JárványMonitor

JárványMonitor

Hatékonyabbak az oltások, mint ahogyan az arányokból elsőre gondolnánk

2021. december 06. - bensomo

Az előző posztban elemeztem a Magyar Orvosi Kamara által közzétett "oltottság az intenzíveken" adatokat. Ezekből a nem reprezentatív adatokból  többek között az derült ki, hogy a vizsgált intenzíveken (gondolom a közzététel napján) 125 emberből 38 oltott beteg fekszik, ami jó közelítéssel azt jelenti, hogy 10 emberből 3 oltott a mért intenzív osztályokon.

A mérés szerint tehát így érkeznek meg az emberek az intenzívre:

merteredmeny10fore.gif

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a teljes magyar társadalomban 60%-os az átoltottság, ami azt jelenti, hogy

ha az oltások teljesen hatástalanok lennének, akkor minden 10 intenzívre érkező betegből 6 oltott volna:

hatastalansag10fore.gif

Tehát 10 betegből átlagosan nem 6, hanem csak feleannyi, azaz 3 oltott érkezik a mérés szerint az intenzívre:

minus3plus3.gif

Mindezek alapján nem tévedés ugyan azt állítani, hogy az oltottak és az oltatlanok aránya úgy változik, hogy fajlagosan, az oltatlanok számához viszonyítva feleannyi oltott érkezik, de azt nem néztük meg, hogy konkrétan nem érkezik-e több beteg az egyik esetben, mint a másikban. Mert ha több beteg érkezik az egyik esetben, akkor az azt jelenti, hogy több oltott is érkezik. Azaz még nem adtunk választ arra a kérdésre, ami igazán fontos:

Az Kamara mérési eredménye szerint és a teljes hatástalanság esetén várható összes beérkező oltott ember száma hogyan aránylik egymáshoz?

Meg tudjuk ezt a rendelkezésre álló adatok alapján becsülni? Igen, mert van egy fontos törvényszerűség, amelyet az előző posztban nem alkalmaztam:

Az oltatlan emberek közül ugyanannyi ember érkezik majd az intenzívre teljesen függetlenül attól, hogy az oltás mennyire hatásos, hiszen esetükben ez lényegtelen.  Az előző animációból az is látható, hogy a mért esetben hárommal több oltatlan érkezik meg minden 10 beteggel az intenzívre, azaz, kevesebb tízes csoportra van szükség ahhoz, hogy a teljes hatástalanság összes oltatlanját elérjük.

Nézzük tehát meg mennyivel kevesebb beteg kell, hogy az oltatlanok száma megegyezzen, legyen például 28! Természetesen mindegy, hogy ez mennyi ,mert úgyis arányokat számítunk, csak a szemléltetés kedvéért jó a 28, mert így megtarthatjuk az előzőekben bemutatott tízes csoportosítást is!

Íme:

42.gif

Az animációból tehát azt láthatjuk, hogy bár a tízes csoportok összehasonlításánál megmarad a 6:3-as arány, viszont ahhoz, hogy elérjük az intenzíven fekvő oltatlanok számának állandóságát, ahhoz már a 42/12 arány adódik, azaz

egy 3,5-szeres szorzó jön ki az intenzívre kerülő oltott emberek számai között. 3,5-szer több oltott magyar ember kerülne intenzívre az oltások teljes hatástalansága esetén, mint ami a mérésekből látszik. Százalékban kifejezve ez azt jelenti, hogy egy teljes oltás hatástalanság esetén intenzívre kerülő oltott embereknek 29%-a kerül csak be, azaz a hatásosság nélkül intenzívre ítélt oltott emberek 71%-a megmenekül az intenzívtől az oltások hatásossága által.

Ennél persze lehet pontosabban is számolni egyébként, de nyilván itt a tízes csoportosítás miatt kerekítésekkel éltem. A számolási módszer is lehet ennél egyszerűbb természetesen, csak azt a szabályt kell szem előtt tartanunk, hogy az oltatlanok száma az intenzíven nem változik az oltás hatásosságának függvényében.

Ha egy sokkal célratörőbb számításra vagytok kíváncsiak, akkor nézzétek meg @AntalGergely vagy @draft22 kommentjeit az előző posztom alatt! Ezúton is köszönöm nekik, hogy felhívták a figyelmemet a tévedésre! (ami elsősorban abban állt, hogy az 50%-os relatív arányból vontam le téves következtetéseket az oltások hatékonyságát illetően)

A bejegyzés trackback címe:

https://jarvanymonitor.blog.hu/api/trackback/id/tr8516774600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 10:17:53

Már ez év augusztusában, szeptemberében ez volt a helyzet nemzetközileg és ezt átvették a hazai hírközlők is. Nagyon nem lehet más a valóság most sem.

"Egyesült Királyság: a kétszer oltottak között arányaiban több a fertőzött, mint a nem oltottak között a hivatalos brit adatok szerint a több korosztályában..." .... "A brit kormány oltásfelügyeleti jelentéséből származó új adatok szerint ugyanis a 40 és 79 év közötti korcsoportban a fertőzöttek túlnyomó többsége kétszeresen oltott (lásd alább a táblázatot)."

egeszsegkalauz.hu
A kétszer oltottak között több a fertőzött, mint az oltatlanok közt...
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/a-ketszer-oltottak-kozott-tobb-a-fertozott-mint-az-oltatlanok-kozt/9rys2zh

hirstart.hu

A kétszer oltottak között több a fertőzött, mint az ..

mediaforras.com

› a-ketszer-oltott-britek-kozott-.. Egyesült Királyság: a kétszer oltottak között arányaiban több a ... korcsoportban a fertőzöttek túlnyomó többsége kétszeresen oltott.

Emmett Brown 2021.12.06. 12:05:33

Tudom, hogy jót akarsz, de az, "hogy az oltottak 71%-a megmenekül" így önmagában borzasztóan néz ki, és azt sugallja, hogy 29% sürgősségin végzi.

bensomo 2021.12.06. 13:01:53

@Emmett Brown: OK, igazad van, köszi. Beszúrtam elé, hogy "a hatásosság nélkül intenzívre ítélt"

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 13:23:40

@bensomo:

Teljesen felesleges dolgot teszel és még agytornának sem jó. Egy rakás el nem hanyagolható összefüggést kihagysz. Eleve nem kétféle, hanem sokkal többféle variáns van. Másrészt immunizálni már ma sem csak oltással lehet. A jövőben meg pláne:
Immunizációk fajtái:
- tűbeszúrásos oltás
- nagy nyomású tű nélküli injektálás
- mikrotűs tapasz
- orrspray
- orrcsepp
- matricás felszívódás
- tablettás
- anális beöntéses
- természetes úton belégzés
- természetes úton tápláléklánccal
-természetes úton szemcsatornába jutva
- stb

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 13:31:44

@bensomo:

Sőt arról is megfeledkezel, hogy közben lettek a vírus ellen hatásos gyógyszerek is, amelyeket már a háziorvosok felírnak kezelésként. Tehát eleve a vírus elleni gyógyszerek hatása is kimarad.
Soroljam még??

bensomo 2021.12.06. 16:54:08

@TanNé: "Közben lettek" Miközben?
Ha elolvastad és megértetted a posztot, akkor nyilván látod, hogy én nem egy múltbeli állapotot hasonlítok össze egy jelenlegi állapottal. Így tehát értelemezhetetlen ez a megjegyzés is, csakúgy, mint az előtte lévő. Az általam bemutatott modell egyáltalán nem foglalkozik múltbeli és jelenbeli állapot összehasonlításával, mint ahogyan teljesen mindegy a modell szempontjából az is, hogy milyen gyógymódokat alkalmaznak és az hogyan változik. Ha meg szeretnéd érteni, hogy miről van itt szó, akkor a helyedben ott kezdeném a tanulást, hogy mit nevezünk modellnek:
hu.wikipedia.org/wiki/Modell_(tudom%C3%A1ny)
Azután még érdemes megnézni az absztrakció témakört is...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 17:28:25

@bensomo:

Segítek ha nem érted. Létrehoztál most már egyértelműen és egyértelműbben mint a korábbi posztodban egy hamis dilemmás felállást. OLTOTT vs. OLTATLAN.

Tehát hogy valaki egy adott kórház intenzív osztályára kerül, azt csak ez a két állapot okozhatja. Persze csak te kis ZÁRT rendszeredben.

Nos egyértelmű, hogy nagyon sokan eleve azért nem kerülnek intenzívre, mert közben , vagy kórházba sem, mert a háziorvosok is kaptak vírusölő gyógyszer felírási lehetőséget, amit a "beteg" időben el tud kezdeni szedni és nem súlyosbodik az állapota. Mivel ezek számát és arányát eleve nem is ismered pedig sokan vannak, az egész számítgatásod összedőlt mint bármi realításhoz közének lévő dolog. - Persze nem fogod érteni.

Tehát nagyon nem biztos, hogy "Hatékonyabbak az oltások" .... csak az a biztos, hogy tudományos módszertani és súlyos hibát vétettél.

draft22 2021.12.06. 22:03:39

@TanNé: tudsz angolul ? Akkor olvasd el azt amit belinkeltél (mondjuk a 38. hetet)
assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/1019992/Vaccine_surveillance_report_-_week_38.pdf 15. oldal
Világosan mutatja az oltás hatékonyságát pl.
halálesetek 100.000 emberre
kor: oltott oltatlan
60 to 69 4.5 23.1
70 to 79 13.1 66.4
80+ 49.5 156.0

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.06. 23:44:03

@draft22:

Te nem érted a dolgot... Mikor is voltak azok a hetek??? Nyár végén és mi ment akkor nálunk szólamban??? Nem lesz negyedik hullám, meg ha lesz is az csak egyoldalú lesz. Ami már akkor sem volt igaz és most meg pláne nem. A világ számos részén már akkor is a kórházi esetek 40-50 -60% -át az "oltottak" tették ki. Ha kijönne egy valós statisztika akkor nálunk sem lehet az nagyon más.

Az oltások persze, hogy hatnak .... csak nem annyira mint be lett demagóg propagandával hintve. Sokkal mérsékeltebb a valós hatásuk.

mabal 2021.12.07. 00:05:37

@TanNé: Jó nagy zagyvaságot hordtál ide. A post a kórházba került emberekkel foglalkozik, azok halmazát és jellegzetességét vizsgálja. Így pl. a tünetmentes fertőzöttekkel sem foglalkozik, nem kell ide egyéb gyógymódokat keverned.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 00:14:26

@mabal:

"Oltott" és "Oltatlan" hamis dilemma villog vagy 4-5 helyen. a grafikában is. Továbbá sem igaz amit írsz, hiszen ez csak max egy kórház ( és nem egy van, hanem sok) és annak is csak egyféle minimális tálalásra kiválasztott "adata". Nincsenek benne sem a sima bennfekvő kezeltek, sem a bejáró kezelt betegek, sem a lélegeztető gépesek. Sőt a meghaltak sem.

mabal 2021.12.07. 00:22:45

@TanNé: Arról beszél, hogyan befolyásolja az oltás a kórházba kerülés esélyét.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 00:34:28

@mabal: Nem beszélek, hanem írok, te meg olvasol. Másrészt felraktam jó néhány újsághírt idézve linkkel és grafikonokat is. Harmadrészt képzelődsz. A teljesen téves poszt levezetéseit elemzem, hogy miért hibásak, mert azok. Légyeges és hiányzó adatok nélkül nem lehet semmiféle értelmes és kiértékelhető arányt felállítani.

Javaslom neked és a poszt írójának is, hogy nézze át az érvelési hibákat és kerülje. Ha az érvelésben ilyen hiba van, akkor érvénytelennek mondják és annak is számít. és itt vannak ilyen hibák.

yourlogicalfallacyis.com/

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 00:42:41

@TanNé:
Fel is sorolok a teljesség igénye nélkül olyan érvelési hibákat, amelyeket a poszt tartalmazza:
- hamis dilemma
- hamis okozat
- mazsolázgatás
- kétértelműség
- hamis halmaz
- szakértői álca
- Hamis kompozíció / felosztás

mabal 2021.12.07. 02:00:33

@TanNé: Pontosan. Látom kezded értelmezni. Ahogy írja is ezt a nem reprezentatív adatot hozták nyilvánosságra, ezért ezt tudja alapul venni. És nincsenek benne a lélegeztetőn lévők, meghaltak stb. mert nem ezt az aspektusát elemzi. Érted? Csak a kórházba kerülést és nem pl. a halálozási esélyeket. Ne próbálj olyat belekeverni amit szándékosan nem is célzott meg.

AntalGergely 2021.12.07. 09:49:50

@TanNé:
Megfogalmaznál ebben a témában egy véleményed szerint "nem hamis dilemmát", amit te vizsgálatra érdemesnek gondolsz?
Megtisztelnél, ha a vizsgálati módszeredet is leírnád.
Köszönöm.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2021.12.07. 09:54:00

@mabal:
Öt -ha olyan országban ahol van részletesebb kimutatás a sars-2 betegekről, ott mindenütt kb az az arány, hogy az intenzívre kerültek közt már arányaiban sokkal kevesebb a mesterségesen immunizált. Viszont az ilyen helyeken a statban mindenütt az a jellemző, hogy a sima kórházi kezelések (tehát nem intenzív és nem lélegeztetőgépes) kétszerese legalább és kb az arány. Így az is tévessé és hamissá teszi a címet és az egész fals áltudományos számítgatást.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:01:40

@AntalGergely:

Nem teszem meg, mert az sem lenne kellően pontos, de már nagyon megközelíteni a valóságot.

1 .Venni kell azokat az országokat, ahol a hivatalos közlésben vannak ilyen adatok és legalább 4-5 halmazt kell felállítani és nem csak "oltott" és "oltatlant". A legtöbb helyen ez a statisztikából ki is vehető.

2. Ezeket kell súlyozottan feldolgozni és arányítani. szintén legalább 4-5 halmazba, csoportba. a/ kórházon kívüli orvosi kezeltek, b/ kórházban közepes tünetekkel kezeltek c/ kórházban intenzív osztályon súlyosabb kezeltek d/ kórházban lélegeztető gépen a legsúlyosabb kezeltek

3. Ezen aránypárok aztán rá lehet vetíteni a hazai állapotokra, ha szükséges akkor csak minimális korrigálásokkal, de a szükséges mértékben pontosak lesznek.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:04:00

@AntalGergely:

Persze a legegyszerűbb lenne egy valós és nem manipulált hazai valódi adatközlést kikérni és megkapni.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:06:41

@TanNé:
Ja és a 2 pontomból kimaradt a e/ meghaltak csoport

Andy73 2021.12.07. 10:08:43

Az arányokból már elsőre is látszik, hogy 1
1) Sokkal több az intenzíven az oltatlan mint az oltott.
2) Az is ismert, hogy ma már sokkal több az oltott mint az oltatlan. Tehát a sokkal kevesebb oltatlan emberből kerül be sokkal több ember az intenzívre.
3) Amit viszont ebben - az állítólag javító szándékú - cikkben már nem tárgyalsz, hogy az oltottak közül az intenzívre kerülők túlnyomó többsége olyan, akit már régen oltottak be, és így azóta az oltás hatékonysága lecsökkent náluk. Azoknál, akiket kevesebb mint négy hónapja oltottak be, alig kerül valaki az intenzívre, illetve sokkal kevesebben, mint a régebben beoltottaknál. Erről miért nem írsz?
4) A 3. oltást felvevők között pedig még sokkal jobb az arány, amiről most sem írsz, de a múltkor is igyekeztél elbagatellizálni azzal, hogy nekik még kevesebb idejük volt a megbetegedésre . Ideje pedig mindenkinek ugyanannyi van, csak az a különbség, hogy beoltatta-e magát, hányszor és mikor. Nyilván a néhány hete felvett oltás sokkal hatékonyabb, mint a fél éve felvett, ezért mondják, hogy vegyék fel a harmadikat is az emberek, amit szerencsére sokan meg is tesznek.

Ebből a cikkből tehát még világosabb, hogy nem az oltások hatékonyságát elemzed, hanem relativizálni próbálod a hatásukat. Ezt pedig szerintem bünteni kellene rémhírterjesztés és a járványvédelem veszélyeztetése miatt. Az ilyenek miatt nem oltatják be sokan magukat, és ezek miatt hal meg napi több mint 200 ember.

AntalGergely 2021.12.07. 10:19:34

@TanNé:
Értem. És ezen halmazokon belül mit néznél meg? Az oltottakat/oltatlanokat vagy esetleg mást is abból a több tucat szempontból, amit korábban felsoroltál?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:25:57

@AntalGergely:

Először ide rakom a másik posztba írt fontos dolgot.

Mivel a jelenlegi oltások, de pontosabban mesterséges immunizációk "hatékonysága" nagyon relatív és minden jel szerint el lett túlozva .... jobb és biztosabb a karantén, szájmaszk és távolságtartás és megfelelő táplálkozás és tisztálkodás. A mesterséges immunizáció inkább csak ezek kiegészítője, mint legfontosabb eleme .... sajnos. Remélem a tudósok dolgoznak, hogy legyen megoldás és a nem a buta és áltudós politikusokra hallgatnak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:27:38

@AntalGergely:
Ezt is megadtam már többször a másik korábbi posztban és itt is. Itt van leírva és ezek közül nem feltétlen fontos mind és pont úgy, de azért az az irányadó:
erkolcstan.blog.hu/2021/09/10/oltott_vs_oltatlan_hamis_dilemma

Hibás halmazokat képeznek és ezt hamis dilemmának nevezik.
A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van.
Ugyan is nem kétféle dologból lehet csak választani, hogy oltott és oltatlan, hanem ennél sokkal szélesebb a választási és hivatkozás kör is. A tudományos kiértékelhetőség miatt legalább ennyiféle külön adatra lenne szükség, hogy a természetes és mesterséges immunizáció valódi hatása és különbsége kiderülhessen:

1. Mesterségesen és csak úgy immunizált (és azon belül 1.2.3.4... oltással és az is lehet variált)

2. Mesterségesen immunizált + természetes immunizáció (itt is számos al-variáció van még)

3. Természetesen immunizált + mesterségesen is immunizált (itt is számos al-variáció van még)

4. Csak természetesen immunizált (egyszeresen, többszörösen)

5. Sehogyan sem immunizált

Mivel nincsenek pontos és részletes kimutatások a természetesen, a mesterségesen, és egyáltalán nem immunizált , kórházba kerültekről sem, így könnyen előfordulhat, hogy az oltások hatékonysága elferdített, túlzó.

AntalGergely 2021.12.07. 10:41:33

@TanNé:
Értem. Abban segítenél, hogy mely országokban állnak ezek az adatok rendelkezésre? (Jó lenne, ha naprakész adatok lennének, mert hát a mutánsok is jönnek-mennek...)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 10:50:18

@AntalGergely:
Segíthetek, de mint már írtam a másik posztban, ezekkel csak mellékesen és több hónapja, nyár végén és szeptemberben foglalkoztam. Ja és az adott országok adatai is közben változtak, mert változott a járványgörbe hullámuk. Tehát még abból is nagyjából azonos szakaszokat kellene belőni.

UK (angol)
Szingapur
Giblaltár
Izrael
USA
Benelux államok valamelyike is talán
Ausztrália is talán
Néhány + ázsiai ország is talán ... tájföld ???

Keresgess, mert és elsődlegesen logikával, tudományfilozófiával és pszichovirulógiával foglalkozom. Kieseik a dolog az érdeklődési és kutatási körömből is. Csak a biológiai és pszichológiai vírusok egyes területen meglévő hasonló működése miatt nézegettem.

Emmett Brown 2021.12.07. 11:10:07

@TanNé: ha az a kérdés, hogy el kell dönteni, hogy mennyiben segít az oltás azon, hogy az ember megússza az intenzívet, akkor teljesen lényegtelen, hogy hányan járnak be covidkezelésre kórházakba, ha nem szorulnak intenzív ellátásra.
A 3as felosztás oltott 2+/átesett/oltott2>, az valóban hasznosabb lenne, VISZONT azáltal, hogy az átesetteket (természetes immunizáció) jelenleg az oltatlanokkal veszik egy kalap alá, a oltatlanok statisztikája javul, és az oltottaké romlik, tehát a jelenlegi bináris felosztás alsó becslésnek kiválóan megfelel.
Az egyébként ez érdekes téma lehet, hogy az antivirális szerek arányaiban az oltottakon (x időn belül kapott utolsó dózis alapján) vagy oltatlanokon segítenek jobban

AntalGergely 2021.12.07. 11:12:24

@TanNé:
Hát igen, ez így jó nagy munka lenne.
Akkor csak annyit kérnék, hogy csupán egyetlen ország korábbi adatainak imént említett szempontrendszered szerinti feldolgozását (vagy annak linkjét) prezentáld, légy szíves! Csak, hogy mintául szolgálhasson.
Köszönöm.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 11:20:09

@AntalGergely:

Tudtommal nincs olyan, ami a valódi tudományosság feltételeinek megfelelne. ... de a részadatokból lehet valami olyasmit bütykölni, ami szintén nagy munka. Adok két kezdő helyet:

UK (angol)

coronavirus.data.gov.uk/details/vaccinations

www.gov.uk/government/publications/covid-19-vaccine-surveillance-report

Szingapur:

Szingapúri hivatalos egészségügyi és kormányzati közlés.
www.moh.gov.sg/

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 11:22:33

@Emmett Brown:

42 021 09. 12 körül volt téma valahol:

"Egy elemzésben több mint 32 000 embert hasonlítottak össze az egészségügyi rendszerben a tüneti COVID-19 kialakulásának kockázata 27-szer magasabb volt az oltottak körében, a kórházi kezelés kockázata pedig nyolcszoros. "

Igen azt már érintették korában egy CBN News tévé adásban elhangzottak kapcsán is és nekem továbbra sem tűnik hihetőnek és azt se feledjük, hogy Merkely el nem árult kísérleti adatokra hivatkozva, ennek pont az ellenkezőjét állította.

www.science.org/content/article/having-sars-cov-2-once-confers-much-greater-immunity-vaccine-vaccination-remains-vital

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 11:33:44

@TanNé:
Szingapur azért is érdekes, mert több ott hivatalosan tartózkodó és dolgozó magyarral is lehetett értekezni, amelyek szintén jó adatokat szolgáltattak. Egy ott dolgozó magyar mérnök két hivatalos oltással és megfelelő nem lejárt idővel megbetegedett. Nem kórházba vitték, hanem amolyan karantén szállodába kezelni. Ami a beszámolója szerint dettó megfelelt az enyhébb kórházi kezeléseknek szinte. Kőkemény gyógyszereket kapott, talán infúzióban is és állandóan monitorozták, felügyelték. 18 napot volt benn és a fogyott vagy 5 kilót és nagyon ramatty fizikai állapotba került. A karanténszállodát elhagyva otthon kellett felépülnie, de közben be-be kellett járogatnia még.

Emmett Brown 2021.12.07. 11:54:15

@TanNé: mi nem tűnik hihetőbbnek?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 12:07:16

@Emmett Brown:

Sem az adott idézet megállapítása, sem Merkely B.azzal totál ellentétes véleménye sem.

Neked valamelyik elfogadható és valóságos?

AntalGergely 2021.12.07. 12:44:40

@TanNé:
Köszi, átnéztem őket.
A lényeg, ami egységesen(!) fő üzenete ezeknek a riportoknak az, hogy a minél teljesebb oltottság többszörösére(!) növeli a túlélési esélyeinket (minden korcsoportban, még a 80+-osban is). Márpedig a teljes oltottsághoz az első felvett vakcinán keresztül vezet az út. Az immunizáció módját (természetes, mesterséges meg kombinációk) illetően, amit mint szempontrendszert leírtál, nem találtam semmit, közelében sincs még a szingapúri elemzés sem ilyenfajta részletességnek, de majd biztos lesz a későbbiekben sok-sok ilyen tartalmú tanulmány is. E blog szerzője nem állított se többet, se kevesebbet, mint ami a rendelkezésére állt szűkös adatokból óvatosan, feltételesen, általánosan kiolvasható: az oltás töredékére csökkenti az intenzív ellátás kockázatát, amiről tudjuk, hogy a halál előszobája. Amúgy valószínűleg nem az fogja átbillenteni az oltás ellenzőit, hogy ez a konkrét kockázatcsökkentő érték konkrétan 3,5 vagy 2,7 vagy 8. Alaposabb elemzésre viszont sokkal részletesebb és bővebb adatokra van szükség, ez vitán felül áll.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 12:54:29

@AntalGergely:

Az a szomorú dolog, hogy a logika alapján, mivel a mesterséges immunizáció tesztelésénél is minden jel szerint tudományos módszertani hibák vannak, egyáltalán nem biztos, hogy valóban hatnak. Tehát lehetnek akár totál hatástalanok is. Ezt csak az a rutin zárja ki, hogy a vakcináció eléggé régi és bevált módszer, de mint írtam a tesztelések teljesen hibásak lehetnek és valószínű azok is. Sok helyen röviden le is írtam már augusztus, szeptember környékén, hogy miért.

Emmett Brown 2021.12.07. 13:11:49

@TanNé: az, hogy a természetes immunitás erősebb, mint az oltásos, az teljesen reális.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 13:16:31

@Emmett Brown:

42 021.08.27. -én írtam

Az MTA elnökének állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatban

mta.hu/mta_hirei/az-mta-elnokenek-allasfoglalasa-a-covid-19-jarvany-negyedik-hullamaval-es-a-harmadik-oltas-szuksegessegevel-kapcsolatban-111557

Kimaradt azért ebből a közleményből azért néhány nagyon fontos dolog, amit illett volna leírni; 1. "A vérben lévő antitestszint továbbra se egyenlő az immun-védelemmel." Az később is fennállhat, csak már a csontvelőben lévő emlékező sejtek által kimutathatóan inkább. 2. A természetes immunizáción átesettek is fontosak és a védelmük nekik is hatásos. 3. Az úgynevezett nyáj-immunitást át kell gondolni jelenleg, hiszen az oltásoknak, védelmi igazolványoknak is van lejárati ideje, továbbá a mutációk miatt sem értelmezhető már igazán úgy, ahogyan régebben.

Emmett Brown 2021.12.07. 13:44:49

@TanNé: legalább a dátumot írd már helyesen, már másodjára jársz 42021-ben...

Ebben a közleményben Merkely nem szerepel, hogy jön ő ide? Ebben a közleményben nem szerepel semmi arról, hogy a természetes vagy a mesterséges immunitás a frankóbb. Szóval, hogy jön ez ide?

Andy73 2021.12.07. 13:53:58

@TanNé: állítsd már le magad. Az ilyenek miatt nem oltatjak be magukat sokan, és ezért halnak meg naponta több mint kétszázan. Arról volt szó, hogy a rémhírterjesztoket és a védekezés akadályozóit büntetni fogják, mégis itt garazdalkodtok a bloggerrel együtt. A cikk is melyen hallgat arról, hogy a kórházba került beoltottak túlnyomó többsége több mint fél éve kapta a második oltást, ezért csökkent a védettséguk, de még így is sokkal kevesebben vannak mint az oltatlanok.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 15:04:50

@Andy73:

Beteg vagy, kezeltesd magadat és tanulj meg olvasni és értelmezni az olvasottakat!!!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.07. 15:13:00

háromféle módon lehet igazolni a sars-2 vírus elleni védettséget:

1. ha valaki megkapta a védőoltást,
2. vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen,
3. illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Forrás: Magyarország Kormánya Koronavírus tájékoztató oldal

kormany.hu/hirek/jovo-hettol-igenyelheto-a-vedettsegi-igazolvany

Tájékoztató a Védettségi igazolványról - Koronavírus
koronavirus.gov.hu

eßemfaßom meg áll 2021.12.07. 17:41:32

faszé etetitek ezt a szerencsétlen mániást?

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 10:21:28

"A SARS-CoV-2 megfertőződése sokkal nagyobb immunitást biztosít, mint egy vakcina– de a védőoltás továbbra is létfontosságú

A fertőzést átélt izraeliek jobban védettek voltak a Delta koronavírus-változat ellen, mint azok, akik már rendelkeztek nagyon hatékony COVID-19 vakcinával "

Részlet belőle, ami nekem hihetetlen is, hogy ekkora nagy lenne az arány. Szerintem kisebb a valóság:

"Az új elemzés a Maccabi Healthcare Services adatbázisára támaszkodik, amely körülbelül 2,5 millió izraelit regisztrál. A Tal Patalon és Sivan Gazit, a KSM, a rendszer kutatási és innovációs csoportja által vezetett tanulmány két elemzésben megállapította, hogy a januárban és februárban beoltott, soha nem fertőzött emberek júniusban, júliusban és augusztus első felében hat-tizenháromszor nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg, mint a korábban koronavírussal fertőzött, be nem oltottak. Az egyik elemzésben, amely több mint 32 000 egészségügyi rendszerben dolgozó embert hasonlított össze, a tünetekkel járó COVID-19 kialakulásának kockázata 27-szer nagyobb a beoltottak között, és nyolcszor nagyobb a kórházi kezelés kockázata."

www-science-org.translate.goog/content/article/having-sars-cov-2-once-confers-much-greater-immunity-vaccine-vaccination-remains-vital?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

Emmett Brown 2021.12.08. 12:05:44

@TanBá: azzal nem lehet mit kezdeni, ha ez számodra hihetetlen.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 13:27:14

@Emmett Brown:

Lehet. Több irányból, más intézetek hasonló kísérleteivel összevetve leellenőrizni.
Sajnos nekem nincs időm és hát bevallom érdeklődésem sem, hogy ezt keresgessem.
Az viszont látható, hogy a mikrobiológus szakma sem nagyon "hiszi" azt el.
Mert ha "elhinnék" akkor nagyon más jellege lenne a szakmai nyilatkozatoknak.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 13:32:42

@TanBá:

Mert ha a kutatási adat elfogadott lenne, akkor a mérsékelt és irányított és ellenőrzött természetes immunítást NYOMNÁK és nem a mesterségest. Mert az még egyszerűbben és gyorsabban el lehetne érni, mint mindenkit beoltani X-szer.

Ok ott van a címben .... és az igaz is .... jelenleg a kettő együtt ...de még sem így van .... csak ha valami annyiszor jobb , akkor azt tudományos módszertani ökörség ennyire ELNYOMNI.

Emmett Brown 2021.12.08. 14:14:11

@TanBá: ja, mert abból nem lenne semmi, ha egy mesterségesen legyengített vírust valóban szabadon eresztenének a nép között. az oltás az megkérdőjelezhető, meg kitudjamivanbennepfujpfuj, de egy igazoltan genetikailag módosított vírust a népre ereszteni az meg mehet?

A természetes immunitás jobb mint a mesterséges, de annyival nem, mint amennyivel kockázatosabb.

Mellesleg azt külön írták is, hogy nagyon kicsi darabszám alapján jöttek ki ezek az arányok, a 8szoros különbség az konkrétan 1vs8 volt (16000-ből)

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.12.08. 14:41:35

@Emmett Brown:

Ne írj már butaságokat és valótlanságokat. Hiszen eleve számtalan vírus szabadon van. A saját testedben is jelenleg is. Ahogyan baktérium is.

Most persze lehetne válogatni, hogy szép, vírus, meg nem szép vírus ... de nem így működik a dolog.

A legősibb technika mi is volt baci/vírus esetén ???? - Aki már legyőzte, annak a ilyen olyan izéjét használták ....de lehet a mennyiséggel is kísérletezni .... mert ugyebár még a patkányok is immunissá válnak a patkányméregre, ha nem esznek túl sokat belőle.
süti beállítások módosítása