JárványMonitor

JárványMonitor

Napról napra nagyjából ugyanannyi ember van lélegeztetőgépen, mint tavaly ilyenkor

2021. november 03. - bensomo

Minthogy a szezonális hatás miatt a negyedik hullám felfutása nagyjából pont egy évvel később történt meg, mint tavaly a második hullámé, véleményem szerint továbbra is érdekes lehet egyazon grafikonon látni a két hullám adatait. Nézzük meg most a lélegeztetőgépen lévő betegek számának alakulását:

2021nov3.png

Forrás: https://atlo.team/koronamonitor/

Látható, hogy a különbség (vagy egyezőség) tényleg nem abból adódik, hogy az egyik görbe korábban indul, mint a másik, hiszen a görbék hol egymás felett, hol pedig egymás alatt futnak.

A lélegeztetőgépen lévő covid19 betegek száma tehát:

Tavaly november 3-án: 348
A mai napon (nov.3.): 350

Mégis hogyan lehetséges az, hogy tavaly az átoltottság teljes hiányában is nagyjából ugyanúgy alakult ez a görbe, mint idén, amikor a felnőtt korú lakosság több, mint 70%-ban két dózissal oltott?
Nem annak a bizonyítéka ez, hogy a magyarországi oltások semmit sem érnek? (miközben látjuk, hogy más országokban tényleg mennyivel enyhébb őszi hullámot hozott a nagy mértékű átoltottság)

Nem feltétlenül. A jelenlegi delta mutáció ugyanis sokkal virulensebb, sokkal gyorsabban terjed, mint a tavalyi variáns. A terjedés sebességét az utóbbi két hónapban az is elősegítette, hogy semmilyen maszkhordási vagy távolságtartási rendeletet nem léptettek érvénybe Magyarországon (sem a tömegközlekedésen, sem a boltokban, sem a tömegdemonstrációkon) Ez a delta variánsnak olyan terep, mint futótűznek a vattaraktár.
Valószínű tehát, hogy a 2021-es piros görbe egy többszörös sebességű terjedésnek a következménye. A gyors terjedéssel zajló fertőzéshullámról pedig a következőket tudjuk (ha minden egyéb paraméter változatlan):
  • sokkal hegyesebb és magasabb haranggörbét hoz létre
  • a haranggörbe szélessége csökken, a hullám lényegesen kisebb időtávot ölel fel

Az ábrára halványan berajzoltam, hogy körülbelül mit kell majd látnunk akkor, ha csupán a sokkal gyorsabb terjedés indokolja, hogy már két hónapja szinte megegyeznek a tavalyi és az idei számok, miközben az oltások egyébként hatásosak, csak a hatásukat ellensúlyozza a terjedési sebesség. Ez esetben elképzelhető, hogy túlnyomórészt csak oltatlanok (a felnőtt lakosság kb. 30%-a) kerülnek az intenzívre idén és ők produkálják ezeket az adatokat... Reméljük, hogy így van, mert akkor végül azért lényegesen kevesebb halottat hoz a negyedik hullám, mint amennyit a második hozott.

Mi az, ami mindezek ellenére aggasztó?

 
Ez nem más, mint a lélegeztetőgépen lévők és a kórházban lévők arányának negyedik hullámos alakulása. 

Ha ugyanis valamennyire érdemben hatásosak az oltások, akkor:

1. arányaiban kevesebb fertőzött betegszik meg, mint tavaly
2. arányaiban kevesebb ember kerül kórházba a betegek közül, mint tavaly
3. arányaiban kevesebb ember kerül intenzívre / lélegeztetőgépre a kórházban lévők közül, mint tavaly

 

Nézzük tehát meg mi a helyzet ezekkel az arányokkal:
2021nov3rates_1.png
Látszólag a jelenlegi hullámban folyamatosan és lényegesen nagyobb arányban kerülnek a kórházi ápoltak lélegeztetőgépre, mint a tavalyi őszi hullámban.

Itt is számos magyarázat elképzelhető azon kívül, hogy az oltások gyakorlatilag hatástalanok a delta variánssal szemben. Ha ugyanis így lenne és tényleg semmit sem érnének az oltások, az még nem indokolná a grafikonon látható arány különbséget. Ennek nyilvánvalóan más oka lehet. Például az, hogy idén sokkal súlyosabb állapotú betegeket visznek csak kórházba, mint tavaly, de az is lehet, hogy megváltozott a protokoll és hamarabb teszik lélegeztetőgépre a kritikus állapotú betegeket. Erről nincs konkrét információm, csak azt szerettem volna megmutatni, hogy más okokra is visszavezethető a dolog. 
Mindenesetre, ha oltott személyek is jelentős számban kerülnek kórházba, annak önmagában azt kellene eredményeznie, hogy arányaiban kevesebben jutnak lélegeztetőgépre. Ez pedig kissé aggasztó.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarvanymonitor.blog.hu/api/trackback/id/tr3016745098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása