak se döntene.

birkamenet 2021.12.06. 21:14:50

@forró tea:

ekkora alig poén kedvéért új nicket alapítasz, kurtfi? Mintha csak a bulgár birkával jártál volna egy troll szemináriumra, aki 178 fikanicken futja az ámokot a blog szférában.

forró tea 2021.12.06. 21:19:29

@birkamenet: Az mRNS-es vakcinák a tüskefehérje információját adják át, nem a genetikai infót, ha jól tudom.

forró tea 2021.12.06. 21:22:00

@birkamenet: Nem. matyikára irigykedem. Különben az a forró tea elpusztítja a vírust elmélet nagyon kibaszta nála a biztosítékot. Azt hittem - én naiv - hogy az emberi hülyeségnek azért van határa.

Nick alapító 2021.12.06. 21:24:29

@birkamenet: Különben sem kell hozzá szeminárium, max neked. :-))

Etniez 2021.12.06. 22:19:26

@Etniez: most derült kit, hogy Szilveszter nagy Gődény-támogató volt.

Gratulálok neki is.

jani_3 2021.12.06. 23:23:42

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: Na, a hülye, náci, Fidesz-fasszopó blogger megint leszopta Orbán faszát. Nyomja a vakcinák hatásosságáról szóló propagandát, de azt mélyen elhallgatja, hogy ugyanezen felmérés szerint a Pfizer-Biontech vakcina hatásossága kilencszerese a Sinopharménak. Azaz a Sinopharm kilencszer szarabb. Hiszen háromszor annyi a Sinopharmos a kórházban, miközben harmad annyian vannak ilyennel beoltva.

mok.hu/koronavirus/lakossagitajekoztatas/frissitsd-az-oltasod-hogy-ne-kerulj-korhazba-?fbclid=IwAR3rRQ82DHF17qQrYIvCL0VFmhPA4oJJSc0jIUECIHtmdjQNDYqVAGp26Rg

Orbán tehát kurvára elbaszta, amikor elsietve beoltott ezzel vagy kétmillió embert, miközben nem volt engedély, és időseken nem tesztelték, és még a kínaiak sem oltottak ezzel időseket. De Orbán igen. Ez a harmadik hullámon már nem segített, viszont a negyedik hullámban most jól rábasztak az emberek, akik beszopták Orbán hazugságait.

De ezt elhallgatja a blogger, mert egy Orbán-fasszopó kis köcsög.

Orbán a harmadik hullámban is világbajnok népirtó volt, most, a negyedikben is az. A legtöbb ember Orbanisztánban hal meg naponta, 1 millió főre vetítve. Összesítésben pedig voltunk már világbajnokok, most az ötödik helyen vagyunk, de mire olvasod, már lehet, hogy negyedikek leszünk. Peruval és balkáni országokkal versenyez Orbán abban, hogy ki a nagyobb elbaszó, ki a jobban elmaradottabb ország.

Erről a blogger mélyen hallgat, mert Orbán faszát szopja. Meg a náci kommentelők faszát is szopja, miközben az ellenzéki kommentelőket letiltja.

Te ezért kapsz ebből a kommentből egy sorozatot, mert a blogger egy ilyen köcsög geci. Mint Kövér Laci mini-Sztálin elvtárs.

jani_3 2021.12.06. 23:45:04

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @jani_3:
Na, a hülye, náci, Fidesz-fasszopó blogger megint leszopta Orbán faszát. Nyomja a vakcinák hatásosságáról szóló propagandát, de azt mélyen elhallgatja, hogy ugyanezen felmérés szerint a Pfizer-Biontech vakcina hatásossága kilencszerese a Sinopharménak. Azaz a Sinopharm kilencszer szarabb. Hiszen háromszor annyi a Sinopharmos a kórházban, miközben harmad annyian vannak ilyennel beoltva.

Mert ugye a 125 magyar emberből átlagosan 25 van SInopharmmal oltva. Ehhez képest 15 fekszik intenzíven. Ennyire szar a kínai vakcina.

jani_3 2021.12.06. 23:48:38

jani_3 2021.12.07. 00:32:38

jani_3 2021.12.07. 00:37:15

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @bensomo: @mentalicska: @Alick: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @jani_3:

jani_3 2021.12.07. 00:59:27

reCAPTCHA_védelem 2021.12.07. 04:40:05

@jani_3: Matyika, te totál elmebeteg vagy. Hallom jól elvertek téged. :-)) Megérdemelted.

jani_3 2021.12.07. 07:23:04

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @bensomo: @mentalicska: @Alick: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @jani_3: @reCAPTCHA_védelem:

jani_3 2021.12.07. 07:44:41

A kommentelők közül sok tucat ismételgeti ugyanazt az ökörséget, hogy engem megvertek. Bár az a sok tucat kommentelő lehet, hogy csak kettő, akinek ennyire sok nickje van. Az ökörségnek meg semmi alapja nincs. Nem vertek meg. Nincs ilyen hír, nincs senki, aki ilyet látott volna, vagy elkövetett volna ilyet. Csak álmodik a nyomor. Eme kommentelő(k) annyira pszichopaták, hogy ilyenekről álmodoznak, hogy de jó lenne, ha egy embert megvernének, akinek semmi bűne nincs, nem követett el semmit, nem lopott milliárdokat, nem uszított menekültek, cigányok, homoszexuálisok ellen. Nem tiltottam ki senkit a blog.hu egyetlen oldaláról sem, legfeljebb a sajátomról pár embert (amihez jogom van), de nem ez fáj nekik igazán. Csupán azért akarnának megverni, mert nem értek egyet a pszichopata, náci véleményükkel, és ezt meg merem mondani sokszor. No, meg mert van eszem ahhoz, hogy egy nekik zavaró scriptet megírjak, nekik meg nincs ehhez elég eszük, mert nemcsak náci, pszichopata, elmebeteg selejtek, de húgyagyú idióták is. A script meg azért zavarja őket, mert blogfüggő selejtek, akiknek muszáj minden egyes új postnál, ami kikerül az indexre, közéleti, és lehet kommentelni, szóval az ilyen blogokon nekik muszáj ott nyomulniuk egész nap, és teleszarni a hülyeségeikkel. Ezt muszáj nekik, mert blogfüggő selejtek, és ha valami ebben zavarja őket, akkor átmennek verekedni akaró kis gorillákba. Ez a szellemi "szintjük". Mivel a saját hülyeségük miatt frusztráltak, ezért másról nem tudnak álmodozni, mint emberek megveréséről. Ilyenek ezek a nyomorék genetikai selejtek.

jani_3 2021.12.07. 07:48:51

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @jani_3: @reCAPTCHA_védelem:
Na, a hülye, náci, Fidesz-fasszopó blogger megint leszopta Orbán faszát. Nyomja a vakcinák hatásosságáról szóló propagandát, de azt mélyen elhallgatja, hogy ugyanezen felmérés szerint a Pfizer-Biontech vakcina hatásossága kilencszerese a Sinopharménak. Azaz a Sinopharm kilencszer szarabb. Hiszen háromszor annyi a Sinopharmos a kórházban, miközben harmad annyian vannak ilyennel beoltva.

mok.hu/koronavirus/lakossagitajekoztatas/frissitsd-az-oltasod-hogy-ne-kerulj-korhazba-?fbclid=IwAR3rRQ82DHF17qQrYIvCL0VFmhPA4oJJSc0jIUECIHtmdjQNDYqVAGp26Rg

Orbán tehát kurvára elbaszta, amikor elsietve beoltott ezzel vagy kétmillió embert, miközben nem volt engedély, és időseken nem tesztelték, és még a kínaiak sem oltottak ezzel időseket. De Orbán igen. Ez a harmadik hullámon már nem segített, viszont a negyedik hullámban most jól rábasztak az emberek, akik beszopták Orbán hazugságait.

Mert ugye a 125 magyar emberből átlagosan 25 van SInopharmmal oltva. Ehhez képest 15 fekszik intenzíven. Ennyire szar a kínai vakcina.

De ezt elhallgatja a blogger, mert egy Orbán-fasszopó kis köcsög.

Orbán a harmadik hullámban is világbajnok népirtó volt, most, a negyedikben is az. A legtöbb ember Orbanisztánban hal meg naponta, 1 millió főre vetítve. Összesítésben pedig voltunk már világbajnokok, most az ötödik helyen vagyunk, de mire olvasod, már lehet, hogy negyedikek leszünk. Peruval és balkáni országokkal versenyez Orbán abban, hogy ki a nagyobb elbaszó, ki a jobban elmaradottabb ország.

Erről a blogger mélyen hallgat, mert Orbán faszát szopja. Meg a náci kommentelők faszát is szopja, miközben az ellenzéki kommentelőket letiltja.

Te ezért kapsz ebből a kommentből egy sorozatot, mert a blogger egy ilyen köcsög geci. Mint Kövér Laci mini-Sztálin elvtárs.

A kommentelők közül sok tucat ismételgeti ugyanazt az ökörséget, hogy engem megvertek. Bár az a sok tucat kommentelő lehet, hogy csak kettő, akinek ennyire sok nickje van. Az ökörségnek meg semmi alapja nincs. Nem vertek meg. Nincs ilyen hír, nincs senki, aki ilyet látott volna, vagy elkövetett volna ilyet. Csak álmodik a nyomor. Eme kommentelő(k) annyira pszichopaták, hogy ilyenekről álmodoznak, hogy de jó lenne, ha egy embert megvernének, akinek semmi bűne nincs, nem követett el semmit, nem lopott milliárdokat, nem uszított menekültek, cigányok, homoszexuálisok ellen. Nem tiltottam ki senkit a blog.hu egyetlen oldaláról sem, legfeljebb a sajátomról pár embert (amihez jogom van), de nem ez fáj nekik igazán. Csupán azért akarnának megverni, mert nem értek egyet a pszichopata, náci véleményükkel, és ezt meg merem mondani sokszor. No, meg mert van eszem ahhoz, hogy egy nekik zavaró scriptet megírjak, nekik meg nincs ehhez elég eszük, mert nemcsak náci, pszichopata, elmebeteg selejtek, de húgyagyú idióták is. A script meg azért zavarja őket, mert blogfüggő selejtek, akiknek muszáj minden egyes új postnál, ami kikerül az indexre, közéleti, és lehet kommentelni, szóval az ilyen blogokon nekik muszáj ott nyomulniuk egész nap, és teleszarni a hülyeségeikkel. Ezt muszáj nekik, mert blogfüggő selejtek, és ha valami ebben zavarja őket, akkor átmennek verekedni akaró kis gorillákba. Ez a szellemi "szintjük". Mivel a saját hülyeségük miatt frusztráltak, ezért másról nem tudnak álmodozni, mint emberek megveréséről. Ilyenek ezek a nyomorék genetikai selejtek.

eßemfaßom meg áll 2021.12.07. 07:58:40

Ha valaki megint elveri a brendelt jelezze, küldök neki egy sört

jani_3 2021.12.07. 08:24:23

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @reCAPTCHA_védelem:

jani_3 2021.12.07. 08:33:24

Kivlov 2021.12.07. 09:08:26

@eßemfaßom meg áll:
Nem vagyok oltásellenes, korlátozás ellenes vagyok.
Engem az se zavar, ha kötelezővé teszik. Viszont akkor másnaptól nem akarom hallani az online oktatás, a távolságtartás, a maszk, a létszámkorlát és hasonló f*szom kifejezéseket. Az ember azért oltatott, hogy újra normálisan élhessen.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:13:45

@Kivlov:

Mivel a jelenlegi oltások, de pontosabban mesterséges immunizációk "hatékonysága" nagyon relatív és minden jel szerint el lett túlozva .... jobb és biztosabb a karantén, szájmaszk és távolságtartás és megfelelő táplálkozás és tisztálkodás. A mesterséges immunizáció inkább csak ezek kiegészítője, mint legfontosabb eleme .... sajnos. Remélem a tudósok dolgoznak, hogy legyen megoldás és a nem a buta és áltudós politikusokra hallgatnak.

Ja nézz rá az ezt követő posztra .... ott is van már ennél sokkal értelmesebb kommentfolyam.

jani_3 2021.12.08. 07:31:50

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @reCAPTCHA_védelem:
Na, a hülye, náci, Fidesz-fasszopó blogger megint leszopta Orbán faszát. Nyomja a vakcinák hatásosságáról szóló propagandát, de azt mélyen elhallgatja, hogy ugyanezen felmérés szerint a Pfizer-Biontech vakcina hatásossága kilencszerese a Sinopharménak. Azaz a Sinopharm kilencszer szarabb. Hiszen háromszor annyi a Sinopharmos a kórházban, miközben harmad annyian vannak ilyennel beoltva.

mok.hu/koronavirus/lakossagitajekoztatas/frissitsd-az-oltasod-hogy-ne-kerulj-korhazba-?fbclid=IwAR3rRQ82DHF17qQrYIvCL0VFmhPA4oJJSc0jIUECIHtmdjQNDYqVAGp26Rg

Orbán tehát kurvára elbaszta, amikor elsietve beoltott ezzel vagy kétmillió embert, miközben nem volt engedély, és időseken nem tesztelték, és még a kínaiak sem oltottak ezzel időseket. De Orbán igen. Ez a harmadik hullámon már nem segített, viszont a negyedik hullámban most jól rábasztak az emberek, akik beszopták Orbán hazugságait.

Mert ugye a 125 magyar emberből átlagosan 25 van SInopharmmal oltva. Ehhez képest 15 fekszik intenzíven. Ennyire szar a kínai vakcina.

De ezt elhallgatja a blogger, mert egy Orbán-fasszopó kis köcsög.

Orbán a harmadik hullámban is világbajnok népirtó volt, most, a negyedikben is az. A legtöbb ember Orbanisztánban hal meg naponta, 1 millió főre vetítve. Összesítésben pedig voltunk már világbajnokok, most az ötödik helyen vagyunk, de mire olvasod, már lehet, hogy negyedikek leszünk. Peruval és balkáni országokkal versenyez Orbán abban, hogy ki a nagyobb elbaszó, ki a jobban elmaradottabb ország.

Erről a blogger mélyen hallgat, mert Orbán faszát szopja. Meg a náci kommentelők faszát is szopja, miközben az ellenzéki kommentelőket letiltja.

Te ezért kapsz ebből a kommentből egy sorozatot, mert a blogger egy ilyen köcsög geci. Mint Kövér Laci mini-Sztálin elvtárs.

A kommentelők közül sok tucat ismételgeti ugyanazt az ökörséget, hogy engem megvertek. Bár az a sok tucat kommentelő lehet, hogy csak kettő, akinek ennyire sok nickje van. Az ökörségnek meg semmi alapja nincs. Nem vertek meg. Nincs ilyen hír, nincs senki, aki ilyet látott volna, vagy elkövetett volna ilyet. Csak álmodik a nyomor. Eme kommentelő(k) annyira pszichopaták, hogy ilyenekről álmodoznak, hogy de jó lenne, ha egy embert megvernének, akinek semmi bűne nincs, nem követett el semmit, nem lopott milliárdokat, nem uszított menekültek, cigányok, homoszexuálisok ellen. Nem tiltottam ki senkit a blog.hu egyetlen oldaláról sem, legfeljebb a sajátomról pár embert (amihez jogom van), de nem ez fáj nekik igazán. Csupán azért akarnának megverni, mert nem értek egyet a pszichopata, náci véleményükkel, és ezt meg merem mondani sokszor. No, meg mert van eszem ahhoz, hogy egy nekik zavaró scriptet megírjak, nekik meg nincs ehhez elég eszük, mert nemcsak náci, pszichopata, elmebeteg selejtek, de húgyagyú idióták is. A script meg azért zavarja őket, mert blogfüggő selejtek, akiknek muszáj minden egyes új postnál, ami kikerül az indexre, közéleti, és lehet kommentelni, szóval az ilyen blogokon nekik muszáj ott nyomulniuk egész nap, és teleszarni a hülyeségeikkel. Ezt muszáj nekik, mert blogfüggő selejtek, és ha valami ebben zavarja őket, akkor átmennek verekedni akaró kis gorillákba. Ez a szellemi "szintjük". Mivel a saját hülyeségük miatt frusztráltak, ezért másról nem tudnak álmodozni, mint emberek megveréséről. Ilyenek ezek a nyomorék genetikai selejtek.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.08. 08:11:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Buta vagy mint a hatökör" ahogy a népi mondóka mantrázza .... Ha lenne "BÖLCSEK KÖVE" vakcina oltás , akkor nem kellene azt minden egyes alkalommal ellenőrizni és kifejleszteni újra .... de kell. ... és itt nem lehet hiba, hogy mielőtt megfelelősen leellenőriztük volna, vakon HISZNEK benne. A kontroll csoport eltüntetése mielőtt a vakcina hatásossága TELJES MÉRTÉKBEN meggyőző lehetne, óriási tudományos baki!!!! A vakcinák hatásossága meg jelenleg enyhén szólva is relatív .... Idővel elmúló a politikusok szerint már ... meg egyre több kell belőle .... ???? Ami egy teljesen másra is jellemző dolog.

Vagy "nyírjunk" ki minden ellenzőt???
Vagy "nyírjunk" ki minden gondozót???
Tüntessük el a minden más lehetőség nyomait is???
Tüntessük el a minden más lehetőség kikutatásának a lehetőségeit is ???
Tüntessük el a kontroll csoportot, halmazt???

jani_3 2021.12.08. 08:19:55

@TanNé: @Motorogre: @Usulkjt001: @eßemfaßom meg áll: @VT Man: @kunzoo: @Emmett Brown: @Fikalnyik Eugén: @Boldeone2: @Alig Baba: @nikkel odeon: @mentalicska: @Alick: @Billy Hill: @AntalGergely: @Örömhernyó: @white999: @homlokához asztalt szorít: @Indriq: @daveke: @Ozsetan: @birkamenet: @Liberal left wing trash: @Vakcinás Huncut: @vilagnezet.blog.hu: @TanBá: @Iván Gábor IGe: @Sir Gombóc: @Csak Önkéntesen: @draft22: @gergerg: @CSOKKI MÁLNA: @Veszéjben a lyogállamiság !: @Disintеgrator Rising: @Kivlov: @Sandor11: @Andy73: @Etniez: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @belekotty: @gázóra ellenőr: @Bkkzol: @forró tea: @Nick alapító: @reCAPTCHA_védelem:
Na, a hülye, náci, Fidesz-fasszopó blogger megint leszopta Orbán faszát. Nyomja a vakcinák hatásosságáról szóló propagandát, de azt mélyen elhallgatja, hogy ugyanezen felmérés szerint a Pfizer-Biontech vakcina hatásossága kilencszerese a Sinopharménak. Azaz a Sinopharm kilencszer szarabb. Hiszen háromszor annyi a Sinopharmos a kórházban, miközben harmad annyian vannak ilyennel beoltva.

mok.hu/koronavirus/lakossagitajekoztatas/frissitsd-az-oltasod-hogy-ne-kerulj-korhazba-?fbclid=IwAR3rRQ82DHF17qQrYIvCL0VFmhPA4oJJSc0jIUECIHtmdjQNDYqVAGp26Rg

Orbán tehát kurvára elbaszta, amikor elsietve beoltott ezzel vagy kétmillió embert, miközben nem volt engedély, és időseken nem tesztelték, és még a kínaiak sem oltottak ezzel időseket. De Orbán igen. Ez a harmadik hullámon már nem segített, viszont a negyedik hullámban most jól rábasztak az emberek, akik beszopták Orbán hazugságait.

Mert ugye a 125 magyar emberből átlagosan 25 van SInopharmmal oltva. Ehhez képest 15 fekszik intenzíven. Ennyire szar a kínai vakcina.

De ezt elhallgatja a blogger, mert egy Orbán-fasszopó kis köcsög.

Orbán a harmadik hullámban is világbajnok népirtó volt, most, a negyedikben is az. A legtöbb ember Orbanisztánban hal meg naponta, 1 millió főre vetítve. Összesítésben pedig voltunk már világbajnokok, most az ötödik helyen vagyunk, de mire olvasod, már lehet, hogy negyedikek leszünk. Peruval és balkáni országokkal versenyez Orbán abban, hogy ki a nagyobb elbaszó, ki a jobban elmaradottabb ország.

Erről a blogger mélyen hallgat, mert Orbán faszát szopja. Meg a náci kommentelők faszát is szopja, miközben az ellenzéki kommentelőket letiltja.

Te ezért kapsz ebből a kommentből egy sorozatot, mert a blogger egy ilyen köcsög geci. Mint Kövér Laci mini-Sztálin elvtárs.

A kommentelők közül sok tucat ismételgeti ugyanazt az ökörséget, hogy engem megvertek. Bár az a sok tucat kommentelő lehet, hogy csak kettő, akinek ennyire sok nickje van. Az ökörségnek meg semmi alapja nincs. Nem vertek meg. Nincs ilyen hír, nincs senki, aki ilyet látott volna, vagy elkövetett volna ilyet. Csak álmodik a nyomor. Eme kommentelő(k) annyira pszichopaták, hogy ilyenekről álmodoznak, hogy de jó lenne, ha egy embert megvernének, akinek semmi bűne nincs, nem követett el semmit, nem lopott milliárdokat, nem uszított menekültek, cigányok, homoszexuálisok ellen. Nem tiltottam ki senkit a blog.hu egyetlen oldaláról sem, legfeljebb a sajátomról pár embert (amihez jogom van), de nem ez fáj nekik igazán. Csupán azért akarnának megverni, mert nem értek egyet a pszichopata, náci véleményükkel, és ezt meg merem mondani sokszor. No, meg mert van eszem ahhoz, hogy egy nekik zavaró scriptet megírjak, nekik meg nincs ehhez elég eszük, mert nemcsak náci, pszichopata, elmebeteg selejtek, de húgyagyú idióták is. A script meg azért zavarja őket, mert blogfüggő selejtek, akiknek muszáj minden egyes új postnál, ami kikerül az indexre, közéleti, és lehet kommentelni, szóval az ilyen blogokon nekik muszáj ott nyomulniuk egész nap, és teleszarni a hülyeségeikkel. Ezt muszáj nekik, mert blogfüggő selejtek, és ha valami ebben zavarja őket, akkor átmennek verekedni akaró kis gorillákba. Ez a szellemi "szintjük". Mivel a saját hülyeségük miatt frusztráltak, ezért másról nem tudnak álmodozni, mint emberek megveréséről. Ilyenek ezek a nyomorék genetikai selejtek.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.08. 08:26:32

@jani_3:

Nos én eléggé régen ismerlek és IGe vagyok nem titok. Az a helyzet, hogy te vagy elmebeteg és ezt már úgy kb 18 éve tudom. Tutira tudom. Persze egy elmebetegség még nem zárja ki, hogy esetleg más területen tudnál értelmesen és logikusan gondolkodni ... Nash (játékelmélet) ezt például meg tudta tenni, de te nem. Te totálisan elme roggyant vagy már mára és egyre súlyosabban. Jobb lenne elvonulnál valami zárt intézetbe és iszogatnád a leponex koktélokat és hasonlóakat.

.... de ha ezt nem akarod, akkor újra meg kellene próbálnod a logikus és helyes érveléstan szerint írnod valamit, mert ezek a zagyvaságait tele vannak érvelési hibákkal. Tehát nem a VALÓSÁG talaján jársz....

Minimum kettős mérce ... a blogger lehet szop egy F-et te meg egy másik F-et ... nincs erkölcsi alapot tehát le F.szopózni !!!

Nos Te nagy KAMU TUDOMÁNYFILOZÓFUS!!! Jó lenne ledarálnád a diplomádat !!!!
Vagy itt van egy kis tudományos munka, amitől persze félsz és rettegsz !!!!
Mert könnyebb fikázni, anyázni, mint logikusan gondolkozni. Tudományosan meg egy fokkal még a logikustól is nehezebb.

Gödel első nemteljességi tétele öncáfolás és hamis dilemma
vilagnezet.blog.hu/2021/11/28/godel_elso_nem_teljessegi_tetele_oncafolas_es_hamis_dilemma

jani_3 2021.12.08. 08:31:36

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2021.12.08. 08:34:25

süti beállítások módosítása