JárványMonitor

JárványMonitor

Magyar járványhullám tavaly és most: itt a teteje

2021. november 23. - bensomo

Úgy tűnik, hogy nem tévedtem korábban, amikor a tavaly őszi és a jelenlegi hullámot úgy vizsgáltam, hogy dátumra pontosan egymásra helyeztem a grafikonokat. Abban viszont tévedtem, hogy az idei hullám rövidebb, gyorsabb lefutású lesz majd. A lélegeztetőgépen lévők számának alakulásából az látszik, hogy a két hullám olyannyira fedésben van, mintha klónozták volna egyiket a másikról:

2021vov13lelegezteto.png

Forrás:  koronavirus.gov.hu

Szerencsére az is látszik, hogy egy héten belül elérkezünk a haranggörbe tetejéhez, hacsak hirtelen nem változnak meg a körülmények negatív irányba (pl. maszkviselési és távolságtartási rendelkezések visszavonása, vagy kórházi ellátás teljes összeomlása), azaz tetőzik a járvány.

Sajnálattal tapasztalom, hogy ismét egyre több újságíró kezdte el összehasonlítgatni a regisztrált fertőzöttek számát, persze úgy, hogy a "regisztrált" szót lefelejtik és csak "fertőzöttekről"  beszélnek. Korábban már bemutattam, hogy mennyire értelmetlen ezt az adatot bármire is használni. Magyarországon, ahol az elvégzett tesztek pozitivitási rátája 20% felett van, a regisztrált fertőzöttek száma nagyjából tizedannyi, mint a valós fertőzöttszám, és gyakorlatilag semmi mást nem mutat ez az érték, csak azt, hogy hányat teszteltek aznap. 

Vannak viszont a lélegeztetőgépes adatok mellett egyéb, a regisztrált fertőzöttszámnál sokkal megbízhatóbb jellemzői a járványnak.Ilyen például a covid19 halottak száma. A halottak túlnyomó többségét hetekig tartó lélegeztetőgépen fuldoklás után regisztrálják a covid-19 áldozataként, kétséget sem hagyva affelől, hogy vajon melyik betegségnek az áldozata lett az illető. 

A covid19 halottak grafikonjainak az összehasonlítása sajnos elég rossz képet mutat:

2021vov13lelhunytakext.png

Forrás:  koronavirus.gov.hu

A hullámok időbeli lefutása itt is szinkronban van. Már csak azért is, mert a lélegeztetőgépesek számánál láttuk ezt, és nincs két alternatív valóság. Itt viszont azt látjuk, hogy az idei haranggörbe amplitúdója (maximum magassága) lényegesen nagyobb lesz, mint tavaly.

Tehát miközben ugyanannyian vannak lélegeztetőgépen, az utóbbi hetekben ezek közül sokkal többen halnak meg, mint tavaly.

Mi lehet ennek az oka?
Azt is látjuk, hogy november 8. előtt fordítva volt: kevesebben haltak bele idén, mint tavaly. Elképzelhető, hogy  azok, akik végül belehaltak, valamilyen időközben fejlesztett kezelés hatására "tovább bírták", tehát hosszabb ideig voltak a lélegeztetőgépen, mint tavaly. Így viszont a hullám vége felé helyeződik át a halálozások súlypontja, és ez is okozhatja ezt az eltérést. Mindenesetre ez csak spekuláció és a két hullám össz-halottszámát végül a görbék alatti területek adják majd meg, azok összehasonlításából derül majd ki, hogy egyáltalán szó lehetett-e ilyesmiről.

Sajnos a hivatalos adatközlésből ez sem derül ki, bár nyilván vannak arra vonatkozó adatok, hogy az elhunytak hány napos lélegeztetést kaptak a halált megelőzően. Az a legkevesebb, hogy néhány olyan laikus blogger, mint én nem jut hozzá ezekhez az adatokhoz, viszont a helyzet az, hogy a covid19 járványon dolgozó virológus, epidemiológus és biostatisztikus szakértők sem férnek hozzá az információkhoz, így nem tudnak olyan szintű elemzéseket készíteni, amelyekkel talán ezrek életét menthetnék meg.

Végül pedig még egy érdekes jelenség, amihez nem is tudnék megfejtést adni, viszont továbbra is megfigyelhető ,hogy a kórházban ápolt betegek és ezen belül a lélegeztetőgépen kezelt betegek számának aránya tavaly lényegesen alacsonyabb volt mint idén:

 2021vov13lelegeztetorate.png

Mindazonáltal a két arányszám görbéi folyamatosan közelítenek egymáshoz, amelynek szintén sok oka lehet, de az okok boncolgatását most meghagyom az olvasónak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarvanymonitor.blog.hu/api/trackback/id/tr8816762762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B4nk Verein 2021.11.25. 14:39:49

Az mRNS oltások esetén a gyártás sebessége sokkal nagyobb, mint a többi esetén, ez hatalmas előny. Ráadásul a gyártósorok is könnyebben átállíthatók egy mutáció esetén, mint a hagyományos technológiájú gyártósoroknál.

]{udarauszkasz 2021.11.25. 14:53:13

@Gabriella Vass: es azt mi magyarazza,hogy a magyarok halalozasi rataja sokkal magasabb mint a tobbi orszage? Sztem az,hogy aki nem pialja,dohanyozza szet magat,az attol gyengul le,hogy hulladekot,gyakorlatilag szemetet eszik kaja gyanant,mert nincs masra penze. A silany minosegu gyogyszerekrol,es a kornyezetbe kerult vegyszerekrol nem is beszelve.
Mikor en beteg voltam,en se elveztem a dolgot,nekem is elkezdett ramenni a tudomre, 2 kohogesroham kozott a kinaiakat szidtam,hogy biofegyverbol bezzeg tudnak jot osszehozni... A tudokapacitasom honapokig nem volt szazas,a ra 3 honapra beadott Pfizer tett rendbe.
De tuleltem. Miert is?
Nem iszom,nem dohanyzom, normalis kajat eszem,nem szemetet(ebben halas vagyok a felesegemnek is,mert profi a konyhaban.)
Ezek a baromi egyszeru dolgok szamitanak a legtobbet.
Erdekesseg: mikor itt Ausztriaban bevezettek az FFP2 maszkkotelezettseget,ra 2 hetre kaptam el a covidot. Most 4 napja ujra kotelezo.
Meg van 10 napom....

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.25. 15:24:40

A delta mutáns elvisz mindenkit akit csak lehet. Korlátozásokkal, lezárásokkal elvileg csomó életet meg lehet menteni, de szakértők mondják: ez a variáns annyira fertőző, hogy ha az illető nincs elszigetelve a környezetétől, a védekezés ellenére a megfertőződés elkerülésére vajmi csekély esély van. És a deltával egyetemben itt van annak egy még fertőzőbb variánsa is, jelenleg a kettő együtt fertőz. Minden védelmi intézkedés ellenére szépen át fogják fertőzni az egész lakosságot. Ez már tart, és legtöbben szerencsére tünetmentesen vagy minimális kellemetlenségekkel hordják ki most életükben először vagy akár újfent a vírust.
Ez most elsősorban az oltatlanok hulláma, bár riasztó, hogy minden korábbi várakozással ellentétben magasabb az oltottak aránya a kórházi ápolásra szorultak körében. Szombathelyen az intenzíven lévők negyede beoltott - tehát a vakcinák szavatossága sem véges. Természetesen jócskán lehetnek olyanok, akik későn oltakoztak, oltás előtt vagy után, de még a védettség kialakulása előtt fertőződtek meg, mint ahogy olyanok is kórházba kerülnek, akiknél - habár még időben kapták meg - nem hatott a vakcina. A 80-90%-os védelem nem biztosít mindenkinél 100%-os védettséget.

Tél vége felé a 3. hullámhoz hasonlóan fog megérkezni az 5. hullám egy újabb csúcsszuper variáns képében. Minden bizonnyal akkor is lehet majd grafikonokat hasonlítgatni egymáshoz.

Hogy minél gyengébb lefolyású legyen, két folyamatnak kell párhuzamosan haladnia. Az első két alapoltást még nem felvetteknek meg kell kapniuk ezeket, másrészt sorban álljanak a 3. emlékeztető vakcinára a korábban már beoltottak. És persze a jövőre támadó mutáns ne mutasson ellenállást a jelenleg használt vakcinákkal szemben.

chrisred 2021.11.25. 16:24:23

@GyMasa: Azzal a nem elvetendő különbséggel, hogy egy sokkal veszélyesebb vírus ellen biztosítanak védettséget hat hónapig.

GyMasa 2021.11.25. 16:31:38

@chrisred:
Az a NYÁR volt, és nem az oltások.

orient 2021.11.25. 17:12:42

@Örömhernyó: egyetértek. Valami orvos (Szlávik, zacher??) jött azzal akár 6000 ember is meghaltat a 4. hullámban. Gyorsan ránéztem influenza statisztikára és kb. ugyan ez jött ki minden influenza szezon idejére. Arról nem olvasgatunk minden nap, Nem halljuk hányan vannak lélegeztetőn ezért kutyát sem érdekli. Van elég oltás dögivel aki tart tőle oltassa magát. Akit nem érdekel annak meg joga van meghalni koronában ahogy a politikusok mondják. Felnőtt emberek vagyunk, mindenki döntse el mit akar. Ez az ausztriai náciskodás a kötelező oltással érthetetlen. 600 ember van intenzíven. Ha a világ egyik leggazdagabb országa felborúl 600 intenzív betegtől, akkor az országgal, eg. rendszerrel van a gond és nem az oltásokkal vagy emberekkel. Mindenkinek emberi joga abban meghalni amiben akar. Hagyjuk már ezt a kötelezősdit. Kanyaró oltás megvéd mindenkit a fertőzéstől, egy adag is. Ez az oltás nem az az oltás. Ezt ismételni kell és max, tüneteket enyhíti de fertőzést nem akadályozza meg.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.25. 17:22:22

@B4nk Verein:

No igen, ilyenkor vetődik fel bennem a "Cui prodest?" Kérdése a covid...

orient 2021.11.25. 17:32:31

@]{udarauszkasz: pontosan. Életmód marhára fontos. Főleg mit eszünk iszunk és dohányzás mellőzése. Nem csak most hanem egész életünkben. Ausztriában a kötelezősditől azért falramászok. Miért nem halhat meg az ember koronában ha akar? Szíve joga. Összemlott az eg. rendszer 600 intenzív betegtől? Egy vonatbalesetben van majdnem ennyi sérült, akkor mivan, lebénul az ország akkor is? Építsenek kórházat, vegyenek fel több ápolót ez az állam dolga nem csak adótszedni. Korona után meg legalább várólista lemenne ha van elég ember.

pragmatika 2021.11.25. 17:42:26

"A hullámok időbeli lefutása itt is szinkronban van. Már csak azért is, mert a lélegeztetőgépesek számánál láttuk ezt, és nincs két alternatív valóság. Itt viszont azt látjuk, hogy az idei haranggörbe amplitúdója (maximum magassága) lényegesen nagyobb lesz, mint tavaly."

Hát, ez felettébb érdekes, mikor a lakosság 60 %-a már be van oltva, és "védve van a súlyos tünetek ellen".
Azaz, csak 4 millió ember lenne kitéve, a kovid veszélyeinek. De ha ebből a 4 millióból levonjuk azokat, akiknek van védettségijük oltás nélkül, akkor még kevesebb, a veszélyeztetett.

Boldeone2 2021.11.25. 17:43:08

@GyMasa: Ha megnèzed a nemzetközi számokat, azt mutatják, hogy az oltás működik, hiszen jóval kevesebb akár a kórházban ápoltak , akár a halálozások száma a jól átoltott országokban. Pl az UK- ban az előző hullámok alatt volt hogy napi 1000 fő meghalt , illetve tízezreket ápoltak kórházban , most pedig - habár terjed a vírus- , relatíve nagyon kevesen vannak kórházban ès jóval , jóval kevesebben halnak meg
Nem èn mondom , hanem szinte az összes összehasonlító kutatás - USA, Izrael , Bahrein - ès más országok , hogy oltás nagyban csökkenti a kórházba kerülès ès a halálozás esèlyèt. A már betegsègen átesetteknek is ajánlják , hogy pár hónap múlva vegyèk fel az oltást . Úgy tűnik , innentől az lesz az embersèg " jövője " hogy minden èvben fel kell venni egy új oltást, ha csak valami mutáció folytán nem csökken le a vírus veszèlyessège. Most a virulógusok és orvosok többsège azt mondja , hogy periódusonkènt újra kell majd oltatni a társadalmat. Az kormányok is arra mennek , hogy de facto mindenkit kötelezzenek az oltásra

Boldeone2 2021.11.25. 17:56:30

@orient: Összemlott az eg. rendszer 600 intenzív betegtől? Egy vonatbalesetben van majdnem ennyi sérült, akkor mivan, lebénul az ország akkor is?

- Amikor a covid beteg száma elèri a kritikus szintet , a normál egèszsègügyi ellátás csökkentett kapacitásra áll.. Eleve munkaerőhiány van az egèszsègügyben , több ezer ápolónő hiányzik," bèkeidőben" is : nincs szabad munkaerő
Az intenzív osztályokon 20 betegre 4-5 ápolónő kellene legalább , hogy jó szintű legyen az ápolás , meg nem bőrgyógyász rezidens ,aki a kezelőorvos ... Van 2 vagy 3 műszak , ahová alig tudnak megfelelő számú szakembert kiállítani
A munkaerő hiánya limitáló tènyező: kb nèhany ezer intenzíves szakápoló van , ( ha jól emlèkszem 2500 körül ) kb 5000 diplomás ápoló, ès kb 20 ezer közèp vègzettsègű ápolónő
Nagyon naív ember az, aki azt kèpzeli , hogy magas színvonalú eü. ellátást lehet biztosítani , amikor mondjuk 12 ezer embert kezelnek egyszerre kórházban ...

chrisred 2021.11.25. 18:07:51

@Boldeone2: "Összemlott az eg. rendszer 600 intenzív betegtől? Egy vonatbalesetben van majdnem ennyi sérült, akkor mivan, lebénul az ország akkor is?"

Most folyamatosan van annyi, nem egyszeri alkalommal.

orient 2021.11.25. 18:07:51

@Boldeone2: pontosan, köszönöm. A probléma rendszer szintű és ezért kell befenyíteni egy egész országot kötelező oltásokkal? Az állam nem volt képes évtizedes problémát megoldani, hogy legyen elég egészségügyi kapacitás? Ez a felelősség áthárítása. Aláíratják veled oltáskor, hogy vállalsz minden lehetséges mellékhatást, magyarul gyartó nem vállalja, orvos nem vállalja, állam nem vállalja a felelősséget, de Te vagy felőletlen állampolgár ha esetleg visszautasítod? Nagyon faramuci felállás ez.

Lélegeztetőgépet észnélkül rakják mindenkire akinek leesik az oxigén szintje. Sokkal precízebb protokol kéne rá mint a mostani, mert sok esetben rontja a helyzetet,és nem segít miközben leköt egy ápoló kapacításokat erőssen. lélegeztetőt üzemeltetni nem egy egyszerű feladat miközben túlélési esély 1-2% ventilátoron. Sokkal körültekintőbben kéne használni, indokolt esetekben és nem agyra főre amortizálni vele a személyzetet és betegeket is. Sok gond van, de ez egy vírus. Nem himlő ahol halálozás 30%, hanem valahol 1% alatt van. Oltás tűneteket, szeveritást enyhíti és nem nyájimmunításra van mint a hagyományos oltások. Összekeverésük hagyományos BCG, Polio, Kanyaró oltásokkal eléggé nagy félrevezetés. Ott nem kell x havonta ismételgetni életünk végéig igaz?

orient 2021.11.25. 18:14:19

@chrisred: nem folyamatosan van annyi hanem egy hullám alatt. 2-3 hónapig. Súlyos balesetből sem épülsz fel 1 hét alatt.

Irbisz 2021.11.25. 19:10:37

@orient:
akkora tudatlan fajankó vagy, hogy 1,5 év járványhelyzet után ez már félelmetes, mi lenne ha ilyen ostoba böfögés helyett megnéznéd a KSH heti halálozási adatait?
De egézs évet nézve a tavalyi éves halálozás a szerinted influenzaveszélyességű covidnak köszönhetően akkora volt, hogy lakosságarányosan nézve az elmúlt 50 évben csak egyszer volt ennél egy hajszálnyival több halott. Idén meg annál is jóval több lesz, köszönhetően a brutális tavasznak, és a szintén húzósnak kinéző mostani csúcsnak.
Kb. 1956 óta messze leggyilkosabb év, te meg még mindig az influenza veszélyességéhez méred. Hihetetlen ez a tájékozatlanság, adatoknak utána is lehet nézni, nemcsak fészbukkon a kozmetikusok meg a influenszerek orbitális gyökérségeit ismételgeni gondolkodás nélkül. Persze az egyszerűbb, nem kell hozzá semmilyen szellemi erőfeszités ...

Boldeone2 2021.11.25. 19:14:48

@chrisred: Azt a megállapítást a kollèga írta, èn csak reflektáltam....

@orient: A felelőssèget mindenkinek egyènileg kell vállalni . Pl ha bemèsz egy műtètre, akkor aláíratnak veled egy papírt , hogy saját felelőssèged a beavatkozás kockázata, vagyis ha meghalsz - ha valami nagy , gondatlanságból elkövetett orvosi hibát nem lehet bizonyítani - akkor az a te felelőssèged lesz, egyèbkènt az orvos nem vállalná a műtètet , nem kockáztatná a börtönt..
Ha megnèzel egy random gyógyszert , akkor ott is fel vannak tüntetve , hogy pl 1000- ből egy súlyos mellèkhatásokkal szembesül
Olyan gyógyszer vagy orvosi beavatkozás mèg nem volt , ami nulla kockázattal jár.
Ha a gyártó elszúr valamit ès valóban sokan halnak meg, akkor lehet perelni , de általában úgy èlünk sok gyógyszerrel , úgy használjuk őket, hogy tudjuk , mèg mindig több a haszna, mint a káros mellèkhatasa.

Az egy - kèt százalèk covid halálozás úgy jön ki, hogy a tizenèvesek közül szinte senki nem hal meg, de a közèpkorú lakosságot már rendesen megpusztítja . A covid az igazán veszèlyes betegsèg , hiszen elèg lassan fejlődik ki, lassan halnak meg az emberek , van idő átadni a betegsèget másoknak , rendkívüli módon leterheli az eü rendszert ,ráadásul extrèm a terjedèsi sebessège. Szezonalitast sem mutat nagyon
Az említett betegsègek többsège teljesen visszaszorult ès\ vagy nem olyan veszèlyesen terjed mint a covid

Az meg hogy kit tesznek mechanikus ventillációra, kit intubálnak , szabott orvosi protokoll rèsze , ami a nemzetközi tapasztalat alapján meghatározott . Nem önkènyes döntès. Általában több orvos konzultaciója dönt . Nyilván mindenkit a sima oxigèn rásegítèsen tartanának , amíg le nem esik az oxigèn szaturáció a kritikus szintre

orient 2021.11.25. 19:32:12

@Boldeone2: POntosan. De műtétet vagy akár gyógyszert is eldönthetem akarom-e vagy inkább beledöglök. Személyes döntés. Antibiotikumot sem nyomják le a torkodon erőszakkal és műtőbe sem tolnak be akaratodon kívül. Mindenkinek mérlegelni lehet mit tart nagyobb kockázatnak. Vakcinát vagy koronát és haljon meg abban amiben akar. Kétszer voltam koronás eddig. Másodszor egy oltott rokontól kaptam el aki kétszer volt oltva és a "megfázással" szaladgált körbe. Ő járt étterembe, repülőre, irodába mert védett ki tudja hány száz embert fertőzve mert Ő be van oltva, nem lehet koronás. Én meg betegen itthon maradtam mint egy rendes ember és nem mentem ki amíg nem produkáltam negatív tesztet itthon.

1-2% meg úgy jön ki, hogy minden felderített koronást elosztasz azokkal akik meghaltak. AKik meg "náthával" szaladgálnak az utcán és sosem kerülnek statisztikába hivatalosan, azok sehol sem jelentkeznek a számlálóban. maradjunk annyiban a valós fertőzöttek többszeresét kéne számolni, és valós halálozás 1% alatt van. Ami még így is magas, de azért nem egy himlő, vagy egy spanyolnátha.

orient 2021.11.25. 19:41:42

@Irbisz: adatelemző vagyok, eza munkám. Nem mediából kéne mindent elhinni amit olvasol meg KSH sztatisztikából. Én nemzetközi adatokat és adatbázisokat nézek mert azok nem 10 millió emberre készültek, hanem sokkal nagyobb számokra. Én nem mondtam korona halálozása influenzával egyenlő. Én azt mondtam Szlávik doktor rémiszgetett számokkal amik egy sima influenzával egyenlőek, de szerintem Szláviknak fogalma sincs miről beszél. Korona 3-4x több embert öl meg mint influenza. Ez tény nem kell győzködni meg káromkodni ezt nem vitattam. Amit vitatok, hogy UK-ban 80%+ beoltva és lezárások felé mennek. Nem azt mondom oltások nem működnek csak azt, hogy túl vannak értékelve. Csökkentik a halálozást, a súlyos megbetegedést ez tény, de pandémiát nem állítják meg csak lassítják és csillapítják a hatásait.

orient 2021.11.25. 20:02:06

@Irbisz: itt a KSH egyébként:
www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

Heti lebontásban óriási kugrások nincsenek 2015-2021 között.
2000-3000 között /hét nincsenek többszörös számok. Korona komoly gyilkos nem vitatja senki, influenzánál jóval komolyabb, de a pánikkeltés sem használ igazán (lsd. www.kisalfold.hu/kek-hirek/hazai-kek-hirek/ongyilkos-lett-a-korhazban-egy-zalaegerszegi-fiatal-miutan-megtudta-hogy-koronavirusos-11591738/). Figyelemfelhívás kéne nem állandó pánikoltatás számokkal. AZt kéne súlykolni ha valakinek tünetei vannak, akár csak náthás maradjon otthon. Ezt senki sem veszi komolyan. Maszkot is leszarják a legtöbben, félig lóg az arcukon. Távolságot sem akar senki tartani a boltban. Ezekről kéne beszélni ami segít és nem pánikoltatni.

Boldeone2 2021.11.25. 20:13:25

@orient: A himlő egy közèpkori járvány volt , nulla orvosi tudással ès szinte nulla vèdekezèssel 15-25%- ra becsülik a halálozási ratát, az óvilagban, hangsúlyozom : becsülik. A spanyolnátha ma a H1N1 , a mai tudomány simán megbirkózna az akkori vírussal , vannak antibiotikumok a szövődmènyekre ès millió modern gyógymód , ráadásul az az infuenza átlagos R1 èrtèke jócskán a covid alatti...
A covid eddig az emberisèg legnagyobb kihívása, tekintve hogy a legmodernebb tudomámy eszközei sem nagyon tudják - eddig megállítani - és az egèsz bolygón egyszerre ès szinte megállás nèlkül arat ..
Soha nem volt olyan a modern törtènelemben , ami ilyen szinten leterhelje az EÜ rendszert , ez többet mond barmilyen IFR rate- nèl
Az 1-2% halálozási arány CFR- rate , teljesen reális , hiszen a halottak jelentős rèsze sincs a statisztikákban , nem csak a kiszűrt esetekè..
Olvastam már 20 milliós látenciáról is...
Akik Indiában otthon meghaltak azok semmilyen halálozási statisztikában nincsenek benne ..van ahol nem is lètezik a covid hivatalosan...

Boldeone2 2021.11.25. 20:19:21

Az ebola halálozási rátája kb . 50% mègsem olyan komoly betegsèg ,globális szempontból , mert aki elkapja pár nap alatt meghal , továbbadni sincs nagyon ideje . Nem vèletlenül marad meg mindig regionális , afrikai keretek között. A covid meg futótűzkènt terjed , rengeteg embert ér el , így rengeteg lesz a halottak száma is.

orient 2021.11.25. 20:25:59

@Boldeone2: Igaz, de van olyan sok olyan halál eset is akik bekerülnek a statisztikába, de korona nem az elsődleges ok. Nekem van rokonom aki szepszissel feküdt kórházban, + egyéb komplikációkkal koronától függetlenül, de halálkor korona pozitív volt. Meghalt volna egyébként is nem lehet mindent pozitív esetet sem koronára számolni. Itt a hivatalos statisztika:

www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

Ebbn ha megnézed a 1-3 hullám adatait, kb. 20-30% több halott mint év azonos időszakában évekkel ezelőtt.

Himlő nem egy középkori betegség, hanem a 70s években siekerült csak kiírtani. A modern orvostudományt meg túlértékeled. Spanyolnátha ugyanígy megölne sok embert, lehet valamennyivel kevesebbet mint 1918-ban, de az átlag ember most sokkal egészségtelenebb mint 100 éve, világháborút is számolva. Covid meg 100 éve a mindennapi élet része lenne. pl. Hong-kong flu 1968 Németország - 1 szezon alatt 100,000 ember halt meg, keress rá. Halottakat aluljárokban tárolták mert hegyekben álltak a hullák. Eddig 100,000 halt meg Németországban Covidban 2 év alatt 2x népesség mellett. Kérdezd meg idősebb rokonaidat emlékeznek-e 1968-as influenzára. Én megkérdeztem és anyámnak fogalma sem volt a gyilkos járványról, akkor mikor 20-as éveiben volt.

Boldeone2 2021.11.25. 21:05:50

@orient: A legtöbb embert a gèpről veszik le, azaz a halálozási ok egyèrtelmű: típusos covid tüdőgyulladás . Akik pedig anèlkül is meghaltak volna, mondjuk pár hèten belül csak elenyèsző számot jelentenek ! A többsèg meg 10-20-30 èvet èlhetett volna
Nem vèletkenül mèrtèk az átlagèletkor csökkenèsèt az USA - ban. Kb 2 èvvel csökkent az átlagèletkor !
Az meg nagy butaság, hogy 100 ève jobb egèszsègügyi állapotban lett volna a lakosság ,mint most.
Sokkal, èvtizedekkel magasabb most az átlagèletkor , mint akkoriban !
Az összes országában így van a Földön!
A hong-kongi flu egyszeri esemèny volt, ahogy jött , úgy gyorsan távozott . Nagyjából semmi nem törtènt a világban , GDP meg sem rendült ....
Egyèbkènt az inluenza nem öl, hanem a szövődmènyei okán fellèpő bakteriális fertőzès ,ami antibiotikumokkal jól gyógyítható
Nem vèletlenük a halálozási rátája mèg a H1N1 - è is 0,1% körül van.
Egy normál influenza járvány esetèben semmi nem törtènik a kórházakban , pár hèt alatt " lefut " az egèsz !

Boldeone2 2021.11.25. 21:14:35

hongkongi influenza 1968-ban és 1969-ben lefutott pandémia volt, amely mintegy egymillió ember halálát okozta."

Tehát nem egy covid jelentősègű betegsèg, amely a legtöbb helyen pár hèt alatt lefutott a covid - nak meg már a negyedik hullámát èljük, ès mèg nem is látszik a vège..
Ráadásul most sokkal fejlettebb a tudomány , van ECMO terápia pl. Ilyen, de mèg csak hasonló sem volt akkoriban ...Összehasonlíthatatlanul fejlettebb az orvostudomány ! Ès meg így is kevès , gyakran ...
Mondjuk , 68 - ban senki nem lázadt volna a karantèn ellen, meg simán köteleznènek mindenkit az oltásra ...

orient 2021.11.25. 21:18:13

@Boldeone2: szerintem sok mindenben alapveto nezetkulonbaeg van ami csak egy kave mellett lehetne atbeszelni. Itt tul idoigenyes es elbeszelunk egymas mellett. Nem vagyok orvos csak egy adatelemzo es szamokhoz ertek.

Par gondolat meg: Spanyolnatha elsodleges halalozasa a cytokine storm volt es nem bakterialis fertozes. Egeszsegi allaptrol meg annyit, hogy afrikaban ahol joval rosszabb allapotok vannak mint itt vagy amerikaban meg sem erzik koronat. Atlag eletkor afrikaban sokkal alacsonyabb mint itt megsem halnak meg koronaban annyian. Teljesen mas okai vannak alacsony eletkornak es nem az immunrendszer mukodese, vagy egeszseg, hanem az alapveto szuksegletek hianya. Pont mint 100 eve Europaban is.

1968 influenzanak meg pont azert nem volt gdp hatasa mert a kutyat sem erdekelt. Emberek eltek az eletuket es pont ez lenne most is ha nem lennenek lezarasok es lenne eleg korhaz, orvos növér. GDP-t csak a lezarasok vittek le es nem A nepessegfogyas. Ott a ksh stat., csatoltam, de en nezem a cdc-t is usa-ban.

Honkkong flu nem tunt el csak beszelidult es az eves sima influenza resze. Pont mint spanylnatha es pont mint amilyen Covid lesz 1-2 even belul remelhetoleg.

Boldeone2 2021.11.25. 22:12:09

@orient: Afrikában egyrèszt rendkívül fiatal a lakosság , jóval fiatalabb mint Európában , vagyis eleve kisebb lesz a halálozás. Másrèszt , a települèsek izoláltabbak , kevèsbè könnyen terjed a vírus. Harmadrèszt az afrikaiak sem hülyèk : ott is voltak Lock down- ok ès a maszkhordást is amikor sok volt a ferzőzès - ahhoz kèpest hogy Afrika - komolyan vettèk
Magyarországon kb 35-40 èv volt az átlagèletkor a múlt század elejèn , tehát a fele kb mint most.
Az orvostudomány mèg gyermekcipőben járt .
A lakosság fele a morbus hungraicusban szenvedett
Az spanyolnátha valóban kiváltott citokin vihart , de a bakteriális felülfertőzès szinte mindig megjelent . Az okozta a tüdőgyulladást, nem úgy , mint a covid ..
Ma van különböző kezelèsi lehetősèg a citokin vihar megelőzèsère , kortikoszteroidok , meg van szèles spektrumú antibiotikum is
Meg van ECMO kezelès , vagyis a vèrt kivezetik , O2- vel töltik fel, Co2- t kivonják , a VIP- betegeknek

A lezárások meg mindenhol az indokolt vègső megoldást jelentik , amikor már kontrollálhatalan szintre lèp a járvány .
Nem vèletlenül lèpte meg szinte minden kormány , Puytintól, Hszi Csin Pingig ,mindenki . Ez a tudományos testületek által javasolt protokoll, amit szinte mindenhol követnek

Boldeone2 2021.11.25. 22:21:05

Nyilván egyik államvezető sem hülye , a lezárások a vègső megoldást jelentik mindig, amikor már más kiút nincs , annyi a kórházban ápolt beteg , vagy halott
Tavaly mèg oltás sem volt, meg az egèsz covid kezelès csak gyermekcipőben járt, így indokolt volt lèpni a kazán kiszámíthatatlan hatású járvánnyal
Valójában azok jártak jól, akik drákói intèzkedèsekkel - időben - elfojtották a járványt , lsd Kína , vagy akár Új- Zèland vagy Ausztrália igen kevès áldozattal megúszták
Akik hagyták hogy terjedjen , alig voltak intèzkedèsek, azt sem tartották be, ott pedig tárolt a járvány , lsd USA

orient 2021.11.25. 22:30:46

@Boldeone2: na errol beszeltem. Alapveto elteresek. Afrikaban van mindenre kifogas. Fiatalabbak persze de itt most epp a gyerekek vannak oriasi veszelyben a hirek szerint. Mindet oltani kell. Most akkor veszelyben vannak vagy nincsenek. Ha vannak akkor afrikaban 100x rosszabb kell legyen mert ott alultaplaltak. Nincs vezetekes viz vagy alapveto higenia sem. Afrikai orszagok tulnepeaedettek. Falvakban a lakossag elenyeszo resze lakik. Orszag meretu varosokba vannak zsufolva mint Lagos vagy Kairo. Egyiptomban 6% oltott. Korona gyakorlatilag senkit sem erdekel mikozben izraelre tekintunk mint mintara ahol az esetszamok megint emelkednek es mar kovetkezo korokre keszulnek oltasban.

www-haaretz-com.cdn.ampproject.org/c/s/www.haaretz.com/amp/israel-news/experts-vaccine-immunity-waning-signs-israel-facing-fifth-covid-wave-1.10410409

Minden kor mashogy eli meg a maga tragediajat. A mi korunk el van kenyelmesedve es mindenre azonnali megoldast akar barmi aron. Afrika es egyiptom pont ugy kezeli a helyzetet ahogy europa kezelte 50-100 eve. Nagyobb halalozassal rovid tavon, de gyorsabb kilabalassal es nem elnyujtva. MO is ezen az uton halad es valoszonuleg itt egy even belul korona nem lesz annyira komoly mint mas orszagokban ahol bezarkoznak es csak egy vakcinara hagyatkoznak ami 4 honap alatt lejar hatasú.

Sok helyen volt lezaras mert sokan nem tudtak mi ez pontosan 2020-ban. Oroszorszagban iden mar nem volt pedis sokkal tobbem halnak meg. Van oltas aki akarja annak van megoldas. Myilvan hosszu tavu hatasait nem tudjuk csak 5-10ev mulva addig meg mindenki merje fel mi az ami remisztobb neki.

Covid halalozasi stat kb. megegyezik 68-as hongkongi jarvannyal. Akkor is volt mar antibiotikum. Lehet latni mennyit valtozott a vilag azota es a reakcio a jarvanyra.

alöksz róz 2021.11.25. 22:41:41

@Boldeone2: "Az meg hogy kit tesznek mechanikus ventillációra, kit intubálnak , szabott orvosi protokoll rèsze , ami a nemzetközi tapasztalat alapján meghatározott . Nem önkènyes döntès." - ne legyél te ebben olyan biztos.
még valamelyik korábbi hullámban (de nem az elsőben) volt olyan, amikor arányaiban sokkal többen voltak lélegeztetőgépen a kórházban lévők közül, mint a környező országokban. többszöröse.
olyan hír is volt, hogy volt olyan kórház, ahol a lélegeztetőre rakott betegek 90%-a meghalt.

konrada 2021.11.26. 07:37:13

@Boldeone2: "Az meg nagy butaság, hogy 100 ève jobb egèszsègügyi állapotban lett volna a lakosság ,mint most.
Sokkal, èvtizedekkel magasabb most az átlagèletkor , mint akkoriban !"

Na ez butaság! Elég lenne már csak onnan is nézni, hogy magasabb átlagéletkor = hosszabb használati időtartam, miközben az ember biológiai lény programozott szavatossági idővel, élettartammal: azaz minél idősebb valaki, úgy nő az esélye a szervezet elhasználódásából eredő betegségre, illetve olyan állandó állapotra, amelyet kóros állapotban él meg.
Azaz már ettől a magasabb élettartamtól is - főleg, hogy eltolódott arra az átlagéletkor is - eleve rosszabb az általános egészségügyi álapot,

...de ha még hozzávesszük, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően már 50 dekagrammos abortálmányok is a maguk kifejletlen szervezetével életben tarthatóak, 100 éve még gyorsan lefolyó halálos betegségek még évtizedekig kezeléssel túlélhetőek - mind azt mutatják, hogy az általános egészségügyi állapot sokkal rosszabb, mint egy természet közeli népeknél, ahol még működik a természetes kiválasztódás, így a betegek, a nem életrevalók kirostálódnak. (ez persze azzal jár, hogy alacsonyabb a várható átlagéletkor, de a népesség általános egészségügyi állapota lényegesen jobb.)

chrisred 2021.11.26. 08:11:27

@konrada: Szóval szerinted egy évszazada csak úgy meghaltak az egészségtől majd kicsattanó emberek, azért volt alacsonyabb az átlagos élettartam? És nem azért, mert sokkal rosszabbak voltak az egészségügyi kondícióik?

konrada 2021.11.26. 09:52:21

@chrisred: Úgy, ahogy írod. Ha fejükre esett egy tégla, akkor belehaltak, nem évekig gépen lógtak, ha megütötte őket a guta, úgy akkor is, nem pészmékerrel tartották életben, ha 50 dekásan születtek, vagy oxigénhiányosan, úgy nem maradtak életben: azaz az életben maradtak általános egészségügyi állapota jobb volt.

GyMasa 2021.11.26. 09:58:39

@Boldeone2:
"Most a virulógusok és orvosok többsège azt mondja , hogy periódusonkènt újra kell majd oltatni a társadalmat. Az kormányok is arra mennek , hogy de facto mindenkit kötelezzenek az oltásra"
Én ezt mondtam már tavasszalis, amikr még ment a nagy örvendezés a nagyszerü, kiváló mRNS alapú oltásokkal kapcsolatban, amik az akkori állítások szerint minden jövöbeni mutációtól IS megvédenek majd.
MOstanra bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.

GyMasa 2021.11.26. 10:02:15

@chrisred:
De, idén, MAgyarországon a NYÁR volt a fö oka, amimiatt nem volt vírus.
És, mivel kiderült, hogy az mRNS is pont ugyanúgy 6 hónapig véd, mint a szputnyik vagy a hagyományos kínai, így akiket a legnagyobb oltá´si lendület közepette, oltottak, azok mostanra pont elveszítették a védettségüket.
Tehát, én úgy látom, hogy kb. a március-augusztus intervallumban teljesen felesleges oltani, mert az csak idö, pénz és eröforrás pocsékolás.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 10:42:06

@chrisred:

Valóban meghaltak ma bagatellnek tűnő betegségektől, viszont nem voltak jellemzőek rájuk az ún. civilizációs betegségeik az életmódjuk miatt (kevesebb bevitt kalória, több mozgás). Valamint még működött a természetes szelekció, amit ma a fejlett egészségügyi rendszerek erősen visszaszabályoznak. Vagyis minél jobban dolgozik az egészségügy, annál több feladatot generál magának a jövőre vonatkozóan.

chrisred 2021.11.26. 10:42:45

@GyMasa: Igazad van. csak az intervallumban tévedsz. Tavasszal tényleg nem érdemes oltani, nyáron viszont igen. Egyrészt, mivel akkor valóban nincsenek mindenhol vírusok, az oltás miatti legyengült immunrendszerre nem veszélyesek abban az időszakban, amíg a védettség kialakul. Biztos van olyan optimális időpont, mondjuk augusztus 15-e, amikor érdemes beadni az oltást, de mivel egy egész ország átoltásáról van szó, csak egy -tól-ig időszakban lehet gondolkodni, mondjuk júliustól úgy, hogy szeptember közepénél tovább ne tartson.

chrisred 2021.11.26. 10:52:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: Amit természetes szelekciónak nevezel, az maga a rossz egészségi állapot miatti halálozás, vagyis pont ugyanarról beszélünk. Egyébként az egészségügy fejlődése, teszem a születés előtti orvosi kontroll a terhességi időszakban pont azt segíti elő, hogy arányaiban kevesebben jöjjenek világra születési rendellenességgel, mint akkoriban. Tehát nem írom alá, hogy a fejlett egészségügy ront az általános egészségi állapoton. A környezeti ártalmakon is lehetne vitatkozni, ne feledjük el, olyan időszakról beszélünk, amikor azbeszttel építkeztek és rádiumtartalmú gyógyszereket szedtek az emberek.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 11:12:33

@chrisred: Igen, de ezzel a szelekcióval javul a populáció minősége. Ha ellene teszel, akkor meg romlik. Egyre satnyább, gyengébb egyedek alkotják a populációt, egyre több kezelendő betegséggel,és egyre több dolga lesz az egészségügyi rendszereknek.

chrisred 2021.11.26. 11:20:34

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nekem elég logikátlannak tűnik, ha meggyógyítom a beteget, akkor romlik az általános egészségi állapot, ha meg hagyom, hogy beteg maradjon és belehaljon, akkor meg javul.

Boldeone2 2021.11.26. 11:22:33

@orient: Afrikában az elsődleges faktor az, amièrt jobban tudnak megbirkózni a betegsèggel az, hogy sokkal fiatalabb a lakosság összetètele, mint pl Európában . A covid a fejlett világban sem a fiatalok betegsège , a tizen-, huszonèves korosztály alig èrintett akar a kórházi ápolások, akár a halálozások tekintetèben ( bár kicsit a delta variáns ezen már változtatott )
Azt sem gondolom , hogy minden afrikai ország hanyagul kezelnè a járványt , hiszen a legtöbb afrikai országban lezárások is voltak , maszkhordási kötelezettsèg stb. Mèg a legkaotikusabb országban , Nigriában is
De lènyeg megint csak az , hogy a nagyon fiatal nèpessèg oltás nèlkül is simán túljut a fertőzèsen
Masrèszt , fenntartom amit az előbb mondtam : a rurális populáció mèg mindig nagyon nagy Afrikában , a lakosság 40-80%-a, amellett hogy vannak nagy metropoliszok, mint Lagos, Kairo ès társai , de alapvetően a belső Afrika jól el van zárva a vasút pl alig hálózza, de van ahol úthálózat is alig van. A járvány így nehezebben , lassaban terjed
Vègezetül: Afrikában más vírusok\koronavírusok is keringenek , feltehetőleg jobban mint Európában , vagyis egyfajta szerzett immunitás lètezhet . Ahogy vannak akik azt mondják , hogy Kínában is az segít , a kőkemèny lezárások mellett, hogy a lakosság egyfajta immunitást mutat a coronavírsuokkal szemben

Az afrikai járványhelyzet soha nem lesz referencia Európának, mert teljesen más a lakosság korösszetètele : vírusokban edződött fiatal lakosságról beszèlünk .

Boldeone2 2021.11.26. 11:35:19

@konrada: Azaz már ettől a magasabb élettartamtól is - főleg, hogy eltolódott arra az átlagéletkor is - eleve rosszabb az általános egészségügyi álapot"

- Ez nincs ellentètben azzal amit írtam: azèrt lehet a fejlett világban egyes országokban 84 èves átlagos èletkort elèrni , mert drasztikusan növekedtek az èletkilátasok: jobb az egèszsègügyi rendszer, jobb gyógyszerek vannak, magasabb szintű orvoslás , de az èletmód is javult , lakhatási körülmènyek, tiszta víz stb...
Magyarul : mi a jobb , meghalni mondjuk 35 èvesen , de addig makk egèszsègesen , majd jön egy pneumonia amely akkor antibiotikumok hiányában alig volt kezelhető, ez volt a XX. Század elején , vagy szèpen elèlni 85 èves korig , egy lassú hanyatláson keresztülmenni, de nagyon sokáig èlni !?
Egyèrtelmű , hogy az emberek 99%- a jóval hosszabb èletet választja , mèg ha kisebb - nagyobb betegségek talán már kísèrni fogják , de minden èlőlèny szeretnè kimaxolni az evilagi èletet...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 11:37:58

@chrisred: A következő generáció küzd majd több betegséggel, és lesz vele több dolga az eü. rendszereknek. Például ma már a cukorbetegséggel egy ember felnőhet, és utóda is lehet, akibe sokkal nagyobb eséllyel örökíti át a betegséget. Régebbi korokban ez nem volt lehetséges.

Boldeone2 2021.11.26. 11:42:14

@konrada: A termèszeti nèpeknèl addig jó csak az egèszsègi állapot , amíg nem törtènik semmi váratlan az egyènnel Elèg egy sima vakbèl gyulladás , S bárki , bárki meghalhat 19 èves korában. Vagy egy mèly szúras, ès elviszi a szepszis. A modern orvostechnológia- nèlküli korban 22-35 èv volt az atlagèletkor, most meg sok országban már a 90- hez közelít !
en.m.wikipedia.org/wiki/Life_expectancy

Privilègium, hogy a 21-ik században èlhetünk , ès jelentős rèszünknek minden feltètel adott a hosszú èlethez

konrada 2021.11.26. 11:46:36

@Boldeone2: Így már rendben, mert valóban: az emberek átlagos egészségügyi állapota - a magasabb átlagéletkor, a szinten tartható betegségek miatt - rosszabb, de életesélyei a magasabb szintű egészségügyi rendszer miatt jobb, ezen nincs vita.

chrisred 2021.11.26. 11:48:24

@Veszéjben a lyogállamiság !: cukorbetegség korábban is lehetett örökletes, most viszont ismerjük ezt a lehetőséget, és megvannak arra a módszerek, hogy ezt megelőzzék.

Boldeone2 2021.11.26. 11:48:35

@GyMasa: Az oltásokat - ha nem találnak egy az összes coronvírusban a folytonos mutálódas során változatlan fehèrje- csoportot ami nem változik- minden èvben igazítani kell majd a mutaciókhoz, vagyis minden èvben jön majd a de facto sok embernek kötelező oltás ...A tüskefehèrje , amivel az ACE2 receptorhoz kötődik a vírus úgy tűnik változik , ami nagy gond - versenyfutás a vírussal ...

Quas! 2021.11.26. 11:59:29

@Veszéjben a lyogállamiság !: Tehát akkor jó irányba haladunk! Pusztítsuk le az egészségügyi ellátórendszert, hagy hulljon a férgese. Aztán akkor mindenki egészségesebb lesz. Úúúúristen, te mekkora marha vagy.

konrada 2021.11.26. 12:01:15

@chrisred: "nekem elég logikátlannak tűnik, ha meggyógyítom a beteget, akkor romlik az általános egészségi állapot, ha meg hagyom, hogy beteg maradjon és belehaljon, akkor meg javul. "

Pedig így van. lehető legjobban leegyszerűsítve, hátha így már érted: adott két életerős, egészséges ember.
Az egyik fejére ráesik egy tégla. Ha belehal, a maradék átlaga még mindig életerős egészséges ember.
De ha a másikat sikerül úgy megmenteni, hogy kómában marad, annak minden nyűgével: lélegeztetőgép, egyéb gépek, legyengült immunrendszer, felfekvések, izomsorvadás, stb...
akkor az átlag egészségi állapot ahhoz képest, hogy egynél a nullás ellátást igénylő makkegészséges volt, leromlik lényegesen, hiszen egy félhalott sokmilliós életben tartása hozzáadódik a 0-hoz, és úgy osztódik vissza.
(tudom, túl sarkos, de ott, ahol nincs lehetőség arra, hogy életben tartsanak súlyos betegeket, az átlag általános egészségügyi állapota pont emiatt jobb. ...igaz, a várható élettartam lecsökken, mert ha a példában szereplő egészséges 70 évig él, és a félhalottat is gépen tartják addig, úgy a várható átlagéletkoruk 70 év.
...amennyiben meg az a tégla 30 éves korában érkezett - úgy a várható életkoruk átlaga 50 év.
Remélem, így már érthető.

chrisred 2021.11.26. 12:07:21

@konrada: Igen, már ha a példa arra akart rávilágítani, hogy ezek a számok úgy jönnek ki, ha az a makkegészséges ember, ha nem esik a fejére a tégla, ugyanúgy elmegy 70 éves korában valamitől, mint a félhalott. Kérdés, akkor mitől állítható, hogy egészségesebb volt.

Quas! 2021.11.26. 12:17:59

@konrada: Nem is értem miért nem költözöl te is meg a haverod Afrikába, hiszen ott sokkal egészségesebben és tovább tudnátok élni. Vagy mondjuk Észak-Koreába, mert ott semmi szemét nyugati kaját nem kapsz és az egészségügy is a béka segge alatt van. De választhatnád India leg lepusztultabb környékét is, hiszen ezek az előnyök ott is jelen vannak.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 12:29:34

@chrisred: Ma egy gyerek, ha cukros, kap inzulinkezelést. Régen nem kapott volna. Meghalt volna, és nem örökíthette volna tovább. És még számos betegséggel ez a helyzet. Ezért lesznek az idő előrehaladtával egyre inkább leterheltek az eü. rendszerek.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 12:32:06

@Quas!: Sajnos képtelen vagy az objektív gondolkodásra. Annyit írtam, hogy ez az ára a modern egészségügynek. Nem azt, hogy meg kellene szüntetni.

Quas! 2021.11.26. 12:40:50

@Veszéjben a lyogállamiság !: Fájdalmas baromságokat írkáltok ide. Ezzel be is fejeztem a hozzászólásokat, eddig se akartam semmit ide írni, de felháborító, hogy egyesek így gondolkodnak és még tetjesztik is az idiótaságaikat.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 12:43:59

@Quas!: Figyelni kellett volna biológia órán. Tudod, darwini evolúció, szelekciós mechanizmusok, meg ilyesmi.

Quas! 2021.11.26. 12:47:34

@Veszéjben a lyogállamiság !: Mondom, hogy költözz Afrikába, ott most úgyis van hely, mert a sok hüje nem tudja, milyen jó dolga van ott és inkább Európában akar migránskodni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 12:56:14

@Quas!: Tanulnod kellett volna az iskolában, akkor nem maradsz hülye.

Quas! 2021.11.26. 12:59:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: A személyeskedés, mennyire objektív?

chrisred 2021.11.26. 12:59:38

@Veszéjben a lyogállamiság !: Évezredek óta ismerik a cukorbetegséget, és nem halt bele mindenki gyerekkorban.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 13:16:26

@chrisred: Többféle cukorbetegség létezik. Amire te gondolsz, az a kettes típusú, és az életmód váltja ki. Gyerekenél nem ez fordul elő, hanem inkább az egyes típusú. Inzulin kezelés nélkül nem egyeztethető össze egyik sem az élettel túl sokáig.

GyMasa 2021.11.26. 13:19:05

@chrisred:
Igen, egyet értek, és én ezért tartom nagyon rossznak, hogy elhitették az emberekkel, hogy csak 2 oltást kapnak, és minden oké lesz Örökre!
Szerintem a mostani váratlanul magas beteg arány is ennek a következménye.
(hiszen sok oltott ember már a gyakorlatban nem is védett, de azt hiszi magáról...)

Az idöablak meg ugye aktivitás kérdése...
Ha sikerül érthetöen elmagyarázni a népnek, hogy 2 hónap kell a védettség kialakulásához és mindenki oltasson július 15 - szeptember 15 között, akkor az egy korrekt és tiszta kommunikáció.
(ráadásul, az emlékeztetö oltásnak talán nem is kell 2 hónap, szóval lehet késöbb is kezdeni az oltást.)

Aki önként is oltatna, az akkor fog oltatni, aki meg nem akar oltatni, az akkor sem fog.
(Viszont azoknak is kiesik a kifogások közül az össze-vissza kommunikáció, mint ok...)

Szóval, szerintem a legfontosabb a nyíl, öszinte kommunikáció kellene, hogy legyen.
És, ebben nagyon szarul áll az egész világ...

GyMasa 2021.11.26. 13:25:27

@Boldeone2:
Tehát, NEM volt igaz, amit az elsö félévben kommunikáltak minden csatornán, azaz, hoyg a mRNS oltás megvéd a mutációktól is.

Ami, szerintem cseppet sem meglepö, hiszen, ha úgy mutálódik a vírus, hogy a tüskefehérjéje annyit változik, hogy az immunrendszer azt nem ismeri fel, akkor az a mutáció tud elkezdeni terjedni, hiszen azt nem (illetve csak rosszabb hatásfokkal) ismeri fel az immunrendszer, PLUSZ az összes oltott abban a tévhitben járkált szabadon a világon, hogy ök nem is betegek és nem is kaphatják el, amire még rá is erösített, hogyha ténylegesen is elkapták, akkor alig vagy semennyire nem voltak tüneteik...

Ez még a legemegengedöbb interpretációban is az ordító dilettantizmusnak a jele...

chrisred 2021.11.26. 13:35:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: Én nem írtam, melyikre gondolok, de elsősorban a 2-es típusú számít örökletesnek.

chrisred 2021.11.26. 13:36:36

@GyMasa: A politikai szereplőknek nem érdekük a nyílt kommunikáció, az olyan kommunikáció az érdekük, amelyikből pozitívan jönnek ki.

GyMasa 2021.11.26. 13:38:16

@chrisred:
Ezt én nagyon jól értem, de ebböl most mégcsak jól sem jönnek ki...

konrada 2021.11.26. 13:40:31

@Quas!:
Azért te sem vagy egyszerű eset.
Nem olvasod el az előzményt, nem értelmezed a választ, csak idejössz böfögni valami személyeskedőt, hogy mindenki tudhassa, hová érdemes téged besorolni a kések között.;))

(Senki nem írt arról itt, hogy vissza a természetbe, és vesszen a férgese - mert az értelmes ember tudja: olyan kontraszelektáltak vagyunk - mindannyian! - hogy egy mai európai átlagember középkori viszonyok között még a 20. életévét is szerencsével élte volna meg, de gyakorlatilag minimális esélye lenne megélni a most várható átlagos életkort.
De mindez nem jelenti azt, hogy átlagosan jobb egészségügyi állapotban vagyunk egy átlag középkorihoz képes, csak azt, hogy ennyit fejlődött a tudomány, ennyivel jobban élünk.
...csak próbáltuk elmagyarázni elemi matematikával, miért rosszabb az átlagos egészségügyi állapot, ha régen menthetetlen betegségekben lévők az orvostudománynak hála köztünk lehetnek, mint akkor, mikor azok még nem voltak menthetőek.
...de nem kívánom vissza, mert lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt elvitt volna egy tetanusz még akkor, amikor még nem volt magas vérnyomásom, kopott térdem, amivel én is rontom az átlag egészségügyi állapotot. )

alöksz róz 2021.11.26. 13:48:13

@chrisred: "Kérdés, akkor mitől állítható, hogy egészségesebb volt." - hát ez nagyon egyszerű. ha nem beteg, akkor egészséges.
szívesen.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 13:49:46

cukorbetegseg-inzulin.hu/cukorbetegseg/a-cukorbetegseg-orokolheto. Az 1-esnél is szerepet játszanak genetikai tényezők. De ez csak egyetlen példa.Más örökletes, régebben halálos betegségről is szó van, amit ma már gyógyítani lehet.

chrisred 2021.11.26. 13:50:16

@konrada: Szerintem meg pont azt jelenti, hogy átlagosan jobb egészségügyi állapotban vagyunk, mert ennyit fejlődött a tudomány. Elég lenne mondjuk egy átlagos középkori ember és egy mai ember fogazatának az állapotát összehasonlítani.

chrisred 2021.11.26. 13:50:57

@alöksz róz: És az egészségbe halt bele.

Quas! 2021.11.26. 13:51:20

@konrada: Tévedés, olvastam az egészet, és nem bírtam tovább a sok idiótaságot, ami itt megy. De nem is tudom, hogy mit vártam a tízmillió fociedző országában. Most már tényleg befejeztem, ne is koptasd az ujjbegyeidet a válasszal.

alöksz róz 2021.11.26. 13:58:51

@chrisred: sok mindenbe bele lehet halni. az a nem mindegy, hogy addig az életedet egészségben vagy betegeskedve éled le.

alöksz róz 2021.11.26. 14:00:23

@chrisred: meglepődnél mennyivel jobb volt a fogazatuk a régen élt embereknek

alöksz róz 2021.11.26. 14:04:12

@chrisred: "Szerintem meg pont azt jelenti, hogy átlagosan jobb egészségügyi állapotban vagyunk, mert ennyit fejlődött a tudomány." - nem, ez nem következik belőle.
azt jelenti hogy a fejlődő orvostudomány miatt betegség esetén sokkal jobbak a túlélési esélyek.
csakhogy a betegség is sokkal több a megváltozott életmód miatt.

alöksz róz 2021.11.26. 14:09:10

@Boldeone2: nem tudod értelmezni.
a régi nagyon alacsony várható élettartam a magas csecsemő- és gyermekhalandóság miatt volt annyira alacsony. sokkal jobb ha fiatal felnőttkort elértek várható élettartamát nézed. ebben mennyi a különbség, azt vajon tudod?
vagy mennyi éri el közülük a min 75-80 évet?

konrada 2021.11.26. 14:20:48

@Quas!: ...ne ostorozd magad: más is van, aki nem érti mit olvas, és azt sem veszi észre, hogy a hiba az ő készülékében van.;)

konrada 2021.11.26. 14:28:34

@alöksz róz: Az azért a mostaniaknak több. De persze nem azért, mert egészségesebbek, csak most nem nagyon lehet belehalni olyan - manapság banális - betegségekbe, mint egy tetanusz, epekő, vakbél...
(Viszont: aki megélte a 75-80 évet, azok között jóval kevesebb olyan betegséggel, mint akik ma akár géphez kötve, akár 2 marék gyógyszerrel stimulálnak életre, amik nélkül már rég 2 méterrel lejjebb volnának.)

alöksz róz 2021.11.26. 15:07:35

@konrada: de mennyivel több?
fejlett orvostudománnyal, higiéniával stb.
5-10 év?

és igen, az a másik fontos kérdés milyen egészségi állapotban vannak most vagy voltak régen, mikor örvendtek általánosan jobb egészségnek az idősebbek.

Boldeone2 2021.11.26. 15:58:56

@GyMasa: A súlyosabb betegsègtől megvèd ès a halálozástól is , de nem 100%- ban. Ezt a gyártók sem állították soha.
A lènyeg : az oltás működik , ezt bizonyítja az összes ezzel kapcsolatos USA, izraeli , bahreini ès már magyar kutatás is
Idővel az oltások hatèkonysága csökken , illetve mutálódott a vírus , vagyis cèlszerű felvenni a harmadik oltást is, ha mèg biztosabb vèdelmet akarunk

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 16:04:41

@alöksz róz: Attól függ. A többnyire húst fogyasztó ősemberé esetleg, de az inkább szénhidrátot evő földművesé már nem. Ma valóban több cukrot eszünk, de vannak fogápolási technikáink.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.26. 16:08:46

@Boldeone2: Először még az volt a szöveg, hogy két oltás és huss elfújtuk a járványt. Ma már látszik, hogy ez biztos nem fog teljesülni. És ugye már kopogtat a szupermutáns a 32 pontos tüskefehérje mutációjával...

Boldeone2 2021.11.26. 16:16:26

@alöksz róz: régi nagyon alacsony várható élettartam a magas csecsemő- és gyermekhalandóság miatt volt annyira alacsony. sokkal jobb ha fiatal felnőttkort elértek várható élettartamát nézed. ebben mennyi a különbség, azt vajon tudod?
vagy mennyi éri el közülük a min 75-80 évet?"

- Nem , nem a magas csecsemő- vagy gyermekhalandóság miatt , hanem az emberek eleve alacsonyabb èletkort èltek meg mint manapság. Rosszabbak voltak az èletkilatások
A második vh után pedig már tűpontos statisztikák vannak arról , hogy milyen èletkorban halnak meg az emberek , jóval kevesebb idős ember volt a társadalomban , mint most. A csecsemőhalandóság már èvtizedek óta megoldott kèrdès , miközben a várható èlettartam fokozatosan növekszik vagyis az èletszínvonal - emelkedès ès az orvostudomány fejlődèse miatt nő az èlettartam

Boldeone2 2021.11.26. 16:18:13

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ez egy versenyfutás a vírussal : gyorsan kell a módosított oltóanyag , vagy újra kaszál a vírus

GyMasa 2021.11.26. 16:31:56

@Boldeone2:
" A súlyosabb betegsègtől megvèd ès a halálozástól is , de nem 100%- ban. Ezt a gyártók sem állították soha."
Azt nem, de az elején böven 90% feletti hatásosságról beszélt mindenki.
Illetve arról, hogy az mRNS módszer "megtanítja" az immunrendszert, hogy felismerje jövöbeli a mutációkat is.
A fiam fönökének, itt, Németországban azt ondták tavasszal, hogy 17 évre elöre megvédi az oltás az alapvírustól, és minden lehetséges mutációtól.
Ehhez képest 6 hónap múlva kiderült, hogy ebböl kb semmi nem igaz.
Meg is mondta, hogy ö nem vesz fel semmilyen 3. oltást.

"A lènyeg : az oltás működik , ezt bizonyítja az összes ezzel kapcsolatos USA, izraeli , bahreini ès már magyar kutatás is
Idővel az oltások hatèkonysága csökken , illetve mutálódott a vírus , vagyis cèlszerű felvenni a harmadik oltást is, ha mèg biztosabb vèdelmet akarunk"
Senki nem állította, hogy nem müködik!
Viszont az sem igaz, amit eredetileg vártak töle, miszerint ez lesz a megoldás a vírus ellen.
A jelenlegi állás szerint semmivel nem különb a mélységesen lenézett orosz és kínai oltásoknál.
(Arról ugye meg még nem lehet semmit tudni, hogy PONTOSAN milyen formában veszíti el 6 hónap után a védöképességét? )
Azok a kutatások csak annyit bizonyítottak, hogy az oltás beadása, és s védelem kialakulása után EGY IDEIG védenek.
Mostanra kiderült, hoyg az az "egy ideig" az 6 hónap.
Ha pedig azt mutatták ki a "kutatások", hogy örökre védenek, akkor roszz/hazug kutatások voltak, mret a valóság igen hamar szembejött...

GyMasa 2021.11.26. 16:32:55

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Én azt nem értem, hogy csak mi emlékszünk erre az "apró" részletre?

Boldeone2 2021.11.26. 19:00:41

@GyMasa: Sok minden nem úgy sikerült , mint ahogy azt eredetileg vártuk . Az oltásokat tavaly tavasz \ nyárra - rekord idő alatt kifejlesztettèk , viszont azóta egyre durvább mutációk jöttek : nemcsak gyorsabban terjed a vírus , de semmivel sem lett kevèsbè veszèlyes , sőt ...Abban bíztak a kutatók ,hogy az eredeti vírusra kifejlesztett oltás jó ideig elèg lesz , ilyen brutális mutálódásra valójában nem számítottak sokan ..
A delta variáns R1 èrèkèt 5-8 - ra becsülik , amivel a kanyaró után a második legfertőzőbb ismert vírus ...
Most megjelent a " mű " variáns, amit - most nèztem DW newst- mèg a deltánál akár 5x fertőzőbb lehet , egy vezető nèmet virulógus szerint ..
Nagyon borús kilátások , ès megint pánik van a világban
Egy biztos : èn biztos fel fogom venni , ha lesz új oltás jövő tavasszal \ nyáron . Lehet nem 100%, de ezt a betegsèget nagyon veszèlyesnek tartom

alöksz róz 2021.11.26. 22:47:57

@Boldeone2: "Nem , nem a magas csecsemő- vagy gyermekhalandóság miatt" - dehogynem. amiatt volt 20-30 év a születéskor várható élettartam, nem amiatt hogy 20-30 éves korukig éltek az emberek.

"hanem az emberek eleve alacsonyabb èletkort èltek meg mint manapság." - de mennyivel, az a kérdés. ha ilyen magabiztosan nyilatkozol, akkor biztos tudod.
5-10 év? ma már banálisnak számító betegségekbe nem belehalással, fejlett orvostudománnyal, higiéniával stb.
és milyen állapotban élték meg azt az életkort? túlnyomó többségük élete végéig relatíve egészségesen, aktívan. most meg?
akkor ki az egészségesebb?

"milyen èletkorban halnak meg az emberek" - mert a felnőttkort megélt emberek milyen életkorban haltak meg régen? ezt is tudnod kell.

mennyi volt valójában a különbség? ma már banálisnak számító betegségekbe belehalással, primitív orvostudománnyal stb.

alöksz róz 2021.11.26. 22:49:53

@Boldeone2: "miközben a várható èlettartam fokozatosan növekszik" - mennyivel nőtt az elmúlt 30 évben? 1 évvel?

alöksz róz 2021.11.26. 22:58:04

@Veszéjben a lyogállamiság !: legelőször még az volt, hogy pár hét lezárás és huss elfújtuk a járványt

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.27. 00:00:37

@alöksz róz: Ja, én arra emlékszem, hogy Merkely '20 nyárán arról beszélt a stúdióban, hogy ősszel lesz majd még egy kis hullámocska, oszt vége.
De sztem bármelyik szakmabelitől lehetne idézni befuccsolt jóslatokat. Az elején például az egykori tisztifőorvos Falus(vödrös) Ferenc még a nyájimmunitással kampányolt az első iskolabezárások ellen.

chrisred 2021.11.27. 05:31:24

@alöksz róz: "azt jelenti hogy a fejlődő orvostudomány miatt betegség esetén sokkal jobbak a túlélési esélyek."

Meg azt, hogy kigyógyulunk belőle, nincsenek hiánybetegségeink, míg a régen élt emberek ezeket az egészségügyi problémákat, mint egy teli zsákot, hurcolták magukkal egész életükben.

chrisred 2021.11.27. 05:58:41

@alöksz róz: A korabeli feltárt temetőkben talált maradványokból pontosan ismert, hogy milyen kort élt meg egy átlagos ember, és hogy milyen egészségügyi problémákkal küszködött élteében.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.27. 10:13:09

@chrisred: Viszont jöttek a helyükre az ún civilizációs betegségek, amelyek többnyire a kevés mozgás, magas kalóriabevitel, és a krónikus stressz eredményei.

chrisred 2021.11.27. 18:01:44

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem tudom, melyik stresszfaktor van nagyobb hatással az egészségi állapotra. A modern életmódé, vagy azokéá, akik folyamatos életveszélyben éltek.
süti beállítások módosítása